Századok – 1976
Közlemények - Barla Gyula: Adatok a fiatal Kemény politikai tevékenységéhez és nézeteihez 461/III
464 PARLA GYULA Ez volt az az „elragadtatott hévvel" rögtönzött híres felszólalás, melynek alapján terjedt el a szónoki kvalitásait hangoztató legenda. Szerepléséről Beksics — Kovács Lajos feljegyzései alapján — dicshimnuszt zengett: ,,a közélet pangása felett oly felháborodásnak adott kifejezést, az erdélyi aristocratia ellen oly philippikát tartott, mely, mint a kitörő vulkán, mindent elborított tűztengerével és lávaáradatával". „Mi — hallgatói — mélyen megrendülve összezsugorodtunk. Senki sem tudta megtartani nyugalmát."2 4 Már előző nap is ingerült, feszült légkörben állt fel2 5 a jobbágyok védelmében — korábban már a „lázzasztó" címet is megkapta2 6 —, s most elemi erejű kitörése a többséget lenyűgözte. De pártfelei, mint Kovács Lajos, megrendítőnek, ellenfelei, mint Pálffy János és Szilágyi Ferenc, visszatetszőnek találták modorát. A kétségbeesett figyelmeztetés rámutatott a követutasítási javaslat népellenességére: „mi történend akkor, ha a nép rokonszenve tőlünk örökre elfordul?"; a jelenlevők történelmi felelősségére a megmenekedés egyetlen lehetőségére: „Nekünk ezen védkőrünk a szabad-elvűség. Óvjuk azt és tartsuk tisztán."27 A szűkkeblű javaslatot támadó szónoklat közben Kemény alig tudott uralkodni magán: hangját változtatva könyörgött és fenyegetett, sebesen gesztikulált s feldúltan fel-alá járkált a teremben. Az Erdélyi Híradó szerint megilletődve bámulták „a kettőzött hévvel" szóló, sodrából kijött Keményt. Pálffy János viszont megrökönyödve nézte az „egy kis színészetet rögtönzőt". Emlékezése szerint „helyéből megindult s forgott mint a keringős birka, hangja szenvedélyességének felcsigázott fokozata szerint visító vagy tonyán rekedt lett, eszméinek vezérfonalát elvesztette, s végre szemei kidüledve, arca kitüzesedve, sem lábait, melyek gépileg kerengtek, sem beszédét, mely már öntudatlan handa-bandává vált, megállítani nem tudta".28 Leszámítva Pálffy megrögzött Kemény-ellenességét, kései tudósításában mégis lehetett igazság. A szintén jelenlevő Szilágyi Ferenc friss beszámolója is érzékelteti a hallgatók döbbenetét: „De nem leendett képpes gyorsírás sem előtüntetni azon lázas elragadtatását, mely kivált egyik népügybarátot most stentori majd siralmas hanggali rimánkodásra vitte. A hallók, bámultak, szörnyedtek ; elvrokonai — ha az arcvonásokból hozzá vethetni — pirongodtak a túlbuzgó heven, és elvégre a nagy többség helyes ! és éljen !-t riadott."2 9 A lenyűgöző jelenés hatása alatt tehát a marchalis résztvevői ellenkezésüket feladva, „megdelejezve" jobbágy-védő utasítást szavaztak meg. De e szónoki teljesítmény egyszeri és megismételhetetlen maradt. Lázas szenvedély és kétségbeesés emelte ki sarkaiból Keményt, s változtatta orációját vulkánikus kitöréssé, de a lávaömlések általában ritkák. Ha csak némileg is helytálló Pálffy további tudósítása: „Ekkor hozzámentem, karját megfogtam, s fülébe súgtam: Szakaszd félbe ! Az emberek kikacagnak. Hiúsága azon percben legyőzte indulatát s elhallgatott" — bár Szilágyi még csak nem is céloz 24 Beksics Gusztáv : i. m. 26 — 27. 25 „Fölállására már zaj keletkezett az ellenvéleményűek tömegében, és sűrűn kiáltozták: »a b. Kemény Dénes véleményén megállunk«." EH, 1842 aug. 2. 26 EH, 1842. ápr. 29.; Múlt és Jelen, 1842. ápr. 29. 27 A beszédről bővebben: Rigó László: Kemény Zsigmond beszéde Kolozs megye közgyűlésén 1842. július 26-án, Itk, 1967. 475—477. 28 Pálfly János : Magyarországi ós erdélyi urak (sajtó alá rendezte: Szabó T. Attila), Bp. 1939. 235. 29 Múlt és Jelen, 1842. aug. 5.
