Századok – 1976
Tanulmányok - Kövér György: A diplomás értelmiség társadalmi származása Oroszországban a 19–20. század fordulóján 433/III
434 KÖVÉÉ GYÖKGY 33% az írástudatlanok aránya. ,,Míg a közép-európai országok valamelyes távolságból ugyan, de követik a nyugat-európai tendenciát, Oroszország és a balkáni államok 70—80 százalékos 20. század eleji anafabétizmusa még a 19. század eleji nyugat-európai szintnél is jóval elmaradottabb, középkori szintbe süppedt állapotokat tükröz."4 így, az amúgy is kislétszámú értelmiség valamiféle szellemi vákuumban kell, hogy tevékenykedjék, ami az intellektuelek egy részének tudatában sajátosan tükröződik: egyfajta létbe vetettség, preegzisztencialista életérzésének formájában. Fülsiketítő és fals a „kihívás", segítőkész, de suttogó a „válasz" — ebben a feszültségben vázolható a századforduló orosz értelmiségének egyik társadalomtörténeti problémája. Dolgozatom nem az értelmiségről szól, s még nem is a felsőfokú képzésről általában (amellett, hogy a fenti elmaradottság miatt távolról sem kell egyetemi diploma a korabeli Oroszországban az értelmiségivé váláshoz), mindössze az egyetemi diákság társadalmi összetételének változásait kutatja. Természetesen ebben a „rész"-ben lehetőséget keres az „egész" származásának feltérképezéséhez is. A diplomások reprezentativitását az egész értelmiség szempontjából igazolja az a tény, hogy 1883-ban az érettségizők 95,2%-a kívánt egyetemre felvételt nyerni s arányuk 1897-ben is 87,3%volt, tehát a döntő többség, a közben előretörő műszaki főiskolákkal szemben is (1883:3,8%, ill. 1897:11,3%).5 A fenti történelmi kérdés felvetése ugyanakkor szociológiai szempontok bekapcsolását is szükségessé teszi. Kísérletünk nem a társadalmi mobilitás általános vizsgálatára irányul, csupán a nemzedékek közötti (intergenerációs) vertikális belépési mobilitás kutatásához kíván adalékokat adni a századforduló Oroszországában. A társadalmi mobilitás vizsgálatához alkalmazott szakkifejezések közismert tára P. A. Sorokin alapműve (1927) óta nem sokat változott. Lényegében ezekre a kategóriákra épít a mai polgári és marxista szociológia egyaránt. A mobilitás tanulmányozása elválaszthatatlan a társadalmi rétegződéstől. A szociológiai általánosítás kudarca viszont, ha csak a jelenlegi struktúrára épül történetietlen ül. Az ipari társadalom ill. a szocialista átalakulás társadalmi dinamikájának ismerete még nem kulcs a múlt anatómiájához. Az egyéneknek a társadalmi viszonyrendszerben lezajló helyzetváltozásai mindig meghatározott konkrét csoportok, közösségek közegében közvetítettek. A tőkés társadalom kialakulásának oroszországi történetében megkapaszkodva kell szociológiai szempontjainkat érvényre juttatni, mert a modernizálódás szociális természetét illetően a szociológiai munkák a formális általánosság bizonytalanságában, ideáltípus nélkül hagynak bennünket.® így pl. „az ipari társadalom arányosabb és különösen gyors változásait" említik a nem-ipari társadalmakkal szemben, vagy azt, hogy „kialakuló, sőt a monopolizálódó tőkés társadalom idején az intragenerációs mozgásnak is társadalmi méretű jelentősége volt". Mindez feltétlenül jellemző ugyan, de a mobilitás intenzitása, a lemért atyai örökség és egyéni életpálya csak különös formát ad a konkrét osztályok és 4 Berend. T. I. —Bánki Gy. : Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19 — 20. században. Bp. 1969. 41. 6 Érettségi vizsgák 1885-ben ill. 1897-ben. Zsurnal Minisztyersztva Narodnovo 1 'rószvescsenyija 1887/1., ill. 1898/9. 6 P. A. Sorokin : Social and Cultural Mobility. Illinois, e. n. (reprint). S. M. Lipset — R. Bendix: Social mobility in Industrial society (3). Berkeley and Los Angeles 1962. A kidolgozott operacionalizált fogalmak átértékelésével a magyar marxista szociológia is: Kulcsár K. : A szociológiai gondolat fejlődése (2). Bp. 1971. Ferge Zsuzsa : Társadalmunk rótegeződóse. Elvek és tények (2) Bp. 1973. Az idézeteket ld. Lipset— Bendix : 75 és Kulcsár: 225.
