Századok – 1976
Közlemények - Bérenger; Jean: A francia politika és a kurucok (1676–1681) 273/II
A FRANCIA POLITIKA ÉS A KURUCOK 283 Varsóban éppúgy mint Konstantinápolyban a francia diplomaták fő feladata az volt, hogy megakadályozzanak minden megbékélést a bécsi udvar és az erdélyi kormányzat, valamint a kurucok között. Guilleragues utasításai világosak voltak: bátorítania kell a felkelésben a magyarokat. Csupán a rendszeres pénzsegély folyósítása volt lehetetlen, ha tiszteletben akarták tartani a nemzetközi jogszokást. A Révérend abbénak, Béthune kolozsvári ágensének adott utasítás még egyértelműbb: meg kell akadályozni, hogy a kurucok tárgyaljanak a császárral, a béke közeli megszűntének reményével kecsegtetve őket.4 6 A császár ugyanis komolyan békét akart kötni Thökölyvel és a magyarokkal, mivel nem tudta legyőzni a kurucokat. A katonailag meggyengült császár mindenáron ki akart egyezni Magyarországon, még nagy politikai és vallási engedmények árán is, mivel tudatában volt annak, hogy milyen veszély fenyegeti a Rajnánál. A császári udvarban a mérsékelt párt győzedelmeskedni látszott és Franciaország számára a Habsburg—magyar megegyezés veszélye nagyobb volt, mint bármikor máskor. Tehát érdekesnek tűnik annak tanulmányozása, milyen szerepet játszott XIV. Lajos diplomáciája az 1681. évi soproni országgyűlés idején. * A császár és a francia király között hivatalosan fennálló béke idején először fordult elő, hogy a francia uralkodó aktív szerepet játszott a magyar felkelők oldalán és hatást gyakorolt a magyar történelem alakulására, megakadályozva a kurucok megbékélését az uralkodóval. Ez a megegyezés elháríthatta volna az 1683. évi török beavatkozást. A soproni tárgyalásokon három fél vett részt: a Habsburg király megbizottai, az országgyűlés és Thököly Imre küldöttei. XIV. Lajos arra ösztönözte Thökölyt, hogy legyen hajthatatlan, ez pedig, legalábbis rövid távon, igencsak korlátozta a Sopronban létrehozható megegyezés horderejét. A francia kormány számára rendkívül fontos volt, hogy Thököly elutasítsa az amnesztiát és a megegyezést. XIV. Lajos az Erdélybe küldött Akakia számára kiadott utasításában (1680. november 7.) így vázolta fel politikájának fő vonalait: „Tájékoztatást kérek, hogy milyen módon segíthetek abban, hogy Ön átlássa a helyzetet. Azt szükségesnek tartom, hogy időszakonként bőkezűségem jeleit mutassam ennek a pártnak vezetői és mindazok iránt, akik leginkább képesek megakadályozni, hogy hagyják magukat félrevezetni a birodalmi miniszterek csalárd Ígéreteitől. Mivel azonban igen kevés biztonságot ad egy megegyezés azok számára, akik ily sokáig harcoltak a császár ellen szabadságukért és főleg pedig vezetőik számára, ez arra kell hogy kényszerítse őket, hogy csak a fegyverekben keressék üdvüket, önnek nem szabad engem amellett elkötelezni, hogy télen rendszeresen fizessem csapataikat; az a szándékom, hogy titokban legfeljebb 30 — 40 ezer tallért áldozok arra, hogy Ön vagy az Ön utódja szétossza azok között, akik ön szerint a legjobban használják azt fel; ezzel támogatjuk ezt a pártot és arra kötelezzük, hogy nem köt egyezséget."4 7 Ugyanakkor a király megírta Vitrynek, új lengyelországi követének: kész „bizonyos pénzt áldozni az elégedetlenek pártjának fenntartására, hogy azok a császári csapatokat itt eléggé lekössék ahhoz, hogy ne vállalkozhassanak új háborúra Németországban, mert az, úgy látszik, igencsak szándékukban áll".4 8 Osztrák oldalról komoly eredményt akartak elérni, mivel a titkos tanácsban valamennyi józan ember látta az 1671-ben bevezetett erőpolitika kudarcát, hiszen a Thököly 46 Révérend abbénak Erdélybe indulásakor adott utasítás, 1680. április 6.: Paris A.E. Hongrie 3. к. 208. fol. Közreadta Hudifa: i. m. 247. sz. 47 Az Erdélybe küldött Akakiának adott utasítás: Paris A.E, i. h. 281-282. fol. 48 A király utasítása Vitry márki, Franciaország volt bécsi és új varsói követe számára: Recueil des Instructions, i. m. IV. Pologne.
