Századok – 1976
Közlemények - Bérenger; Jean: A francia politika és a kurucok (1676–1681) 273/II
A FRANCIA POLITIKA ÉS A KURUCOK 281 A francia diplomácia tehát ekkor minden különösebb hátsó gondolat nélkül csatlakozott ahhoz a tervhez, melyet az elégedetlenek már tiz évvel korábban, a Wesselényiösszeesküvés idején fejtettek ki, és amelyet azután csak 1688-ban ejtett el. Sobieski azonban nem volt abban a helyzetben, hogy megfelelhessen a magyarok és XIV. Lajos várakozásának. Meg kellett tehát elégedni jóval szerényebb eredményekkel: a háború idejére szóló katonai szövetséggel. Akakia ós a magyarok május 27-én írták alá a szerződéstervezetet. A francia kormány már július 10-én jóváhagyta, a bujdosók pedig 1677 novemberében. Ugyanekkor Béthune Magyarországra küldött 1677 szeptemberében egy kis segély -csapatot. Négy évvel a császárral való szakítás és három évvel a marseille-i püspök tárgyalásainak kezdete után, Franciaország a kurucokat nagyobbszabású műveletre kívánta felhasználni, amely — az elképzelés szerint — még a császár örökös tartományainak központját is sújthatta. A francia ágensek nagy buzgalmat tanúsítottak a szerződéskötés siettetésében, pedig az lényegében csak korlátozott célú pénzsegély-egyezmény volt. Ugy tűnik azonban, XIV. Lajost nem kedvetlenítette el, hogy Sobieski az ő javára megvalósítandó perszonáluniót visszautasította. 1677-ben ugyanis arra gondolt, hogy a magyar függetlenséget az erdélyi fejedelem vezetésével és török támogatással valósítja meg. „Könnyű arra következtetni, hogy (az Erdélybe menekült magyarországiak, a bujdosók) támogatást kapva, visszahódítják hazájukat, és mivel már amugyis az erdélyi fejedelemnek fogadtak hűséget, ha őfelsége (a szultán) királyukká akarja (Apafit) kinevezni ... a magyaroktól megkívánnám a latin szertartású katolikus és apostoli vallás szabad gyakorlatának biztosítását az új királyságban, ezt őfelsége (a szultán) tekintélye is megerősíthetné."3 9 A szövetség előkészítése túl hosszan tartott ahhoz, hogy jelentős eredményeket hozzon, mert a politikai helyzet közben megváltoztatta a feltételeket, amelyek között Thököly segítséget nyújthatott. Nyugat-Európában a hadviselők a császárral az élen, belefáradtak a háborúba és Nimwegenben békéről tárgyaltak. A katonai szövetség létrejötte után egy évvel XIV. Lajos arról értesíti tehát Béthune-t, — aki még mindig varsói követ —, hogy béketárgyalásokat folytat és úgy véli, hogy a kurucok segítségére nincs többé szüksége. Az ilyen cserbenhagyás klasszikus következményeként felhatalmazza Béthune-t, hogy segítse elő a magyar felkelők megbékélését. Amíg a háború szükségessé tette, a francia politika felhasználta a felkelők szolgálatait, de magukra hagyta őket azonnal, amint a háború elült, — s legföljebb valami amnesztia-félét próbált szerezni számukia. 1679. február 17-én XIV. Lajos részletes utasításokat küldött varsói követének, bejelentve, hogy a császárral február 5-ón megkötötte a békét: „A béke egyik fő cikkelye az, hogy sem közvetlenül, sem közvetve, nem támogatjuk egymás ellenségeit. Ez megfoszt attól a lehetőségtől, hogy nyiltan támogassam a magyarokat. Mivel a ratifikációs okmányokat két hónapon belül ki kell cserélni, akkor kénytelen leszek kivonni a nevemben működő csapatokat ebből az országból . . . Addig azonban nem szándékozom őket visszahívni."4 0 Amikor egy későbbi postával Béthune azt sugalmazta a királynak, hogy a békekötés után is hagyjon Magyarországon három ezredet, XIV. Lajos ezt kategorikusan elutasította. Ahogy írta: „Nem fogadhatom el, amit Ön javasol, hogy Magyarországon 39 A király utasítása portai követe, Nointel számára, 1677. május 27.: Paris A.E. Turquie, 13. kötet 211. fol. 40 A király utasítása Béthune számára, Saint-Germain, 1679. február 17.: Paris A.E. Pologne. 62. kötet 186. fol. Kiadta Hudifa: i. m. 214. sz.
