Századok – 1976
Közlemények - Bérenger; Jean: A francia politika és a kurucok (1676–1681) 273/II
280 JEAN BÉRENGEB. amelyet Absolon úrra (az erdélyi fejedelem titkára) bízott ós minden pontjában elfogadtam. Elégedett vagyok a csapatok számával . . ."35 Ez alkalommal a szövetség a korabeli nemzetközi politikát jellemző pénzsegélyszerződések jellegét öltötte magára. Bevett dolog volt, hogy egy gazdag hatalom (egykor Spanyolország, Hollandia, Franciaország ós hamarosan Anglia) pénzt ad egy szegényebb de katonasággal rendelkező uralkodónak (Svédországnak, Brandenburgnak és általában a legtöbb német fejedelemnek), hogy azok egy kis hadsereget bocsássanak a rendelkezésére. Thököly esetében ugyanez az egyszerű pénzsegély-egyezmény egy kis francia expedíciós hadtest küldésével párosult, ami az egyezségnek valóságos támadó szövetség jelleget kölcsönzött. A megegyezésnek ez a cikkelye azonban csak félrevezető látszat volt, mivel XIV. Lajos már csak a közlekedés nehézségei miatt sem küldött egyetlen ezredet sem.3 6 Béthune megelégedett azzal, hogy Lengyelországban és Ukrajnában csapatokat toborzott, amelyeket francia tisztek parancsnoksága alá helyezett. Ezt a segédcsapatot Böham ezredes parancsnoksága alatt 1677 szeptemberében Erdélybe küldték. Szembetűnő azonban egy nagyobbszabású politikai terv teljes hiánya, ami a Béthune számára Párizsból való elindulásakor adott utasításokhoz képest nyilvánvaló visszalépés volt. Akkor ugyanis felmerült Lengyelország ós Magyarország perszonáluniójának lehetősége Sobieski János magyar királlyá választásával.37 A francia külügyminisztériumi hivatal helyesen látta, hogy ez volna a legjobb eszköz a bujdosók helyzetének megerősítésére, ugyanakkor szembefordítaná egymással Ausztriát és Lengyelországot, s így Sobieski a saját érdekéből is támogatná a magyar fölkelőket. Ahogy XIV. Lajos ezt világosan kifejezte: ,,Emiatt úgy gondoljuk: ahhoz, hogy a magyarországi bujdosók tartós előnyöket nyújtsanak, szükséges lenne, hogy a lengyel király titokban segítse és vezesse őket, vagy pedig nyiltan melléjük álljon. Franciaország kötelezné magát, hogy ebben az esetben kész neki folyósítani azt a segélyt, ami a marseille-i püspök és Béthune márki által aláírt szerződésben foglaltatik: ezt a segélyt mindenképpen megkapja, akár Poroszországot támadja meg, akár Magyarországon tevékenykedik. Ez a legkedvezőbb alkalom, hogy ezt az uralkodót megnyerjük erre a vállalkozásra: erre kérik a népek, támogatja egy már erősen felfegyverzett párt, segíti az erdélyi fejedelem, aki a magyarországi elégedetlenek mellé állt, és támogatja az a meggondolás, hogy ezen a réven a lengyel koronához egy szomszédos koronát csatoljon vagy azt saját családja számára szerezze meg, valamelyik fia által."3 8 36 Uo. fol. 182, közölte Hudita: i. m. 122. sz. 36 Az egyetlen lehetséges út a tengeren Danekán át vezetett, ez azonban az északi ós balti tengeri holland hajórajok miatt veszélyes volt; Danckából Lengyelországon kellett átkelni, hogy elérjék Szatmár vidékét. A francia kormány tökéletesen tudatában volt a távolság okozta nehézségeknek. Ld. a király 1676-os utasítását Béthune számára: Instructions aux Ambassadeurs, IV. Pologne 146. 37 „Ceux qui se trouvent présentement à la tête (des Mécontents) ont eu recours ces derniers temps au roi de Pologne et continuent à lui offrir depuis qu'il est roi la couronne de Hongrie à laquelle ils avoient voulu le porter lorsqu'il n'était encore que particulier." A király utasítása Béthune számára: I. m. 145. 38 A király már többször idézett utasítása Béthune számára: I. m. 146 — 147. — Béthune azután egy Thökölyhez intézett 1676. november 21-i levelében már közvetlenül politikai jellegű ígéreteket tett: „Circa illa omnia quae ad ressuscitandam quasi e mortuali pulvere regni Hungáriáé glóriám et restitutionem Dominorum Exulum cum certo eventu spectare videntur, coram generoso Domino Absolon sincere me expectoravi ad quem me remitto, interim secura sit Illustritas Vestra, me nihil in solita promotione rerum quae non minus communem Regni salutem quam privatum Illustritatis Vestrae Emolumentum stabilire poterunt, intermissurum ..." Paris, Bibliothèque Nationale. Manuscrit français no. 10.655, fol. 255.
