Századok – 1976

Történeti irodalom - Szabó György–Abafáji Gyulay Pál (Ism. Péter Katalin) 158/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 169 gyermek-trónkövetelőt felléptetve, vagy a féktelen hiúságában féltékeny fejedelem vetélytársának megölésén elmélkedve, a politikában lehetséges legnagyobb hibát követték el. Helytelenül mérték fel lehetőségeiket. Gyulay Pál életével fizetett tévedéséért: Báthori Boldizsár ostobán ingerelt dühének lett az áldozata. Szabó György könyve egészen a kezdetektől, születése feltételezhető évének, helyének és társadalmi környezetének tisztázásától követi Gyulay életútját a nyomorúságos halálig. Izgalmas eseményeket kísér figyelemmel, mert hőse a szó átvitt és közvetlen értelmében is nagy utat tett meg élete során. „Alacsony helyen" született, de igen nagy ambícióval, az előrejutás minden eszközét megragadva jutott mind magasabbra a társadalomban, mind előbbre kortársai megbecsülésében. Társadalmi emelkedésének legfőbb mozgatója, a művelődés földrajzilag is messzire vitte szülőhelyétől: ifjan Itáliában, Ausztriában utazott, élete csúcsán pedig a Lengyelországban regnáló Báthori István király mellett élt. A páduai tanulmányokra Dávid Ferencék szemelték ki Gyulayt, anyagiakat hozzá az unitáriusokat sokképpen támogató Bekes Gáspártól szereztek. Ez a tetteiben és gondolkodásában egyformán kevés kötöttséget tűrő nagyúr lett aztán hosszú időre Gyulay Pál színes életének irányítója. Az itáliai peregrináció alatt nagyvonalúan ellátta őt, pártfogoltja utazhatott, szemlélődhetett, gondtalan baráti kapcsolatot tarthatott fenn a nagyhírű egyetemre Európa legkülönbözőbb részeiről érkezett barátaival. Hazatérése után pedig maga mellé vette, titkárává ós bizalmasává tette a sokoldalúan képzett, művelt fiatalembert. Gyulay mellette izgulta végig — még Páduában — a János Zsigmond halálát követő erdélyi kormányzati válságot, és Báthori István feltétlen ellenségekónt kezdett működni a Habsburg uralkodóval szemező erdélyi bukott trónkövetelő emberei között. A lengyel királyságra jutott Báthoritól mégis nemeslevelet kapott, plebejusi állapotból az ország született nemesei közé emelte őt a királyi kegy, mivel Bekes mellett az udvarban forogva „mindenki szeretetét és jóindulatát megnyerte". Báthori és Bekes összebókülése az erdélyi történelem homályosabb pontjai közé tartozik, de akárhogyan volt is, miután a volt ellenség rájött, hogy ostobaság Báthori örökös sikertelenségre ítélt vetélytársának lennie, ha tekintéllyel és hatalommal elhalmozott barátja is lehet, a legbizalmasabb kapcsolat alakult ki közöttük. Bekes mellett részesült a királyi figyelem gondoskodásában az ura után Báthori mellé állt Gyulay is. A legbelső körbe még a patrónus életében jutott, 1678-ban lett királyi titkár. Két évvel később írta meg feltétlen hűsége beszédes tanúságát, a Commentarius-t Báthori második oroszországi hadjáratáról. Állítólag mint katona is kitüntette magát, igazán hasznossá azonban az erdélyi ügyek intézésében vált. Nyilván Báthori uralkodási módszerére jellemző, hogy a hazai rendiségen gyakorlatilag kívülálló politikust küldött sokszor, nem egyszer nagy diplomáciai készséget igénylő feladatokkal,Erdély otthon maradt vezetőihez. Szabó György aprólékos elemzéssel adja elő Gyulay küldetéseinek eseménytörténetét, majd meggyőzően bizonyítja be, hogy — az ellenkező látszattal szemben — résztvett a Báthoriak István király halála utáni lengyelországi akcióiban. Ezek meghiúsulása után, élete utolsó hat esztendejében a fejedelemség első emberei között vett részt Gyulay az erdélyi politikában. A jezsuiták körüli harcok egyik vezető alakja lett, Carillo egyenesen úgy tudta, barátjával, Gálfi Jánossal ők voltak a rend „eltávolításának legfőképpeni szerzői", „a katolikus vallás két legnagyobb ellensége", ők ketten lettek azután a Báthoriak családi viszálya első összecsapásának áldozatai. Az életrajz külön fejezetben foglalkozik Gyulay Pálnak a váradi kapitányhoz írt „levelével", mely Tanácsi tükör címen, magyar fordításban lett közismert, s messze túlélte a szerzőjét. Gyulay 1686-ben küldte haza ezt a baráti levél formájában készült, de humanista ambícióval nyilvánosságra számító iratot. Címzettje Sibrik György, akit az erdélyi kormányzóságra emelt Ghyczy János utódjaként nevezett ki Báthori a legfontosabb katonai méltóságot jelentő váradi főkapitányságra. A levél a klasszikus retorika szabályai szerint készült, ókori auktorok ihletésére; rájuk hivatkozva ad tanácsokat Sibriknek új feladatai ellátásához. Szabó elemzései során jó érzékkel felveti a kérdést, hogy vajon milyen műveltségű volt Sibrik. Tudta-e méltányolni Gyulay klasszikusokon nevelődött stílusát? Nem állt-e közel azokhoz, akik a klasszikus műveltségűek felett gúnyolódtak? Jogos kérdések, de talán még tovább is lehetne menni. Ugyan mit szólt Sibrik — akár méltányolta a formát, akár nem — a Gyulaytól érkezett tanácsokhoz ? Dühöngött vajon, vagy nevetett, amikor a hosszadalmas episztolát megkapta? Szinte lehetetlen feltételezni, hogy szükségét érezte volna a jótanácsoknak. Nem kis utat járt be ő maga is, mire sikerült a váradi kapitányságot megszereznie. Előbb háborúkban kellett bizonyítania a rátermettségét, hadjáratok vezetésével a hadvezéri képességeit, egy lengyelországi vár parancsnoklásával a szervezni tudását, mielőtt akár csak gondolhatott is