Századok – 1976

Történeti irodalom - Csapodi Csaba: A „Magyar Codexek” elnevezésű gyűjtemény (Ism. Érszegi Géza) 152/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 153 szorosítva minden kutató számára. A katalógus elkészítésének szükségességét a Kézirattár tagolódása is erősen indokolja. A Kézirattár eredetileg szakcsoportokra bomlott szét, azaz egy-egy irategyüttest, ha bekerült, tárgyanként, szakonként szétosztották a különböző szakcsoportokra. Az így kialakult rengeteg főszak és az annál is több alszak áttekinthetetlensége, valamint a kéziratok provenienciájának utólagos megállapításával járó rengeteg munka arra ösztönözte az anyag őrzőit, hogy azokat folyószámos rendszerben kezeljék és katalogizálják. Ez a folyószámos anyag Ms (manuscriptum) jelzetet nyert. Már a szakcsoportos rendszer idején is, de főleg a folyószámos módszer bevezetésével együtt hagytak bizonyos egyszerre bekerült iratokat, gyűjteményeket teremtve belőlük. A kézirattári rend megteremtését követte a nyomtatott katalógusok megjelenése. Az első katalógus-kötet a folyószámos részből kezdte ismertetései (Ms 5009 — 5024), majd а К sorozatra, a gyűjteményekre tért át. A sorozat 3., 4. és 5. kötetei а К 1 — 114 számig ismertetik a gyűjtemények anyagát. Míg a korábbi kötetek egynemű irodalomtörténeti (Vörösmarty-, Csokonai-, Ady-gyűjtemények), illetve tudománytörténeti (Bólyai-gyűjtemény) kéziratokról számolnak be, a legutóbb megjelent kötet egy merőben más anyagot, a magyar kódexek anyagát sorolja fel. A „Magyar Codexek" elnevezésű gyűjtemény a Kézirattár К 31 — 114 számáig terjedő kódexeit, okleveleit és egyéb iratait tartalmazza. Ahogy talán a világ egyetlen gyűjteményében sem válik el világosan a könyvtári (kézirattári) és a levéltári gyűjtőkör, úgy itt sem. Tehát az elnevezés mögött nem kell feltétlenül csak kódexeket keresnünk, találunk bőven más, főleg levéltári forrásokat is. A gyűjtemény magja egykor egy külön szak volt, ahol a magyar nyelvemlékeket akarták egyesíteni; majd néhány más szakból az idevágó forrásokat áthelyezték, így az 1550 előtti magyar nyelvű okleveleket, néhány kézzel jegyzetelt ősnyomtatványt, valamint más értékes darabjait a Kézirattárnak, melyek értékük folytán nagyobb biztonságot igényelnek; — a gyűjteményt ugyanis a páncélszobában helyezték el. A gyűjtemény darabjait időrendbe rakták ós így leszámozták. A legrégibb darabja az 1380 — 1410 között készült Besztercei szójegyzék, a legfiatalabbja pedig a múlt században hamisított „ősi magyar nyelvű kódex", a Rohonci-kódex. Mit mond a katalógus a gyűjtemény egyes darabjairól? Címét a kéziratnak, amely a származási helyére vagy tulajdonosára utal, korát, nyelvét, anyagát, nagyságát leírva, írását paleográfiailag meghatározza. Szól a díszítéséről, kötéséről, s végül megadja azt a helyet, ahol valószínűleg a kézirat íródhatott. Az egyes darabok tartalmát röviden, címszerűen összefoglaló regeszta után a részletesebb tartalmi meghatározás attól függően hosszabb vagy rövidebb, hogy hányféle irat, szöveg lett egybekötve. Az okleveleknél a legegyszerűbb a helyzet, hiszen egyetlen ügyről lévén szó, annak tartalmát már a regesztában elmondhatja, csak az azonosításul szolgáló első és utolsó néhány szót kell közölnie betűhív átírásban. Nem ilyen egyszerű a helyzet a kevert, vegyes témájú kódexekkel. Itt lapról-lapra haladva kell megadnia a tartalmát, úgy, hogy az egy tárgyi, tartalmi egységet képező szöveget egy szám alatt mondjon el hozzátéve az első és utolsó néhány szót — mint az okleveleknél — betűhíven. Nem egyszer egy kódex vagy kódextöredék tartalmánál többet jelent az a számunkra, ha tudjuk, hogy hol keletkezett, kié, vagy kiké volt, hogyan került a Kézirattárba. Ennek az útnak a kiderítése nemcsak egyszerűen kutatói feladat, hanem az alapos történeti, irodalmi stb. ismeretekkel felvértezett találékonyság próbaköve is. Nem kisebb dolog a töredékes kéziratok közötti viszonyt, illetve az azonosságot eem megállapítani. Hiszen az egy ós ugyanazon kódexnek a lapjai sokszor igen tekervényes utat tettek meg a szétválásuktól, míg ismét nem találkoztak a szakember jóvoltából. Ha nem is vagyunk teljesen bizonyosak a Piry-hártya (K 36) és a Máriabesnyői töredék [K(37) Krisztus kínszenvedésének és halálának szükséges voltáról szóló misztériumdráma részlete] együvétartozásában, mégis jól jellemezheti a kódexeink, kódextöredékeink sorsát. Az előbbi egy Horváthné nevű színésznő érsekújvári szemetjéből egy jószemű diák szerencsés keze révén került a névadó Piry Cirjék ferences tanárhoz, aki azt az Akadémiának adományozta. Az utóbbi pedig a máriabesnyői kapucinusok könyvtárából, a nagyszombati, budapesti és a pécsi jezsuita rendházakat megjárva került hártyalap társa mellé, nem sokkal később, mint két emberöltő elteltével. Az egyes darabokra vonatkozó megjegyzések a legkülönbözőbb oldalról világítják meg az illető kézirat kérdéses vonatkozásait. Nemcsak a szövegek és szövegrészek kiadásait sorolja fel a katalógus, hanem a velük foglalkozó irodalom bibliográfiáját is megadja aprólékos gonddal. A kéziratok értékét mutatja, hogy azokat mikrofilmre vették, amely a biztonságos megőrzését biztosítja egyrészt olymódon, hogy az eredeti kímélésével filmen is kutathatók, másrészt az eredeti elpusztulása, megrongálódása esetén (sovány) vigaszul ott marad a hű másolat.