Századok – 1976

Történeti irodalom - Magyar műemlékvédelem 1971–1972 (Ism. Fügedi Erik) 149/I

160 TÖRTÉNETI IRODALOSt 150 periódus végén (Imre trónörökössége idején) dalmát —francia mesterek segítettek a palota építésének megkezdésében. Az 1187. évi tűzvészt követő második periódusban (1187 — 96) indult meg a várkápolna építése, ezen francia és magyar kőfaragók dolgoztak. A harmadik periódusban a kápolna kiképzését fejezték be francia—normann mesterek. Ebben a tanulmányban kapjuk meg a vár 1934-ben megindult feltárásának történetét is, ebbe a részbe sűrítette bele a feltárásban annak első pillanatától kezdve résztvevő Várnai Dezső ismereteinek egyik — valószínűleg kisebb — részét. A leírás a visszaemlékezések személyes — és mindig nagyon szerény — hangját ütik meg. Figyelemreméltó tanulmányban elemzi Czagány István a budai Várban álló (Úri u. 48 — 60.) épületet. A kutatás nem kevesebb mint négy középkori, egy török, három 18. századi és két 19. századi átépítést állapított meg az eredetileg (a 14. században) három polgárházból álló komplexumon (245 — 256. 1.). Az 1963—1972 közötti évtizedben restaurálták Sárospatak várát, amelynek munkálatairól Détshy Mihály számol be. Az 1950-ben megindult első munkálatok után éppen ő teremtette meg — nem utolsósorban levéltári kutatásával — a helyreállítás alapfeltételeit a 15. század végén emelt Vöröstoronyban csakúgy, mint a Perényiek által kiépített olasz-bástyás külső erődítményeken vagy a 17. századi Lórántffy szárnyon (267 — 279. 1.). Külön csoportot alkot és egyben a kötet nagyobb részét teszi ki öt falusi templom kutatásának és helyreállításának közlése. C. Harrach Erzsébet a Vas megyei magyarszecsődi(125 —141. 1.),Valter Ilona a zalaszentmihályi (146 —160.1.), G. Sándor Mária amecseknádasdi (179-194. 1.), Koppány Tibor a somlószöllősi (207-220. 1.), A. Kozák Éva pedig az ugyancsak Vas megyei velemóri templom építésének történetét kutatta. Ragadjuk ki ebből az együttesből Valter Ilona megállapításait a zalaszentmihályi templomról. A 13. század elején épült (1220 körül) toronnyal, kisméretű félköríves szentéllyel és kereken 6x9 méteres, tehát 54 m2

alapterületű hajóval. A 13. század második felében a szentélyt bővítették, a félköríves zárófal helyére tompaszögűt húztak fel. Ebben az állapotban érte meg a templom a török pusztítás idejét; 1550-ben még működött. A leíráshoz csupán egy adatot illesztenénk hozzá: itt is megtalálható a 12. század végétől Magyarországon divatos földesúri karzat. Zalaszentmihályról a legkorábbi okleveles adat 1410-ből való. A templomról egy 1424. évi oklevélből szerzünk tudomást, de akkor sem tudunk meg többet, mint azt, hogy Szt. Mihály arkangyal tiszteletére volt szentelve. A régészeti kutatás tehát az írott forrásoknál sokkal többet mond, több adattal szolgál a plébániahálózatról, a teljesen ismeretlen földesúrról. G. Sándor Mária a mecseknádasdi templomot a Baranya megye északi részén található egyenes szentélyzáródású templomokkal hasonlítja össze. Ebben az írásban is a történeti információk egész sorát kapjuk olyan falusi egyházakról, amelyekről más írott forrásunk nincs, holott erre a területre Györffy György a pápai tizedjegyzékekig minden elérhető adatot igyekezett összegyűjteni. Az információk kronológiai szempontból nem korlátozódnak az Árpád-korra, Magyarszecsődön a 17. század végéről származó latin és magyar nyelvű feliratokat szabadítottak ki a vakolat alól (miért nem közli a szerző szövegüket?), amelyek erre a korra adhatnak értékes felvilágosítást. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezek az információk csak a szorosabb értelemben vett egyháztörténetet érintik, szerves részei a településtörténetnek, sőt még a történeti demográfiának is. 1971 — 1972 folyamán nem ez az öt templom volt a műemléki összteljesítmény. Kozák Károlynak a kötet végén (347 — 352. 1.) a régészeti kutatásokról szóló beszámolójában ezeken kívül még kilencre, Dávid Ferenc és Gergelyffy András a falkutatásokról írott jelentésében (355 — 365. 1.) pedig még kereken két tucatra találunk. Feldolgozásuk az Archeológiai Értesítőtől kezdve a legkülönfélébb vidéki folyóiratokban jelent meg, nyilvántartásuk ma magánpzemóly részére kilátástalan vállalkozás. De éppen nálunk — forrásaink töredékes volta miatt — igen nagy szükség lenne arra, hogy ez az anyag rövid összefoglalásban, a legszükségesebb adatokkal rendelkezésre álljon. Az egyébként olyan nagy haszonnal forgatható Műemléki Topográfia ezeket a feltárásokat aligha regisztrálhatja, ezért úgy érezzük, meg kell tenni a javaslatot: készítsen a Felügyelőség a feltárt hazai templomokról és szerzetesházakról olyan corpus-t, amely a tájékozódást tovább viheti egy-egy kisebb területnél (ilyent Koppány Tibor, Kozák Károly ós Sándor Mária készített), s az ország egész emlékanyagát foglalja magában és teszi közkinccsé. Meggyőződésünk, hogy ez a javaslat a templomokat fenntartó egyházak megfelelő szerveinél is megértő visszhangra talál majd. FÜOEDI ERIK