Századok – 1976

Történeti irodalom - Lauch; Annelis lásd Grosshoff; Helmut - Lehmann; W. lásd Grosshoff; Helmut - Lengyel István: A Breszt-litovszki béketárgyalások (Ism. Gonda Imre) 146/I

146 TÖRTÉNETI IRODALOSt 146 LENGYEL ISTVÁN: A BRESZT-LITOVSZKI BÉKETÁRGYALÁSOK (Budapest, Kossuth Kiadó. 1975, 307 1.) Lengyel István könyve politikai-történelmi irodalmunk igen nagy hiányát pótolja-A breszt-litovszki békéről ui. gyakran beszélünk, mai nemzedékünk azonban már alig tudja, hogy mi ennek az eseménynek a tényleges tartalma. Azt még tudják ugyan a legtöbben, hogy a fiatal szovjetállam hatalma 1918 elején tulajdonképpen a béke megkötése után szilárdult meg. Hogy azonban létrejötte mind szovjet—német viszonylatban, mind pedig a fiatal szovjet állam és vezetése számára mit jelentett, azt a marxista magyar történeti irodalomban részletesen most fejtik ki először. Mindenekelőtt két megjegyzés. Az egyik a mû jellegére vonatkozik: kétségtelenül tudományos igényű ismeretterjesztő munka. Ezen azt kell érteni, hogy felhasználja a nemzetközi szakirodalom legújabb és legfontosabb munkáit, dokumentumköteteit, s ezek alapján reális képet ad az eseményekről. Mélyreható levéltári kutatásokba a szerző ezúttal nem bocsátkozik, ami ebben az esetben nem tűnik hiánynak. További kutatásaiban érdemes volna azonban feldolgoznia a levéltári forrásanyagot is. Ennek igen jelentős része, a bécsi állami levéltár anyagából, rendelkezésre áll, s — legalább részben — az OL Filmtárában is megtalálható. Ebben az anyagban talán még található néhány új mozzanat. A másik megjegyzés kétségtelenül a szerző szellemi önállóságát és előítélet-mentességét, egyben politikai közszellemünk fejlődését bizonyítja. Az a körülmény ui., hogy Lengyel István a breszti béke körüli vita során a béke megkötése kérdésében a Leninnel szembenálló álláspontokat is hitelesen ismerteti, éppen a lenini álláspont helyességét domborítja ki alapvetően. Itt valóban nincs szükség arra, hogy Trockij és Bucharin álláspontját közvetett utalásokon keresztül érzékeltesse a szerző, mert a közvetlen idézetek, az események tényszerű ismertetése ezen ultraforradalmi, s a szovjet államra életveszélyes álláspontokat sokkal erőteljesebben világítják meg. Csakis így válik nyilvánvalóvá az, hogy Lenin a tetszetős, álradikális szólamokkal szemben is tudatában volt annak, hogy a szovjet hatalomnak a békét meg kell kötnie, de nem a Trockij-féle „se béke, se háború" alapján, hanem szerződés formájában, amely ha nem is biztosíték a német militaristák esetében, bizonyos szerződésszerű formát mégis ad a megkötendő békének. Lengyel István igen tömören ismertette Lenin és az ellenzék vitáját, s ugyancsak jó képet kapunk magukról a breszti tárgyalások lefolyásáról, a népek önrendelkezésén alapuló lenini álláspont érvényesüléséről az ukrán kérdéssel kapcsolatosan. A militarista német agresszió képviselőjének magatartása nemcsak a szembenálló bolsevik féllel szemben, de Kühlmann német külügyi államtitkárral, a német államvezetés képviselőjével és gr. Czerninnel, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterével szemben, igen plasztikus ábrázolásban részesül. A kötet hiteles és alaposan kidolgozott anyagához így inkább kiegészítésképpen, mint kritika gyanánt kell néhány mozzanatot hozzáfűzni. Elsősorban azt, hogy a szerző a breszti béke létrejöttének előadása során nem adja meg azt a külpolitikai hátteret, amely Lenin egykori számtalan megnyilatkozásában megtalálható, s amely nélkül az új szovjet államnak éppen a megkötött békéhez való viszonya nem lehet elég reálpolitikusan megalapozott: nem szól a nagyhatalmak nemzetközi erőviszonyairól, feloldhatatlan imperialista ellentéteikről, az angol—német, az amerikai—japán stb. ellentétekről, amelyek túlmenően azon, hogy a szovjet állam a breszti békével lélegzetvételnyi szünethez jut, meghatározzák a németek mozgásképességét, s az adott pillanatban az agresszív német vezérkarnak nem teszik lehetővé a szovjetellenes háború folytatását. Mig Trockijék és Bucharinék világforradalmi várakozásukban kétségbeesett akcióba akarnak menekülni, Lenin világosan látja, hogy a szovjetállamnak akkor is fenn kell maradnia, ha világszerte nem következik be az a forradalom, amely Oroszországban előbb és könnyebben jutott uralomra, mint másutt. Lenin azt is megmagyarázta, hogy miért, sőt azt is, hogy a szovjethatalomnak éppen az uralom megtartásában kell majd súlyosabb feladatokat megoldania, mint a nehezebben forradalmasodó fejlettebb államoknak. Ilyen körülmények között azonban, mint amilyen az adott helyzet, amikor a várva várt európai forradalom késik, a szovjet külpolitika csak azt teheti, hogy kihasználja a nagyhatalmak ellentéteit, — Leninnek ez a következtetése vált be maradéktalanul. A német hadvezetés a breszti-béke után, márciustól augusztusig négy hullámban rohan ismét neki az antant nyugati felének, s habár ott néhány veszélyes helyzetet teremt, végül is szétzúzódik az egyesült angol — francia —amerikai ellenálláson, Lenin külpolitikai következtetése ezzel