Századok – 1976

Beszámoló - Mucsi Ferenc lást Jemnitz János - A Magyar-Csehszlovák Történész Vegyesbizottság tudományos ülésszaka (-r. –l.) 1106/VI

540 beszámoló költöztettek telepeseket, valamint külföldről visszatelepülőket. Az ún. reszlovakizálás azonban nem ért el eredményeket, mert az itteni magyar kisbirtokosok meg tudták vásárolni a földreform során elvett földeket. A birtokok többsége Szlovákiában még a földreform után is az 5 hektárnál kisebbekből került ki, és igen nagy volt a földnélküli réteg, az agrárproletariátus. Szlovák mezőgazdasági munkás jóval több volt, mint ipari proletár, ennél csak a birtokos parasztok száma volt nagyobb. Az ipar az egész időszakon keresztül nem tudta a fölös népességet felszívni, többnyire csak a kisebb üzemek száma növekedett. 1930-ban az ipari üzemek több mint fele csak egy munkást foglalkoztatott, és összesen csak 41 üzemnek a munkáslétszáma mozgott 500—2500 közt (ennél nagyobb egyáltalában nem volt). A szlovákok zömmel munkások voltak az ipari üzemekben: igen kevés volt az önálló vállalkozó. A magyaroknál az iparban foglalkoztatottak többségét szintén a proletárok tették ki ugyan, de ezek alig voltak nagyobb számban az önálló kézműveseknél. A magántisztviselők nagy része még 1930-ban is német és magyar volt. A főképpen a nyersanyagok elsődleges feldolgozására irányuló szlovákiai ipar többek között a hátrányos vasúti tarifák miatt nem tudott fejlődni. Az eltérő gazdasági viszonyok a köztársaság nyugati és keleti területei közt csak fokozták a nemzetiségek közti ellentéteket. Az uralkodó pártok képviselői gazdasági téren is igyekeztek kiszorítani konkurrenseiket, az ellenzéki burzsoáziát; ehhez az állami gazdaságpolitikát is felhasználták. A kisebbségek számára a törvényes lehetőségek mégis sokkal kedvezőbbek voltak, mint más közép-európai soknemzetiségű államban. Az alkotmány is kimondta az egyenjogúság elvét a nemzetiségek vonatkozásában, a szlovák nemzet önállóságát azonban nem ismerte el. Hozzájárult ehhez a központosító politika, ezt a cseh mellett a szlovák és német burzsoázia egy része is támogatta. Az agrárpárt és a szociáldemokrata párt egyaránt a csehszlovák nemzetegység híve volt, ez megkönnyítette a szlovák nacionalista burzsoázia számára, hogy a nemzeti érdekekért folytatandó harcra a szlovák társadalom legkülönbözőbb rétegeit magának nyerje meg. Alapjában véve két burzsoá csoportosulás korántsem antagonisztikus ellentéteiről volt szó. A nemzetiségek politikai vezetői kezdettől elutasítóan viszonyultak a köztársasághoz, a német pártok csak átmenetileg vettek részt a kormányban a húszas évek második felében. A kommunista párt sokat foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel és kezdettől fogva a kisebbségek bizalmának a megnyerését tartotta a legfőbb feladatnak. A proletariátus osztályérdekeit szem előtt tartva, sürgette Szlovákia iparosítását. Az uralkodó osztály azonban a nemzetiségi kérdést még kora színvonalán sem volt képes megoldani. Ez a feladat a következő nemzedékre hárult. Dagmar Cierna, a Szlovák Tudományos Akadémia Európai Szocialista Országok Története Intézetének tudományos munkatársa ,,A nemzetiségi politika Szlovákia felszabadult területén (1944 szeptember—1945 március)" címen tartott előadást. Abból indult ki, hogy az 1944. augusztus 29-én kitört Szlovák Nemzeti Felkelés meggyorsította a hitleri csatlós-rendszer felbomlását, és szükségessé tette a háború utáni újjárendezés kérdéseinek a felvetését is. A Szlovák Kommunista Párt a felkelés kezdetétől nemzetiségi különbség nélkül hívott harcba minden antifasisztát. A felkelés a csehszlovákiai nemzetek és nemzetiségek eljövendő viszonyát az internacionalizmus talajára helyezte. A megoldandó kérdések közül a csehek és a szlovákok viszonya állt az eis ő helyen.