Századok – 1976
Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V
1088 zachae józsef e terület várakozó álláspontra helyezkedő főnemessége sem könnyítette meg. Befejezésül azt hangsúlyozta az előadó, hogy a középnemesség, miként korábban, a vármegyére támaszkodó, egyensúlyozó politikát folytatott a Rákócziszabadságharc álatt is. A hatalom iránti lojalitása mögött helyi hatalmának megtartására vonatkozó igénye hiizódott meg. E körből a szabadságküzdelem idején azonban egy része képes volt kitörni. Kovács Kálmán, a jogtudományok kanditásusa, egyetemi tanár (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest), A közigazgatás Rákóczi államában című korreferátumában először arról a lehetőségről és szükségességről szólt, hogy Rákóczi a szabadságharc terjedésével a Habsburg-Magyarország romjain folyamatosan kiépítse az önálló, független magyar államot. Ezután megállapította: ,,A szabadságharc állama a feudális államtípuson belül kormányformájára nézve rendi-képviseleti monarchiának tekinthető, annak is átmeneti, ideiglenes jellegű, sajátos alakzata, amely a rendi konföderáció formájában ölt testet." Rákóczi ugyan határozottan törekedett erős központi hatalom megteremtésére, ebben az államban azonban ez korlátozottan sikerülhetett. Az államfői funkciót kezdettől a szécsényi országgyűlésen vezérlő fejedelemmé választott Rákóczi látta el. Távollétében szinte teljes jogkörrel Bercsényi Miklós főgenerális helyettesítette, 1707-től mint locumtenens. Rákóczi és később Bercsényi mellett is kancellária működött. A „kormány" szerepét kezdetben az Udvari Tanács látta el, ezt a szécsényi országgyűlés után a huszonnégytagú Szenátus váltotta fel. Míg az előbbi Rákóczi által kiválogatott, kis- és középnemesekből álló, koncepcióját magáévá tevő tanácsadó-és végrehajtótestület volt, az utóbbi mágnástöbbségű, csak nagyobb időközökben összeülő, több vonatkozásban a vezérlő fejedelem hatalmát korlátozó tanácsot jelentett. A gazdasági ügyeket a Gazdasági Tanács és az Udvari Gazdasági Tanács intézte. Központi szerv volt még az Országos Főhadbiztosság is, amely 1703 ősze óta a hadsereggel kapcsolatos ellátási ügyeket intézte. A feudális magyar állam régi országos méltóságait a szabadságharc alatt nem töltötték be. A korábbiaktól eltérő összetételű kuruc országgyűlések rendelkeztek törvényhozói jogköiTel. Az új, független központi intézmények mellett a közigazgatás régi helyi szervei szinte teljesen változatlanul továbbéltek. Különösen a vármegyerendszer változatlan szervezete, hiararchiája és mechanizmusa emelendő ki, mivel ez akadályozta a fejedelmi hatalom megszilárdítását. Rákóczi itt csak a leglényegesebb személyi változásokat tudta keresztülvinni. Az államapparátus működésének hatékonyságát elsősorban éppen a megfelelő emberek hiánya akadályozta. Egyes vármegyéknél sajátos jelenségként jelentkezett, hogy párhuzamosan vagy egymást felváltva kuruc és labanc közigazgatási hatóságok működtek. Említésreméltó még az ország területi széttagolódása és a közigazgatás központi irányításának szétesése az ország 1706 elején öt katonai főkapitányságra történt felosztása következtében, amellyel együttjárt a megyei apparátus alárendelt szerepe, a megyei önkormányzat megsértése. A közigazgatás ellenőrzésére és felügyeletére Rákóczi, Bercsényi és a Szenátus is küldött ki megbízottakat, a vezérlő generálisok is beszámoltatták a tisztségviselőket. Külön kiemelendő Rákóczi szerepe a fegyveres harc megyei támogatásának biztosításában és az ennek érdekében kifejtett személyes felügyelete ós ellenőrzése. Rákóczi államának kormányzati és közigazgatási problémái még további széles körű elemzést igényelnek.
