Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

a sárospataki ülésszakról 1089 Heckenast Gusztáv kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa A merkantilizmus és Rákóczi gazdaságpolitikája című korreferátuma bevezetőjében megállapította, hogy a Rákóczi-szabadság­harc független magyar állama a Habsburgok magyar királyságának államszer­vezetét váltotta fel, és ez egyrészt szakítást jelentett az előzményekkel, más­részt azonban megváltozott körülmények közötti folytatást, a nagyjából azo­nos állami feladatok és az azokat végrehajtó személyek azonossága miatt. így a Gazdasági Tanács a Magyar Kamara funkcióit vette át, Rákóczi ugyanakkor fenntartotta a főkamaragrófsági szervezet korábbi különállását a centrali­zációt elősegítő politikai megfontolásokból. A Habsburg-birodalom gazdaságpolitikájában az 1660-as évektől merkantilista szemléletű intézkedéseket tettek a kameralisták a Franciaország­hoz viszonyított gazdasági elmaradottság felszámolása érdekében, és fel­merül a kérdés, Rákóczi állama átvette-e ezeket. Az iparfejlesztés elsősorban a fegyver- és lőszergyártás területén érvényesült, általában a céhes kézmű­vesség keretei között. Állami kezdeményezésre alapítottak néhány új üzemet, de ezek sem különböztek a meglevőktől. Egyetlen technikai újítást a bomba­gyártás merkantilista érvelésű magyarországi meghonosítása jelentett. Ez, valamint karmazsingyártó török mesterek huszti letelepítése már húsz évvel ko­rábban felvetett ötlet volt. Bár szerények a Rákóczi-kori iparfejlesztés ered­ményei, a független magyar állam a gazdasági szakértők által javasolt lépé­seket megtette, így a szabadságharc nem törés, hanem folytatás a fejlődés­ien. A külkereskedelem nagy jelentőséghez jutott, mivel a katonaság fegy­verzetét, egyenruháját jelentős részben importtal kellett volna biztosítani. Az ország azonban szegény volt, hiányzott az arany- és ezüstpénz. Rákóczi ezért igyekezett a külkereskedelmet állami ellenőrzés alá helyezni, bár cse­kély eredménnyel. Első intézkedése az 1705 júniusi egri országos kereskedő­gyűlésen az ezüstpénz kivitelének megakadályozását és behozatalának elő­mozdítását célozta. Rákóczi 1706. július 22-i, a megyékhez intézett rendelete az 1703—1704-es belföldi árszínvonal fenntartását célozta, ugyanakkor az importról szólva a luxuscikkek és a szükséges behozatali cikkek megkülönböz­tetése merkantilista szellemű volt. Az 1706-os fegyverszünet alapján bizto­sított szabad cserekereskedelem az osztrák tartományok és Magyarország között szintén a merkantilista elméletnek felelt meg, bár a pénzhiány is in­dokolta, hogy Kőszegen és Szakolcán morvaországi textiliáért szarvasmarhát hajtott fel a magyar fél. Rákóczinak a rézpénz bevezetésére tett lépése, ami­kor 1704 elején felhatalmazást kért és kapott a megyéktől egy millió forint értékű rézpénz forgalombahozására az ezüstpénz pótlására, merkantilista ötlet. Rákóczi sugalmazója ismeretlen, de Wilhelm Schröder 1686-ban megjelent Fürstliche Schatz- und Rentkammer című művében javasolta a réz-váltó­pénz verését. Rákóczi államának vezetői ismerték tehát a kameralista elmélet lénye­ges elemeit , s ha nem is hivatkoztak erre, gyakorlati gazdasági tevékenységük­ben alkalmazták ezeket. Bánkuti Imre kandidátus, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezetője, A szabadságharc államának gazdasági szervezete című korreferátumában azt fejtegette, hogy az abszolutista államapparátus kialakulásának jellem­zője a gazdasági ügyeket intéző hivatalok szerepének megnövekedése: az állam és az állandó hadsereg fenntartása szükségessé teszi ugyanis az állami bevéte-6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom