Századok – 1976
Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V
1080 ZACHAe JÓZSEF nyomulás helyett visszafordult, a kuruc hadsereg pedig még nem tudott beavatkozni ezekbe a sorsdöntő harcokba. így is jelentős volt a magyar szabadságharc részéről bizonyos császári erők lekötése. 1704-ben Tallard marsall seregei is Németországba vonultak, ezeket azonban Marlborough angol hadai követték, az erőviszonyok kiegyenlítődtek, a rajnai és itáliai francia csapatok pedig tétlenül álltak. Fordulópontot jelentett a háború menetében, hogy Tallard nem tudta megvédeni Donauwörthöt, Höchstadtnél csatára kényszerült, és azt elvesztette. A franciabajor hadak visszavonultak Németországból, Franciaország mindinkább defenzívába szorult, s nem tudott együttműködni Rákóczi egyre erősödő hadseregével. Rákóczi továbbra is kész volt a katonai együttműködésre Franciaországgal, 1705-ben felvetette, hogy Vendôme hadai Itáliából Horvátországon át vonuljanak a Dunántúlra, s innen fenyegessék Bécset. A francia hadvezetés azonban nem vette komolyan ezt a valóban sok nehézséggel járó tervet. Az 1706. évi sorozatos francia vereségek következtében a korlátozott francia katonai segítség ellenére a magyar szabadságharc magára maradt. Magyarország mégis a háború jelentős tényezője volt továbbra is, mivel császári erőket kötött le. Ezért is szorgalmazta Anglia és Hollandia a felkelőkkel való megegyezést. A bécsi udvar ezzel szemben katonai döntésre törekedett Magyarországon, ahogyan az 1705. és 1707. évi kudarcba fulladt hadjárat mutatta. Rákóczi helyesen ismerte fel: Magyarországnak a győzelemhez szövetségesekre van szüksége. Ezért igyekezett a francia diplomáciával együtt rábírni a Szászországot elfoglaló XII. Károly svéd királyt, hogy forduljon Bécs ellen. Miután ez a törekvése sikertelen maradt, az orosz szövetség került előtérbe, amely az 1707. évi varsói szerződéssel jött létre, katonailag azonban nem hozhatott eredményt. Az 1707. augusztus 3-i trencséni vereség után a magyar szabadságharc hanyatló szakaszába lépett, ugyanakkor Franciaország is válságos helyzetbe került, XIV. Lajos már 1709-ben kénytelen volt békéért folyamodni, s csak a súlyos feltételek miatt folytatta a kilátástalan küzdelmet. A vadkerti vereség, Érsekújvár eleste és a pestisjárvány katonailag kilátástalanná tette a szabadságharcot is. A bécsi udvar viszont mérlegelve a katonai szempontokat, a továbbra is súlyos pénzügyi helyzetet, a kuruc hadsereg további ellenállásából fakadó veszteséges és időrabló feladatot, amelyet főleg Északkelet-Magyarország várainak elfoglalása jelentett volna, viszonylag kedvező ajánlattal lépett a válságos helyzetben levő magyar uralkodó osztály elé, amely a váratlanul kedvező ajánlatot megragadta és megkötötte a szatmári megegyezést. Az előadó befejezésül Rákóczinak a szatmári megegyezés elleni tiltakozásával kapcsolatban azt a kérdést vizsgálta, lett volna-e értelme a további ellenállásnak. Megállapította: a kuruc hadsereg maradványai az 1714. évi rastatti békekötésig semmiképp sem állhattak volna ellen az osztrák nyomásnak, viszont a franciák 1711—12. évi győzelmei, I. József halála, a Nagy Szövetség felbomlása kérdésessé teszi, hogy Ausztria a későbbiekben erőltette volna-e a fegyveres győzelmet, s nem éppen még kedvezőbb feltételeket kínált volna-e a magyar szabadságharc vezetőinek. Az első napi ülés Köpeczi Béla akadémikus összefoglalójával ért véget. Megköszönte az elhangzott korreferátumokat, és kiemelte a nagy tendenciák figyelembe vételének jelentőségét. Fontosnak tartotta, hogy miközben a
