Századok – 1976

Beszámoló - A sárospataki nemzetközi tudományos ülésszakról (Zachar József) 1070/V

a sárospataki ülésszakról 1081 Rákóczi-szabadságharcot a nemzetközi összefüggések sokoldalú megvilágításával vizsgálták a hozzászólók, ugyanakkor tekintetbe vették a belső viszonyokat is. Az összehasonlító módszer jelentőségét hangsúlyozva, különösen L. A. Nyikiforov történelmi párhuzamát méltatta. A tudományos ülésszak első napja Borsod-Abaúj-Zemplén megye tanácsának fogadásával zárult, amelyet a házigazdák a Rákóczi-vár Vörös tornyának pincéjében adtak a résztvevők tiszteletére. * Május 25-én délelőtt Benda Kálmán kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa elnökletével folytatta munkáját az ülésszak. Ii. Várkonyi Ágnes, a történelemtudományok doktora, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője, Habsburg-abszolutizmus és független Magyarország címmel tartott előadást. (Szövegét lásd az 1018—1051. lapon.) Ehhez kapcsolódva elsőként H. Haselsteiner tudományos főmunkatárs (Kelet-Európa Intézet, Bécs) Abszolutizmus és rendiség a Habsburg-monarchiában című korreferátuma hangzott el. Az előadó bevezetésül arról szólt, hogy az osztrák rendi elképzelések — mint általában az egyes örökös tartományok magatartásának — vizsgálata háttérbe szorult az osztrák történeti kutatásban a központi hatalom elemzésével szemben. Ezután a tartományi rendek fejlődését idézte fel. Kiemelte: az egyes uralkodók hatalmának 14. századi kialakulását követően a 15. században teljesen kifejlődtek a tartományi rendek, és ezek jelentős szerephez jutottak elsősorban a tartománygyűlések révén. Az egyes uralkodóknak ugyanis megnövekedtek a pénzigényei, ezeket bevételeik nem fedezték, és szükségessé vált a rendek adóhozzájárulása a honvédelemhez. Később a rendek a tartómánygyűlések révén az igazságszolgáltatásból is részesedtek, a 16. században pedig jogkörük kibővülése következtében már minden állami területen illetékesek voltak a tartománygyűlések. Az uralkodók központi hivatalaival szemben kiépült a rendi közigazgatás, és létrejött a rendi dualizmus, amelyet a rendek az egész államra ki kívántak terjeszteni. A 17. században az uralkodók hatalmának növekedésével csökkent ugyan a tartománygyűlések jelentősége, de puszta létük biztosította a rendi berendezkedés folytonosságát. Az előadó ezután a rendi dualizmus válságát ismertette. A 17. század elején a Habsburg-tartományokban a testvérviszály következtében gyengült az uralkodó helyzete, lehetővé vált a rendek számára, hogy elképzeléseiket megvalósítsák, állásaikat kiépítsék. Ennek eszközét és keretét a rendi szövetség, a konföderáció jelentette. Ha az uralkodó megtagadta privilégiumaik jóváhagyását, elleneszközük a hódolás megtagadása és az interregnum kimondása, rendi kormányzó választása volt. II. Ferdinánd és a cseh rendek fegyveres szembekerülését követően a császár győzelmével a többi tartomány rendjei is döntő vereséget szenvedtek az uralkodói hatalom megszilárdítása és a központi hatalom megerősödése következtében. Az uralkodó és a rendek összeütközését elmélyítette a vallási ellentét is, mivel a rendek nagy része protestáns volt, az uralkodó viszont római katolikus. Az ellenreformáció győzelmével a régi rendi nemesség tovább gyengült, az új nemesség pedig sokkal