Századok – 1976
Tanulmányok - Várkonyi Ágnes R.: Társadalmi fejlődés és állami önállóság (Habsburg-abszlutizmus és független Magyarország) 1018/VI
1040 ] В,. VÁRKONYI ÁGNES Rákóczi határok közé szorította a fegyveres szolgálattal úrbéri terhei alól felszabadulást remélők mozgalmát. Másrészt azonban az új magyar állam belső hatalmának fegyveres támaszát csak így tudta megteremteni. Mert más feladat harcolni a csatatereken, és megint más érvényt szerezni az államfő döntéseinek az ország lakossága körében, feudális viszonyok között. Ha a fegyvertfogó személyileg a földesúr hatalma alatt marad, képtelenség mégcsak elképzelni is, hogy a nemesség ne tekintse másnak, mint saját jobbágyának a Rákóczi rendeleteit végrehajtó vitézt, s a fejedelmet jobbágyfelkelés vezérénél egyébnek aligha ismerte volna el. Ugyanígy a falvak lakosságával szemben is szükséges volt, hogy a fejedelmi hatalmat megtestesítő fegyvereseknek társadalmi tekintélye is legyen tegnapi osztályostársaikkal, a jobbágyokkal, de a városok, mezővárosok népével szemben is. Szervezettségüket, hatékonyságukat a sok katonai tapasztalattal rendelkező régi vitéz és a nemességből kialakított felsőbb tisztikar biztosította. Ez a hadsereg a begyakorlott tapasztalt császári zsoldos hadsereggel szemben a reguláris rendhez igazított nagy ütközetekben nem volt, nem is lehetett teherbíró, de a „Vitézlő Rend" az országon belül hatalmas erőt képviselt. A jobbágykatonaság élén szabadságharcot kezdő Rákóczi legnehezebb feladata volt, hogy megnyerje, s mi több, államszervezetébe építse a nemességgel együtt a vármegyéket. Szepes, Abaúj, Zemplén, Gömör, és ami különösen jellemző, a Rákóczi főispáni hatalma alá tartozó Sáros vármegye nemessége közösen fogalmazta meg azokat a feltételeket, amelyekkel hajlandóak Rákóczi hatalmát elfogadni. Ezek így hangoztattak: a „réghi királyoktól adatott szabadságiban" megtartja a vármegyéket, mindenben a régi rend szerint jár el, a vármegyei tiszteket meghagyja hivatalukban, „semminemű privilégiumokkal nem egyező novitásokra" nem kényszeríti őket, se arra, hogy fegyverre keljenek (personális, vagy particuláris insurrectio) vagy contributiot vállaljanak. A földesurak rendelhessék haza (kapják vissza) engedelmük nélkül zászlók alá állott jobbágyaikat, és a vitézlő rendnek a vármegyék ügyeibe semmi beleszólása, s a nemességgel szemben hatalma ne legyen.39 Nem más ez, mint a nemesi-rendi kiváltságok összefoglalása, és ha a nemesség másutt is, hasonló kikötéseiben, akár szegénységére hivatkozik is, lényegében az uralkodó kezét köti meg. Mi sem bizonyítja azonban a szabadságharcot kirobbantó társadalmi mozgalom erejét, mint az, hogy Rákóczi ezeket a feltételeket nyíltan, vagy hallgatólagosan, de nem tartotta be. Megköveteli azonban az igazság, hogy hangsúlyozzuk, voltak a nemesek között olyanok is, akik éppen ellenkező fenntartásokkal éltek. Ismerték a császári hadsereg erejét, a Habsburg-dinasztia hatalmát, az uralkodó nemzetközi tekintélyben, diplomáciában, hivatalszervezetben alig kifejezhető fölényét a magyarországi mozgalmakkal szemben. Nem bíztak osztályostársaikban. Családjuk múltjában keservesen megszenvedték a vereségeket és egyaránt kritikusan beszéltek a korlátlan hatalmú főrendekről és a fegyvert csattogtató, de valójában tehetetlen, önző köznemesekről.4 0 Változatos poli-39 A Lőcse városába szorult Szepes, Sáros, Abaúj, Gömör, Zemplén vármegyei nemesség és a kamarai tisztek kikötései a város kapitulációja alkalmával (1703. nov. 11.). Csehszlovákia, Iglói Járási Levéltár. Lőcsei Fiók. Lőcse városi levéltár. Fasc. 17, No 176. 10 Két jellemző példa: Plathy Sándor 1696 októberében Sárospatakon jár, valószínűleg a Rákóczi-család és a Kamara dézsmaperének ügyében s 1696. okt. 15-i levelében Nyéki Mihály kállói harmincadosnak — „Kedves jóakaró urnák" — azt írja, hogy
