Századok – 1976

Folyóiratszemle - Kufera; J. lásd Janácek; J. - Mayer.Arno; J: Az alsó-középosztály mint történelmi probléma 997/V

FOLYÓIRATSZEMLE 997 Arno J. Mayer: Az alsó középosztály mint történelmi probléma A szerző az alsó középosztályon lényegében a kispolgárságot érti, amelynek fogalmát azonban szélesebben értelmezi, mint a marxista szakirodalom. Olyan vegyes összetételű, változékony társadalmi csoportnak tekinti, amely sajátos gazdasági ós politikai érdekekkel, külön kultúrával, erkölccsel, életstílussal és világnézettel rendelkezik. Áttekintve az európai fejlődésben játszott szerepét a késő középkortól legfőbb jellemző vonásait a következőkben foglalja össze: az alsó középosztály olyan személyekből áll, akik „1. munkával keresik kenyerüket, de olyan munkával, amely elsődlegesen nem fizikai munka, nem kíván állandó fizikai erőfeszítést, s amely szükségessé teszi az írásbeliség minimumát; 2. akik az objektív feltételek alapján (jövedelem, vagyoni állapot, iskolázottság, lakáskörülmények) nem tartoznak sem a felsőbb, sem az alsóbb osztályokba; 3. akik nagyon is tudatában vannak annak, hogy nem tartoznak egyikbe sem, de felfelé törekszenek; 4. akik nagyon hajlamosak arra, hogy individualisták legyenek felfelé törekvésükben; 5. akik szentnek tartják a magántulajdont; 6. akik könnyen kerülnek mások befolyása alá; 7. akik mindent megtesznek, hogy védjék és kedvezően alakítsák gyermekeik életlehetőségeit; 8. akik kiélezett helyzetben elsősorban attól tartanak, hogy le- vagy viszszasüllyednek valamilyen lealacsonyító szakmába, vagy fizikai munkát kell végezniük, s kevéssé vannak azzal elfoglalva, hogy buzgón felfelé törekedjenek az igazi középosztályba; 9. akik komoly politikai akciókba csak válságos időkben kapcsolódnak be." Arno J. Mayer az alsó középosztályon belül két alapvető réteget különböztet meg, egyfelől az önálló kistermelőket, kereskedőket és a szolgáltatások terén működőket, másrészt az alkalmazásban (függő helyzetben) lévő kistisztviselőket, menedzsereket, műszaki szakembereket. Az önállók —- kiskereskedők, kisiparosok, vendéglősök, fogadósok, fuvarosok stb. — maguk, vagy családtagjaikkal, ritkábban kisszámú fizetett alkalmazottal végzik munkájukat. Jellemző rájuk, hogy közvetlenül kapcsolatban állnak a vásárlóval és tőkéjük nagyrészét vagy teljes egészét vállalkozásukba fektetik. A vidéki kisvárosokban fontos szerepet töltenek be a helyi közéletben s erősebb a politikai befolyásuk, mint a nagyobb városokban. A kistisztviselők, alkalmazottak a városokba tömörülnek. A 19. század második felében kezdődő gyorsütemű iparfejlődés duzzasztotta hatalmasra létszámukat. Rendszerint rutinfeladatokat láttak el, egyéni kezdeményezés, döntés nélkül. Sok közös vonásuk van a ,,kék-gallérosokkal" (a munkásokkal), de abban különböznek tőlük, hogy munkakörülményeik jobbak, társadalmi kapcsolataik szélesebbek, állásuk biztonságosabb s előmenetelük kilátásai kedvezőbbek. A „fehér-gallérosok" felső rétege (osztályvezetők, közigazgatási vezetők, iparági igazgatók) noha szintén függő helyzetben van, inkább a tulajdonosokkal és a felső vezetéssel azonosul. Magasabb a jövedelme, nagyobb az önállósága az ügyek intézésében, mint az adminisztráció alsóbb fokán állóknak. A szerző társadalmi helyzetét, jövedelmét, életvitelét tekintve az alsó középosztályba sorolja nemcsak az alsó papságot, a tanárokat, a kis beosztású katonatiszteket, az alacsony rangú ügyvédeket, hanem a műszaki, egészségügyi és egyéb kisegítő személyzetet (asszisztenseket, ápolónőket, műszaki rajzolókat stb.) is, sőt az orvosok, mérnökök, építészek stb jelentős hányadát. De szintén ide számítja azokat az értelmiségieket, tudósokat, szakértőket és művészeket, akiknek nincsen állandó munkahelyük, s ideiglenes jelleggel vállalnak szerződéses munkákat állami intézményeknél, alapítványoknál és trösztöknél. Nem tartja azonban az alsó középosztályhoz tartozónak az önálló vagyonnal rendelkező szabadúszó értelmiségieket, a jólkereső és magánpraxissal is rendelkező ügyvédeket, orvosokat, építészeket ós a befutott művészeket. 16«