Századok – 1976
Folyóiratszemle - Raeff; Marc: A jól szabályozott rendőri állam és a modernség kifejlődése a tizenhetedik és tizennyolcadik századi Európában 994/V
994 .FOLYÓIRATSZEMLE Marc Raeff: A jól szabályozott rendőri állam és a modernség kifejlődése a tizenhetedik és tizennyolcadik századi Európában A tanulmány központi kérdését a „modernizáció" képezi, ez a polgári szociológiában ós történetírásban mind jobban teret nyerő (lényegében a „kapitalizmus" alternatívájaként használt) fogalom, amin a szerző a társadalomnak azt a tudatos törekvését érti, hogy az anyagi és szellemi erőforrásokat minél jobban kiaknázva és növelve, az életmódot minél jobban tökéletesítse. A tanulmány azt igyekszik bebizonyítani, hogy a „modern" társadalom eme általános célkitűzése nem csupán a fölvilásododás sa 18. század végi forradalmak nyomán vált széles körökben elfogadottá, maga után vonva a polgárság hatalomátvételét, hanem már az abszolút hatalom keretei között, a 17. század második felében kialakult, a forradalmak pedig csupán e folyamat utóhatásának, következményének, nem pedig előidézőjének és ösztönzőjének tekinthetők. A központosító monarchia 16. századi franciaországi és angliai kifejlődését megelőzték a kis német államok. Ezekben a reformáció elsöpörte az egyházi befolyást, megnyitotta az utat a fejedelem világi hatalmának megnövelése előtt, akinek most már a társadalom eddigi egyházi felügyelet alatt álló morális élete fölött is őrködnie kellett. Ezt az utóbbi funkciót látta el a Polizeistaat, amelynok első formái a 16. század második felében Szászországban és Hessenben, e két protestáns fejedelemségben alakultak ki. A harmincéves háború után új feladatok is jelentkeztek az uralkodó, állam előtt: nagy erődítmények emelése, stratégiai utak építése, állandó hadsereg fönntartása. Mindez, s a hatalom általánossá váló látványos fitogtatása, szintén növekvő vagyont, vagyis a kereskedelem és a termelékenység növelését igényelte. (Az ekkoriban meginduló nagyobb arányú gyarmatosítás is elősegítette a hivalkodó fogyasztói szokások terjedését.) A termelői kapacitás növelését a korszak kiéleződött politikai és vallási ellentétei is megkívánták, a gazdaságpolitikában ez vezetett a merkantilizmushoz és a kameralizmushoz. Az egyéni életben a reformáció nyomán a vita activa váltotta fel a vita contemplativa passzív, aszkétikus ideálját. Az új fölfogás megállapította, hogy az alattvalók javát a legjobban a rendet garantáló, a társadalmat mozgósítani tudó, erős fejedelem szolgálja. E szemléletben kezdettől fogva kettősség rejlett: az elnyomó jellegű korlátozások térnyerése és az egyéni vállalkozói szellem bátorítása, más fogalmazásban a közösség, illetve az individuum előtérbe helyezése. E két tendencia időnként nyíltan szembekerült egymással, s amikor a vallási egyformaság erőltetése erősebbnek bizonyult az individuális alkotókedv bátorításának kívánalmánál, a következmények katasztrofálisak voltak. A centralizáció és a rendi széttagoltság küzdelméből az előbbi került ki győztesen, s a régi rendi korporativ intézményeket (köztük a rendfenntartást) saját szolgálatába állította. Kezdetben az állam főként az ipar és a kereskedelem képviselőit támogatta a gazdasági erőforrások mozgósítását célzó törekvések jegyében, de a 18. század második felében fölismerte a mezőgazdaság fejlesztésében rejlő anyagi lehetőségeket is. Az új rendőrállam így nagyban hozzájárult a rendi szerkezet aláásásához, az osztályok kialakulásához. (A szerző az osztályok létét csak a társadalmi fejlődés egy viszonylag rövid szakaszában fogadja el.) A voluntarista állami irányítás új közigazgatási eljárásokat és szellemet igényelt: az állami funkciók elváltak az egyéb köz- és magánfunkcióktól, és személytelen, „felsőbb", „magasabb" jelleget nyertek. A bürokráciának ezt az önállósodását nevezte Max Weber „rutinosodás"-nak. Legjellegzetesebb példáját Nagy Péter Oroszországában és II. József Ausztriájában lelhetjük föl, de apparátusuk számára a mintát az őket megelőző német Kanzleiordnungen szolgáltatták. A „fölvilágosodott" abszolút uralkodó egyszerre volt
