Századok – 1975
Közlemények - Barta Gábor: Georgius Zekeltől Dózsa Györgyig 63/I
GEOKGIUS ZEKKLTŐL DÓZSA GYÖBGYIG 83 családnév legközelebbi fölbukkanása a brassói „fekete templom" falára valamikor a XVI. században fölírt „évkönyv", amely szerint „a keresztesek ... a székely Dózsa György vezetésével" lázadtak föl 1514 véres hónapjaiban.66 A monográfiában arra következtettem, hogy a vezért bizonyosan Dózsának hívták, s csak szülőföldjéről messze elkerülve, Magyarországon ragadt rá a Székely elnevezés.66 Ezt a véleményt Mindszenti adatának kiejtésével módosítanom kell. Az bizonyos, hogy Erdélyben igen hamar észlelhető egy olyan értelmű hagyomány, amelyik Dózsaként ismeri hősünket; ezt a hagyományt azonban csak nagyon kevés írástudó ismerte, legalábbis a század végéig, mikor végre Istvánffy belevette nagyhatású munkájába. A Dálnokra, mint Székely György szülőhelyére vonatkozó adatnak semmiféle előzményét nem ismerem, kénytelen vagyok föltételezni, hogy az előző, a Dózsa-elnevezést tartalmazó hagyomány része volt. Nem új, de az „udvari hagyományra" támaszkodó humanista történészeknél eddig ismeretlen motívum, hogy a párviadal karddal történik. Tubero ós őt követve Brutus is dárdával vívatja hőseit, velük szemben a kard a legilletékesebb Verancsicsnál, és az „eretnek" Szeréminél fordul elő. Teljesen ellenőrizhetetlen, hogyan került a szövegbe az „epirusi Ali". Épp úgy lehet egy ismeretlen változat lejegyzése, mint a szerző által kitalált barbár név. (Eddig csak a pseudo-Verancsics nevezte meg György vitéz ellenfelét, de nála „Erdőd bég" olvasható.) Az Istvánffy elsődleges forrásának tekintett humanista auktor-csoport értesülései között nem található meg a győztes vitéznek adott jutalom egyik fele, a „lovagi" díszek adományozása. Igaz, ilyen konkrét formában másutt sem találkozunk vele, de a motívum alapját világosan fölismerni vélem a „ceglédi kiáltványban" Tuberónál, és Bartholinusnál Székely Györgyre alkalmazott jelzőkben („miles strenuus") valamint Brutus szövegében. Teljesen új a címerképről és adományozásáról szóló állítás. A címerrajzot a makfalvi Dózsa-család már a XVII. században mint nemzetségi címerét használta,67 Istvánffy korában tehát létezhetett, s említése érzésem szerint ugyanazzal a hagyománnyal állt kapcsolatban, amely a Dózsa nevet és Dálnok nevét tartalmazta. A vezéri kinevezés tényét, sőt a vezér-avatás ceremóniájának leírását eddig csak Szeréminél láttuk. A helyszín és több kisebb részlet nem egyezik, de itt is fölbukkan a hős ruhájára varrott vörös kereszt motívuma (ezúttal ismét Bakócz személyéhez kapcsolva), s hogy avatás után György a pesti táborba sietett. Azt tehát bizonyosnak tekintem, hogy Istvánffy a vonatkozó részlet megírásakor nemcsak humanista elődeire támaszkodott. Új forrásbázisa viszont aligha lehetett Szerémi, vagy a VerancBics-kézirat, hiszen azok információi szűkebbek Istvánffyénál. A „magyar Livius" tehát nem egyszerűen csak az egyik értelmet ragadta ki a Tubero-Brutus-féle változatból, hanem minden valószínűség szerint ismert egy olyan hagyományt, vagy hagyomány-csoportot, amely a vezéri kinevezés törtenetét, is tartalmazta. * temes Philológiai Közlöny, 1943, 74 skk. Horváth János: A reformáció jegyében. Bp. 1953. 115 skk. Különösen gyanússá teszi számomra a dolgot, hogy bár Szapolyai János kormányzatának történetét kutatva rengeteg udvari ember nevét ismertem meg, Mindszenti Gáboréval sehol sem találkoztam. 66 A brassói bejegyzés közreadva: Scriptores Rerum Hungaricarum . . . (Schwandtner) I. 887 („duce Georgio Doscha Ciculo , , ,"). A szöveg valamikor a XVI. században keletkezhetett, utolsó bejegyzése 1571-ről szól. Érszegi Géza szíves fölvilágosítása szerint ma már nem látható. A névről és erről az adatról Pataki József sem tudott újat mondani (i. m. 1149). 56 Vö. Barta O. — Fekete Nagy A.: i. m. ITI/2. fej. 67 Márki S. : i. m. 65. 6*
