Századok – 1975

Történeti irodalom - Liszicina; L. N. lásd N. J. Bromlej - Locke; John: Levél a vallási türelemről (Ism. Ladányi Sándor) 737/III–IV

738 TÖIITÉNETI IRODALOM A XVII. században Európa-szerte a társadalmi kerdésekkel foglalkozó filozófusokat, teológusokat és jogászokat erősen foglalkoztatta a kérdés: milyen viszonynak kell uralkodnia a világi hatalom és az egyház között, vagyis milyen és mekkora hatalma, jogköre és feladata lehet az államnak a vallási kérdésekben, vallási ügyek intézése során. A század nyolcvanas éveiben e kérdésben még a szabadgondolkodók táborában sem egységes az álláspont. Az angol felvilágosodás legnevezetesebb képviselőinek politikai és társadalmi nézetei általában igen mérsékeltek, ami világosan megnyilvánul a valláshoz való viszonyukban is. Még a legbátrabb gondolkodók is (Toland, Priestley), akik minden vallást csupán babonák és előítéletek halmazának tekintettek, azt hirdették, hogy az egyszerű népnek szüksége van a vallásra. A babonát ki kell ugyan irtani, de helyét az értelemre alapozott hitnek kell elfoglalnia. •— Ezzel szemben Hobbes és Pierre Bayle álláspontja sokkal merészebb, korát megelőző, messze a jövőbe előre mutató volt. Bayle ugyanis már 1680-ban ki merte mondani, hogy az ateizmus nem vezet szükségképpen az erkölcsök megrontására és nem akadálya ,,a tisztességes eszmék" megtartásának. Locke „Levél a vallási türelemről" című írása a XVII. század társadalmi és vallási küzdelmeibe vezeti a mai olvasót. E kérdés jelentőségének és súlyának megértéséhez közelebb visz bennünket, ha meggondoljuk, hogy a kornak általános szabálya, hogy a politikai törekvések szorosan összefonódtak a vallásos külsővel, vagyis, hogy a polgári forradalom korszakában, amikor a feltörekvő polgárság sorsdöntő csatát vív a feudális előjogaihoz végsőkig ragaszkodó főnemesség és a király ellen, a küzdelmek jobbára „vallásos mezben" játszódtak le; sem a polgári ideológia, sem a filozófiai gondolkodás nem szakított még radikálisan a vallási kötöttségekkel. Aszerint, hogy valamely társadalmi törekvés mennyire radikálisan fordult szembe a középkorban kialakult feudális állami és kulturális intézményekkel, annyira vált radikálissá az a vallási ideológia is, amelynek zászlaja alatt harcolt. Locke ifjúságától fogva figyelemmel kísérte a vallási türelemről folyó vitát, s ezekre a kérdésekre már az 1660-as évek elején megírt, de kéziratban maradt két tanulmányában kísérletet tett nézetei kialakítására, amelyet aztán a „Levél"-ben fejtett ki teljesen. Raymond Klibansky professzor, az Institut International de Philosophie elnöke igen alapos, „Előszó" címet viselő tanulmánya tájékoztat Locke „Levél a vallási türelemről" című műve megjelenési körülményeiről. E munka William Popple által készített angol fordításban — a szerző nevének említése nélkül — 1689-ben Goudában jelent meg először. A XIX. század folyamán (sőt századunkban is) számos kiadást ért meg. (Szerzőjét Locke 1704. szeptember 15-én kelt végrendeletéhez mellékelt függelék fedi fel, amelyben Locke elismeri, hogy ő a Levél szerzője.) A Levél latin nyelvű eredetije 1685 november eleje után, 1685—1686 telén, az idő alatt készült, amikor Locke politikai menekültként Hollandiában, Amsterdamban álnév alatt tartózkodott (mert II. Jakab angol király követe a kiadatását követelte). Ez a körülmény hatással van a műre is. Locke maga is élvezhette a polgári forradalom és függetlenségi harc győzelme nyomán kialakult toleráns szellemi légkört, amelyben a nálánál sokkalta radikálisabb gondolkodók is — több-kevesebb álcázás árán — szóhoz juthattak. „Locke toleranciakoncepciója nem is más, mint ennek a Hollandiában termett, erasmusi hagyományokhoz kapcsolódó következetes vallásszabadságnak józan empirizmussal az angol viszonyokhoz való hozzámérsóklése." Locke „Levél a vallási türelemről" című munkájában a vallás kérdését társadalmi és politikai filozófiája szempontjából veti vizsgálat alá. Megvizsgálja a polgári kormányzat illetékességét a vallás tárgyában, s az ítélet szabadsága fogalmából kiindulva — amely szerinte minden embernek lényegi tartozéka — élesen elkülöníti az állam és az egyház feladatkörét. Ebből következően elhatárolja a két intézmény jogköreit is. Az állam feladatát Locke az emberrel és annak evilági javaival való törődésben, míg az egyházét a lélek örök üdvösségével való foglalkozásban jelöli meg. Egy államnak sincs tehát joga valami vallási hit elrendelésére, és egyetlen egyház sem üldözheti a rivális egyház híveit, — egyházon szabad és önkéntes társulást értve. Locke úgy véli, hogy ezzel lerakta a vallási türelmesség elméleti és gyakorlati alapjait. Tolerancia-koncepciójának azonban több megszorítása, korláta van; nem terjeszti ki ugyanis azt a társadalom minden csoportjára egyformán. Az állam és a társadalom érdekei szabják meg Locke szerint a vallásszabadság határait. Locke kizárja azokat a személyeket a vallási türelemből, akik olyan dogmákat vallanak, amelyek „szemben állnak és ellenkeznek az emberi társadalommal vagy azokkal a jó erkölcsökkel, amelyek szükségesek a polgári társadalom fennállásához". — Nem terjeszti ki a vallási türelmet azokra sem, akik „a hívőknek, a vallásosoknak, az ortodoxoknak, azaz önmaguknak a polgári ügyekben olyan kiváltságot vagy hatalmat igényelnek, amivel más