Századok – 1975
Történeti irodalom - Tanulmányok Tolna megye történetéből. V. köt. (Ism. Degré Alajos) 739/III–IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 739 halandó nem rendelkezik". S ennélfogva a türelmetlenség jogát követelik maguknak azokkal szemben, akik nincsenek velük egy hiten. — Nem részesülnek a Locke-féle toleranciában azok sem, akik „olyan egyházhoz tartoznak, amelyekben mindenki ipso facto idegen uralkodó szolgálatába vagy engedelmessége alá esik". Ezen az alapon elutasítja a katolikusok iránti türelmet, más szóval a katolikus egyházat nem vallási, teológiai, dogmatikai meggondolás alapján, hanem államérdekből nem szabad megtűrni. — Isten léte — Locke szerint bizonyítás alapján elfogadandó igazság — minden erkölcsi viselkedés fundamentumának tekintendő. Ebből azt következteti, hogy „azok, akik egy isteni hatalom létezését megtagadják, semmiképpen sem tűrhetők". Az ateistákat tehát ismét csak az államérdekre hivatkozva nem szabad megtűrni Locke szerint. A társadalmat ugyanis nem lehet fenntartani ígéretek, szerződések, eskük alkalmazása nélkül. Az ateista számára azonban az ígéretnek (az adott szónak) és az eskünek nem lehet kötelező ereje. Isten tagadása tehát szerinte ellentétes a társadalom érdekeivel, mert feloldja a társadalom kötelékeit." „Az ígéreteknek, szerződéseknek, esküknek, amelyek az emberi társadalom kötelékei, — írja — nem lehet hatalmuk az ateista felett. Isten elvétele (elvetése), jóllehet ez csak éppen a gondolatban való elvétel, mindent szétrombol." Locke mérsékelt álláspontja, gondolata radikalizmusának csökkenése logikailag (tisztán eszmei tartalmát tekintve) valóban visszaesés Hobbeshoz képest, viszont történetileg (konkrét társadalmi funkcióját tekintve) pontosan fejezi ki az angol polgári forradalom XVII. századi menetének restaurációval és kompromisszummal végződő jellegét (Mátrai). Lockenak a Levélben használt érvelési módja, az állam ügyeiben való jártassága — amelyre hivatkozik is —, a zordon spekulációk mellőzése, minden elfogult teológiai buzgóság hiánya, megkülönböztetik művét elődeinek számos, gyakran zsúfolt és szétfolyó értekezéseitől. Mérsékelt nyelvi kifejezései, józan érvei, amelyek célba találóak, jól kiélezettek, s módszere, hogy szándéka szerint „érveinek súlya egybe van fűzve a humanitással és az értelmes jóakarattal", világos és kellemes stílusa — ami nem utolsó tulajdonsága — nagyon méltányolttá tette korabeli olvasói számára — írja előszavában Klibansky professzor. — A vallási türelem kérdése azonban később sem vesztette el élő voltát. Hazánkban például csak 1895-ben következett be, s ezt 1920-tól, az ellen-I forradalmi korszakban ismét a vallási türelmetlenség intézkedései váltották fel, valamint az a körülmény, hogy világszerte ma sem vesztette el aktualitását olyan társadalmakban és országokban, ahol a politika még ma is összefonódik a vallás kategóriáival — bizonyítja e tényt. Az európai gondolkodás haladó, humanista áramának sodrában tehát a tolerancia gondolatának ma is van még hivatása; jól érthető tehát az UNESCO nemes vállalkozása, hogy az ember jobb jövőjót, békéjét kívánja szolgálni Locke e művének kiadása útján is. S ha klasszikusnak azokat az írói alkotásokat nevezzük, amelyeknek a későbbi korok gyermekei számára is van élő, aktuális^ mondanivalójuk, akkor teljesen indokolt az is, hogy Locke e híres műve a Filozófiai írók Tára sorozatában jelenjék meg (Mátrai). Ladányi Sándor TANULMÁNYOK TOLNA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL. V. KÖTET (Szekszárd 1974. A Tolna megyei Levéltár kiadványa. 476 1.) Szerk. K. Balog János Az eddig is szép eredményeket felmutató sorozat új szerkesztője kitűnően mutatkozik be a kötettel. Az eddigieknél terjedelmesebb kötet kilenc tanulmányt közöl, éspedig az eddigieknél sokkal egységesebb tematikával. Valamennyi tanulmány a megyei igazgatással foglalkozik, így a kötet mint egész jelentősen előreviszi a megye közigazgatástörténetének megismerését. Arról nincs szó, hogy teljes közigazgatástörténetet adna, sőt igen nagy hézagok vannak köztük; teljesen hiányzik a reformkor, a Bach-korszak, sőt a dualizmus korának jó része is. Minden szerző az őt érdeklő részletkérdéssel foglalkozik, teljes kutatói szenvedéllyel, többnyire igen jól. Tehát a közigazgatástörténetnek, melyet a kötet egyik szerzője, Hajdú Lajos méltán nevez a jogtörténeten belül elhanyagoltnak, nagyon érdekes, jelentékeny részében hézagpótló munkájának tekinthetjük a kötetet. A tematikai egységtől kissé eltér Fodor Márta tanulmánya a sárközi kontraktualista jobbágyokról, de ennek is vannak igen jó közigazgatástörténeti vonatkozásai.
