Századok – 1975

Történeti irodalom - Fink; Kristina Maria: Die Österreichisch-Ungarische Monarchie als Wirtschaftsgemeinschaft. Ein historischer Beitrag zu aktuellen Integrationsproblemen (Ism. Varga László) 732/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 735 ződés formájában jött létre, hanem a két ország törvényhozása külön-külön törvényben fogalmazta meg. Ez az eltérés különösen a vámkérdésnél játszott szerepet, az 1867-es XII. törvény 58. §-a lehetővé tette a magyar kormány és törvényhozás számára saját vámhatárok kijelölését, ehhez hasonló kitétel az osztrák törvényben nem szerepelt. Végül a vám- és kereskedelmi szerződést jogilag kót önálló állam kötötte meg egymással egyelőre 10 éves időtartamra. így alkotta az államadósság és kvóta kérdése a vám- és kereskedelmi szerződéssel a gazdasági kiegyezést. Fink ezt a rendezést a tízóvenkónti megújítás miatt negatívnak ítéli, hivatkozva arra, hogy különösen a magyarok minden megújítást saját függetlenségük bizonyítására akartak felhasználni, s így számos pozitív vonásának kifejlődését megakadályozták. Az osztrák és a magyar népgazdaság egyre fokozódó összefonódását Fink nem a kiegyezés eredményének tekinti, hanem az integráció magasabb formájához szükséges technikai előfeltételek ugrásszerű fejlődése és az 1867-ig tartó konjunkturális fellendülési szakasz következményének. Bizonyítékként az osztrák és egyéb külföldi tőke behatolását említi. Sőt szerinte a kiegyezés nem hogy nem lendítette előre ezt a fejlődést, hanem a gazdasági szétválás tízévenkénti lehetősége akadályozta a természetes előrehaladást, nyugtalanította a termelést ós a kereskedelmet; ezzel szemben alapvető pozitívumként emeli ki a mai közös piaci szövetség felmondhatatlanságát. Tételének igazolására idéz olyan korabeli osztrák véleményt, amely kevésbé tartja veszélyesnek a hadsereg szétválását, mint a gazdasági elkülönülést. A gazdasági kiegyezés megújítását Fink azért minősíti különösen veszélyesnek, mert azt a parlamentek nyilvánosan megvitatták és a gazdasági egység fenntartása szavazatuktól függött. így az általános választójog bevezetését Ausztriában (1907), hangoztatva ugyan a jelentős fejlődést, ugyanolyan jelentősen ártalmasnak tartja az osztrák állam egysége szempontjából. Ausztriában az államügyek demokratizálásának köszönhetően gyengült a kormány végrehajtási képessége. Ebből adódóan az osztrákmagyar dualizmus születésénél két egyenlőtlenség állt fenn, a politikai egyenlőtlenség Ausztria hátrányára és a gazdasági potenciál egyenlőtlensége Magyarország hátrányára. Eljut ahhoz a következtetéshez, amely szerint az alapvető problémát az okozta, hogy az első korszakkal ellentétben a másodikban — vagyis a kiegyezés után — nem létezett egy olyan nemzetek feletti szervezet, amelynek döntései a tagországok beleegyezése nélkül is kötelező azokra. Más szóval a Monarchia gazdasági egységét az EGK mai fejlődésével éppen ellentétes fejlődés ásta alá. Végsősoron Fink a Monarchiát szétválási folyamat eredményének tekinti, míg az EGK-t egyesülési folyamatnak. „Bármennyire is nagyobb esélyei voltak az adott korszak gazdasági rendjében a kizárólagosan funkcionális integrációnak, mint napjainkban, mégis szükség volt az összes részterületre kiterjedő gazdasági szövetségben intézményes megalapozásra. Az osztrák-magyar gazdasági közösség minden esetre megmutatja számunkra, hogy az intézményes integráció hiánya kétségkívül zavaróan hathatott a funkcionális integrációra, ez tehát nemcsak a mi korunk jelensége." Fink könyve azonban a nemzeti kérdés felvetésével jelentős pozitívummal rendelkezik. Leszögezi, hogy hiányzott a Monarchiában a regionális politika és a regionális különbségek tudatos kiegyenlítése az összgazdasági tér emelése érdekében, és mint tudjuk, a fejlődési különbségek nemzetiségek szerint tagozódtak, így ennek a sztmpontnak a figyelembevétele jelentősen befolyásolta volna a nemzetiségek hozzáállását az összbiiodalomhoz és jelentősen hozzájárult volna fenntartásához. Igaza van abban is, hogy az adott időszakban sem az osztrák, sem a magyar nemzeti érdekeket nem lehetett meghatározni, mivel a nemzetiségi érdekek robbanásszerűen elváltak, még ha ezek a politikai élet síkján jelentkeztek is, jelentősen zavarták — sőt ennél továbbmehetünk —, megakadályozták az egységes gazdasági gondolkodást. Finknél azonban ez a szempont is gyakran felemásan érvényesül. A parlamenteknél a már említett kifogásai mellett tulajdonképpen negatívumként említi, hogy ezekben — különösen az osztrákban — nem egy homogén nemzet különböző pártjai vívták harcukat, hanem különböző nemzetiségek. Fink érvelése magyar részről egyáltalán nem helytálló, hiszen— mint ahogy ő is megállapítja — az ország lakosságának még felét sem kitevő magyarok az utolsó választáson 450 mandátumhoz jutnak a 8 nemzetiségivel szemben; Ausztriában pedig 1907-ig — az általános választójog bevezetéséig — hasonló volt a helyzet. Nem véletlen, hogy az általános választójog kérdése szorosan összefonódott a nemzetiségi kérdéssel. Az 1906-os osztrák képviselőházi vita mindennél jobban igazolja ezt, amelynek során Schönerer és Stein képviselők, hivatkozva Galícia viszonylagos autonómiájára, annak kikapcsolását javasolják a Birodalmi Tanácsból, hiszen különben a választójogi reform következtében csak 205 mandátum jut a németekre, míg a „szláv