Századok – 1975

Történeti irodalom - Norman; Edward: A History of Modern Ireland (Ism. Pók Attila) 725/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 727 ennél Beckett véleménye, aki szerint Írországnak sok hátrányt kellett elszenvednie a gazdag Angliával fennálló szoros kapcsolat miatt, a nélkül, hogy ennek a kapcsolatnak báxmilyen hasznát látta volna. Bár kétségtelenül emelkedett az ír kereskedelem volumene, emelkedett a gabona ára és kiterjedt az ír mezőgazdasági termékek piaca — ez a haladás nagyrészt illuzórikus volt: a bérleti díjak folyamatos emelkedése a nagybirtokosok kezébe juttatta a haszon túlnyomó részét és ők ezt külföldön költötték el. Más úton is Angliába vándorolt az ír tőke: a súlyos háborús költségekből Írország a ráeső részt angol kölcsönökből fedezte, és a visszafizetéskor felszámított kamat a nemzeti jövedelem igen jelentős részét emésztette fel. Hozzájárult az ír gazdaság stagnálásához a XIX. század első felében a nagyarányú népességszaporodás is. Nagyon érdekes személyisége az ír történelemnek O'Connell, az unió eltörlését célul kitűző repeal-mozgalom vezetője. Jó, megbízható képet ad Norman O'Connell sajátos radikalizmusáról: O'Connell összekötötte a katolikus emancipáció és a nemzeti önrendelkezés ügyét — céljait békés, parlamenti úton akarta megvalósítani a számban akkor még nem túl jelentős, de a politikai életben egyre inkább erősödő befolyású katolikus középosztály képviselőjeként. Egyet lehet érteni Norman-nal: O'Connell tevékenységének fő jelentősége abban áll, hogy a katolikus egyházat megnyerte a nemzeti ügy támogatójának, politikai célra használta fel. O'Connell óta került olyan szoros kapcsolatba Írországban katolicizmus és nacionalizmus. O'Connell politikája azonban végeredményben sikertelen volt, az angolok túlzottan radikálisnak tartották, saját mozgalmán belül pedig kialakult egy, az erőszakos módszereket idealizáló, aktív, fiatalokból álló ellenzéki csoport. Norman a sikertelenségben nagy jelentőséget tulajdonít O'Connell antipatikus személyiségének, durva modorának, ugyanakkor nem elemzi eléggé politikájának problematikus vonásait. Jobban kellene hangsúlyoznia, hogy O'Connell túlzottan az alkotmányos célokra koncentrált, és így a szükségesnél kevesebbet foglalkozott társadalmi problémákkal; politikája kialakítása során nem vette eléggé figyelembe a brit belpolitikai helyzetet, valamint azonosulása a katolikusokkal elidegenítette a protestáns ír nacionalistákat a repeal-mozgalomtól. O'Connell halála után a mozgalmán belül kikristályosodott szélsőségesen radikális Ifjú Írország-csoport kezébe került az ír nacionalista mozgalom vezetése. Norman igen negatív értékelést ad erről a csoportról, meglehetősen egyoldalú álláspontja szerint az Ifjú Írország-mozgalom kisszámú résztvevői a, társadalomtól elidegenedett, beteg (a szó szoros értelmében) intellektuellek, városi értelmiségiek, akik saját fizikai gyengeségüket és elszigeteltségüket kompenzálták az erőszak romantikus kultuszával. Nyilvánvaló, hogy másról volt itt szó: a XIX. sz. második negyedének forrongó, lázban égő Európája hatott erre az értelmiségi csoportra, akik, mint annyi más európai társuk, forradalmi úton — ami nem egyenlő a céltalan erőszakkal — akarták elérni társadalmi, politikai eszményeiket. Megbízhatóak, jók az éhínség politikai, társadalmi jelentőségéről és a XIX. század második fele társadalmi, politikai fejlődéséről írott fejezetek. Számos érdekes, gyakran vitatható gondolattal találkozunk az 1891—1914 közötti időszak tárgyalása során: talán itt merül fel legélesebben a modern ír történelem során nemzeti függetlenség ós társadalmi progresszió konfliktusa. Az ír nemzet újjászületéséért az ír kulturális hagyományok felélesztésével harcoló értelmiségi csoportot (Lady Gregory és köre) koruk valóságától elszakadt irreális gondolkodóknak tartja Norman, fő hibájuk szerinte az, hogy nem vették észre az ír társadalom urbanizálódását (amelyben — hangsúlyozza — része volt az angolok által bevezetett gazdasági és szociális intézkedéseknek), nemzeti öntudatuk, az ősi kultúrához való vonzódásuk, a paraszti — halász — kézműves társadalom idealizálása kétségtelen konzervativizmust jelentett. A Gael Liga (amely ennek az újtípusxí nacionalizmusnak a képviselőit egyesítette) Norman szerint kifejezetten szélsőjobboldali, reakciós egyesület, mivel a faji megkülönböztetésen alapult, a tiszta ír vért idealizálta. Norman itt néhány szélsőséges tagja alapján ítéli meg ezt a szervezetet; ugyanakkor jól érzékelteti az ellentmondást az ír nacionalizmus eszmei ereje és korlátozott objektív lehetőségei között. Sem erős politikai szervezetük, sem erős tömegbázisuk nem volt; e kis nacionalista csoport tevékenysége mégis nagy mértékben alakította a század első két évtizedében az ír politikai atmoszférát. Sokban járultak hozzá a XX. századi ír történelem egyik legfontosabb eseményének, az angolok ellen 1916 húsvétján kitört felkelés eszmei előkészítéséhez. Norman a felkelés szervezetlenségét hangsúlyozza az események előadása során, néhány fanatikus ember tevékenysége eredményének tekinti a megmozdulást, amellyel csak a vezetők brutális kivégzése után kezdett szimpatizálni az ír közvélemény. Bizonytalan a szerző a felkelés történelmi helyének kijelölésében, bázisának meghatározásában. Nem a tekintély, hanem a találó, tömör elemzés miatt érdemes itt idézni Leninnek néhány hónappal a húsvéti felkelés után íródott