Századok – 1975
Történeti irodalom - Balogh István: A parasztság művelődése a két világháború között (Ism. Andrásfalvy Bertalan) 710/III–IV
710 TÖIITÉNETI IRODALOM többség jellemezte. A munkáspártok viszont a kormányban s általában a hatalmi szervekben erősítették meg pozícióikat. A jelzett időszakban a nemzetgyűlés több mint harminc törvényjavaslatot tárgyalt. A szerző azzal a nyolc- tíz törvénnyel foglalkozik többé vagy kevésbé részletesen, amelyek a pártharcok középpontjában álltak. Közülük is különösen a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló törvény elfogadásának körülményeire hívjuk fel a figyelmet. Ebben a törvényben a népi demokratikus forradalmunk egyik nemzetközi méretekben mához szóló elméleti-politikai tanulságára ismerhetünk. A forradalmi fejlődés menetében a Magyar Kommunista Párt a parlamenti harc lehetőségeit kiaknázva e szé'es hatókörű és szigorú törvény elfogadtatásával jogilag is megerősítette a fegyveres erők körében, elsősorban a rendőrségen élvezett befolyását. De rendkívüli jelentősége volt ennek általánosabb értelemben is, hiszen — amint a szerző megállapítja — törvényes védelmet biztosított a „kisebbségi" végrehajtó hatalomnak a jobboldali többségű törvényhozással szemben. Noha távolról sem merítettük még ki a recenzált mű mondanivalóját s azokat a lényeges kérdéseket sem sorolhattuk fel mind, amelyekben a szerző új adatokat tárt fel, vagy régi ismereteket új megvilágításba helyezett, az eddigiek azonban — úgy véljük — meggyőzően alátámasztják összegző értékelésünket. Balogh Sándor monográfiája kimagasló helyet foglal el a népi demokratikus korszak történeti irodalmában. A felszabadulást követő évek politikai életének ez az átfogó, minden korábbinál szélesebb forrásanyagra épülő, gazdagon jegyzetelt feldolgozása megbízható munkaeszköz a szakember kezében, s az emlékezni, tájékozódni vágyó szélesebb olvasóközönség pedig a részletes név- és tárgymutatóval ellátott kötetet, mint a tárgyalt időszak történetének igényes kézikönyvét lapozhatja fel. Urban Károly BALOGH ISTVÁN: A PARASZTSÁG MŰVELŐDÉSE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (Értekezések a történeti tudományok köréből 66. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1973). „A tanulmány inkább kísérlet ós további vitára indító kezdeményezés, az 1958— 1959-i átalakulás óta most már véglegesen történetivé vált osztály életével kapcsolatos egyik alapkérdés feltárásához", — jellemzi munkáját Balogh István az előszóban. A fő nehézség e vizsgálódásnál az, hogy a legfontosabb fogalmak tisztázatlanok: a parasztság és a paraszti műveltség tartalmának fogalma. A történész és néprajzkutató szerző e két fogalom tisztázását végzi el először, az első kérdésnél főként Erdei Ferenc elvi eredményeire, a másiknál a magyar néprajztudomány megállapítására támaszkodik, de rámutat a néprajztudomány szemléleti változására is, melyen az a múlt század vége óta átment. A parasztságot a feudális társadalom reliktumszerű képződményének tekinti Erdei, amelynek különállását már nem felülről hozott jogszabályok, hanem sokkal inkább az önként vállalt normák és konvenciók határozzák meg. Nem egységes réteg, feltételezett egysége már a múlt század második felében egymással élesen szembeállított osztályokra tagolódott s nyilvánvaló, hogy a birtokos jobbágy és zsellér korábbi ellentéte csak mélyült a jobbágy-felszabadítás után. A paraszti műveltség egysége éppen ennyire illuzórikus. A paraszti és a városi, a hagyományos és az írásos kultúra elkülönülése nyilván századokra nyúlik vissza, a kettősség tudatosulása a XIX. században következett be. A magyar néprajztudomány is e felismerésből született meg, és első feladata volt egyrészt e paraszti műveltségnek a felsőbb osztályoktól elkülönítő jegyeinek meghatározása, másrészt hogy leszámoljon azzal a romantikus, népszínműves lelkesedéssel, mely a paraszti műveltségben ezeréves, változatlan örökséget látott. Főként Herman Ottó természettudományos, evolucionista szemlélete szerint a parasztság műveltsége az ősfoglalkozásokban egykor általános műveltség már túlhaladott formáit őrzi és egy alacsony fejlődési fokon megrekedt társadalmat tükröz. A néprajz első nagy összefoglalása, a Magyarság Néprajza az 1930-as években e paraszti műveltség általánosított, még mindig statikus, elvonatkoztatott eszményképét adja, elfedve nemcsak a paraszti társadalom, hanem a műveltség differenciáltságát is. Ortutay Gyula mutat rá, hogy az nem önmagában zárt alkotás, hanem történeti képződmény, melyben különböző korszakok elemei élnek egymás mellett ós állandó, lassú változás alatt áll. A paraszti műveltség megbomlása a két világháború közt szembeszökő volt, egyes rétegei már teljesen szakítottak annak külső jegyeivel. A bomlás meggyorsítója éppen a világháború volt. A parasztság műveltsége és művelődése vagyoni rétegzettsége és társadalmi helyzete szerint különböző volt, különböző volt a rétegek lehetősége a
