Századok – 1975

Történeti irodalom - Balogh István: A parasztság művelődése a két világháború között (Ism. Andrásfalvy Bertalan) 710/III–IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 711 polgári életforma és ahhoz kapcsolódó műveltségállomány átvételére is. A legszegényebbek és személyi függésben levő uradalmi cselédek még a hagyományos paraszti életforma és kultúra szintjére sem jutottak fel. A földmunkások, a kubikusok és kertészek, a már objektív munkaviszonyban levő proletár munkavállalók alkották osztályharcos rétegét. Csak a birtokos parasztság vagyonosabb rétegének volt lehetősége a polgári társadalmi szint megközelítésére, külsőségeinek átvételére. A két világháború közt a parasztság zöme már menekülni igyekezett a paraszti életforma és helyzet kilátástalan kötöttségeitől, elköltözéssel, születéskorlátozással és teljes befeléfordulással, szektákba való lépéssel. Az 1920-as évek parasztszemléletét Szabó Dezső Az elsodort faluja határozta meg. Bethlen István maga is a nemzet gerincének nevezte a birtokos parasztságot és egy új középosztályba akarta beépíteni. A húszas évek végétől lépnek fel a parasztszármazású népi írók, Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, akiket már nem köt a paraszti hagyomány, felismerik osztályuk helyzetét és kitartó önneveléssel magukóvá tették a magas kultúra kutató és kritikai szellemét. Erdélyit, Kodolányit, Tamásit és Illyést minden vállalt azonosságuk ellenére a közvélemény sem tekintette a parasztság küldötteinek. A népi írók helyét a magyar irodalomban tehetségük és a nemzeti lét egyetemes kérdéseinek felismerése és az a következetesség, amellyel osztályukat képviselték, — biztosította. A parasztfestők, őstehetségek megítélése már bonyolultabb, állandó pártfogóik, mint a népi íróknak olvasó táboruk, nem alakult ki s legtöbbje meghasonlott, elkallódott a kezdeti nagy érdoklődés után. A paraszti műveltség e helyzetképe után tér rá a szerző a művelődóspolitika rajzára, főként a hangadó művelődéspolitikusok, a liberális Czettler Jenő, a konzervatív Kornis Gyula és főként az iskolánkívüli művelődés etikai vonatkozásait hangsúlyozó teológus-tanár, Imre Lajos nézeteinek, munkáinak ismertetésére. A hivatalos kultúrpolitika végül is Kornis Gyulának az állapotokat konzerváló elveit fogadta el. Még a hivatalos kultúrpolitika védelmezői is, mint Scherer P. Pál, írásaikban feltárják a művelődés- és iskola-politika hiányosságait. A Klebelsberg-féle iskola-építési program, az ún. tehetségmentő akciók — 1942 —43-ban már állami támogatással, — és az 1940-ben alapított Győrffy István nevét viselő főiskolás kollégium a parasztság tömegeinek művelődését megoldani nem tudta. Az iskolánkívüli népművelés parasztokra való kiterjesztését a polgári radikálisok sem szorgalmazták. Czettler ezen az úton csak a parasztság szakmai ismereteinek növelését kívánta előmozdítani. A Földművelésügyi Minisztérium népies kiadványai sem jutottak el elég széles rétegekhez, és nem szorították ki a ponyvát. 1920-ban alakult a Falu Szövetség a nagy- és középbirtokos parasztság művelődésének elmozdítására és szervezésére. Kérdőíves felmérése 1921-ből megdöbbentő körkép a falu kulturális viszonyairól. A katolikus Szentiványi Károly a Népakadémiá-TÓl 1924-ben kifejtett nézeteinek ismertetése után részletesebben szól a szerző a sárospatakiak falusettlementnek nevezett munkájáról, melynek legjelentősebb eredménye az 1936-tól szervezett téli népfőiskolák voltak. A munka legtöbb kérdést és vitát felvető része a spontán művelődésről szóló utolsó fejezet. Weis István, Scherer P. Pál ós a Soli Deo Gloria programját hasonlítja össze Veres, Móricz, Erdei és Németh megállapításával, terveivel, kísérleteivel és a felületes, de a tömegek igényére épülő népfőiskola-rendszerek, a KALOT és KIE működésével. A falusi újságvolvasást, az olvasókörök és népkönyvtárak szerepót már igen röviden tárgyalja és csekély jelentőségűnek tartja. A Tiszántúli Figyelő, a Kelet Népe és a Szabad Szó keletkezésének, sorsának rövid rajza után megállapítja, hogy a könyv, az írás-olvasás terjedése ellenére sem emelte lényegesen a paraszttömegek műveltségét. A parasztság legjobbjai, gondolkodói, írói csak ez életforma tarthatatlanságát ismerték fel világosan, de hittek abban, hogy az elkerülhetetlenül közelgő forradalom után az új rend lehetőségeit a parasztság is ki fogja használni új műveli sége és életformája megteremtéséhez, és lényegében erre a lehetőségre próbálták felkészíteni osztályukat. Hatásuk azonban nem érte el a remélt mértéket. Mai életünk, főként a falusi művelődés problémáinak gyökere visszanyúlik a két háború közti időkre — ezért fontos és aktuális Balogh István műve. Vázlatszerűségében is felhívja a figyelmet e kérdés-csoportok további, részletesebb vizsgálatára, a kutatás feladataira — annál is inkább, mivel elsősorban az Alföld viszonyait ismerteti és a magyar nyelvterület más részeinek sajátos kérdései háttérben maradtak. Példája mutatja, hogy e fontos kutatási irányzathoz nemcsak néprajzi szemléletre van szükség, hanem a néprajzi módszer alkalmazására is, mert írott források híján az adatokat a gyorsan eltűnő emlékezésekből kell megmenteni, amíg még lehet. Andrásfalvy Bertalan