Századok – 1975
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I
6 РАСЫ ZSIGMOND PÄL Fekete Nagy önkényes konstrukciójára1 4 e helyütt szükségtelen külön is kitérnünk, hiszen elméletének egészével már részletesen foglalkoztunk.15 A Csánki adta értelmezésre azonban — jóllehet szabadosságai nyilvánvalóak — vissza kell térnünk, mert az általa bevont 1369. évi brassói oklevél, valamint egyéb, ehhez valóban kapcsolódó, tőle nem idézett oklevelek megtekintése — e contrario — hozzájárulhat a vitatott 1382. évi szöveg megfejtéséhez, „irányba állításához". Laj os 1369. évi oklevelében Brassó javára úgy rendelkezett, hogy,,az idegen és külföldi kereskedők és posztóárusok (mercatores et pannorum venditores advenae et extranei), nevezetesen lengyelek és németek, s mások is — kivéve azonban országunknak, különösképpen Kassának a kereskedőit — posztóikat .... az erdélyi részekben a már említett Brassó városán túl (ultra iam dictam civitatem Brassó) vinni ne merészeljék, hanem posztójukat legyenek kötelesek mind ebbe a városba szállítani, itt felbontani, majd igaz és hiánytalan egész végekben (in peciis integris iustis et falsitate carentibus) áruba bocsátani; amint ez a szokás és kiváltság Buda városunkban már meggyökeresedett."16 Ennek az 1369. évi rendelkezésnek, amely tehát a Budáéhoz hasonló árumegállító jogot adományozott Brassónak a külföldi kereskedőkkel szemben a kelet (délkelet) felé irányuló posztóközvetítésben, csakugyan volt folytatása, — olyan, amely a magyarországi, jelesen a kassai kereskedőkre is kiterjedt, — olyan, amely már nem Brassót, hanem Szebent jelölte meg végpontként ebben az irányban, — csakhogy nem a kérdéses 1382. évi oklevélben, mint Csánki vélte, hanem egy — általa figyelembe nem vett — 1378. évi oklevélben. Ez utóbbi, az erdélyi szász kereskedők javára és Szeben követeinek kérelmére, úgy határozott, hogy „kassai és más Erdélyen kívüli kereskedők (mercatores de Cassa et alii ab ista parte silvae existentes)" Erdélyben csak Kolozsvárra, Besztercére, Fehérvárra, Enyedre, Tordára és végső pontként Szebenbe („ultimo ad Cybinium") mehetnek, és ezekben a városokban is, az országos vásárok időpontján kívül, „portékáikat, nevezetesen posztójukat csak végekben és nem rőfszámra (mercantias suas, pannos scilicet, cum peciis et non cum ulnis" bocsáthatják piacra; s nyomatékosan hangsúlyozta, hogy mindezek a kereskedők „•ultimate in Cybinium, nequaquam ulterius in septem sedibus possint accedere cum mercimoniis praelibatis, пес montanas nostras in eisdem partibus attemptent visitare".17 Mint látnivaló, ez a két oklevél valóban szervesen összetartozik,1 8 amennyiben Brassó, illetőleg Szeben árumeg-14 Forrás-értelmezésének tulhajtottságát a szerző nyilván maga is érezte; bizonyára azért fűzte hozzá a következő jegyzetet: „Horváth Mihály ezen már Katonánál megjelent oklevél alapján örményeket lát az idegen kereskedőkben, akik visszaviszik keletre áruikat. Az oklevél nem nevezi meg az idegen kereskedők nemzetiségét, de lemondva a hazánkon átvonuló levantei kereskedelem hipotéziséről, a legvalószínűbb az, hogy dalmáoiaiak voltak." — Tehát: 1. a „mercatores advenae" azért nem lehettek „örmények" — vagyis kelet felől érkezett kereskedők —, mert a szerző „lemondott" a levantei cikkek kelet felől történt közvetítéséről; 2. a jegyzetben már csak „a legvalószínűbb" az, ami a szövegben biztos és határozott kijelentés. — Az okadatolás gyengeségének érzete mondatta a szerzővel a jegyzet utolsó szavait is: „Emellett fordulhattak meg örmények Erdélyben, mint ahogy Dalmáciában is jártak": Fekete Nagy, i. m. 63. 15 Történelmi Szemle, 1972, 3-4. sz., 367—369. 16 Fejér, Codex diplomaticus, IX, 4, Budae, 1834, 168 —169; Zimmermann-Werner—Müller, Urkundenbuch. II, 336. " Fejér, Codex diplomaticus, IX, 6, 264 — 265; Zimmermann—Werner—Müller, Urkundenbuch, II, 491—492. 18 Az 1369. és 1378. évi rendelkezés kapcsolatára rámutatott már, de az 1382. évi oklevelet is a „Románia felé vezető út elzárása"-ként értelmezte (nem ellenőrizhető
