Századok – 1975

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I

A LEVANTE-KERESKEDELEM ERDÉLYI ÚTVONALA 7 állítási jogát, amelyet az előbbi rendelkezés még csak a külföldi, nevezetesen a lengyel és a német kalmárokkal szemben, az utóbbi már a magyarországi, kiváltképpen a kassai kereskedőkkel szemben is kimondotta; ez a két oklevél csakugyan az Erdélybe és a Kárpátokon át tovább kelet felé irányuló forgalmat tárgyalta, ennek közvetítését szabályozta a szász városok javára. De milyen árucikkekről van szó ezekben az oklevelekben ? Kifejezetten és megnevezetten posztóról: főképp ez áramlott a jelzett útirányban Erdélybe és a „montanae nostrae"-n túl keletre; ezt lehetett az Erdélyen kívüli kereskedőknek — külföldieknek és magyarországiaknak (nem véve már ki a kassaiakat sem) — legföljebb Brassóig—Szebenig vinni és nem tovább; a posztót kellett itt nagyban, végszámra áruba bocsátaniok, és a további közvetítés hasznát — Erdélyen belül és Havasalföld felé — a szász városoknak átengedniük. Milyen portékáról esik szó viszont a többször emlegetett 1382. évi oklevélben? Kifejezetten és megnevezetten borsról, sáfrányról és egyéb fűszerfélékről ; ezeket szállíthatták a „mercatores ad venae", „mercatores extranei" — nempedig magyarországiak, főképp kassaiak — legföljebb Nagyszebenig; ezeket kellett itt, a kicsinybeni árusításból („cum minuto pondere divisim") kikeresztve, kizárólag nagyban értékesíteniük, és további közvetítésük hasznát a szász kereskedőknek átengedniök; keleti fűszerfélék áramlottak, nyilvánvalóan a nyugati posztóéval ellentétes irányban, Havasalföldről, Moldvából Erdély felé és azontúl. Igen ám — hangozhatik el még egy ellenvetés —, de az 1382. évi oklevél nem beszél erről az utóbbi, Havasalföld felől Erdélybe tartó útirányról, hanem amennyiben irányt említ, akkor azt éppen ,,ex ipsa civitate nostra Cibiniensi ad partes Transalpinas" jelöli meg, ennek az útnak a használatában korlátozza az idegen kereskedőket. (Ez az a bizonyos fogódzója Csánki értelmezésének, amelyre fentebb utaltunk.) A szöveg tüzetes megtekintése azonban, úgy véljük, ezt az aggályt is eloszlathatja. „Nos vero cupientes — hangzik ugyanis az inkriminált passzus második, bővebb kifejtése az oklevélben — incommodis et defectibus ipsius civitatis nostrae [sc. Cybiniensis] obviare, volumus, ut nullus horum mercatorum extraneorum res mercimonales, quas ad ipsam civitatem nostram Cybiniensem adduxerit, audeat iterum de eadem civitate ad partes Transalpinas deportare, et etiam, quod nullus mercator piper, crocum et alia specierum genera in dicta civitate cum ponderibus minutis propinare seu vendere praesumat." Nem annak elrendeléséről van tehát szó, hogy az Erdélyen kívüliek ne vihessék portékáikat Brassón vagy Szebenen túl — ,,ultra", „ulterius", mint a nyugati posztófélék kereskedelmét szabályozó oklevelek kifejezték — a Havasalföldre is, hanem annak előírásáról, hogy amit az idegen kereskedők egyszer már Szebenbe hoztak, mindezt ott igenis bocsássák áruba: nagy tételekben adják el a szász kereskedőknek, s ne merjék — amiért kicsinyben nem árusíthatják — keleti fűszereiket Szebenből Havasalföldre ismét — „iterum" — visszavinni.19 forráshlvatkozással, de feltehetően Zimmermann—Wernei—Müller, Urkundenbuch, II, 555. regesztájának figyelembe vételével) E. Fügedi, Kaschau, eine osteuropäische Handelsstadt am Ende des 16. Jahrhunderts, Studia Slavica Aeademiae Scientiarum Hungaricae, II, Bp., 1966, 207. 19

Értelmezésünk tehát — Csánkival, Fekote Nagygyal szemben — lényegében Horváth Mihályhoz tér vissza, — azzal persze, hogy a Havasalföld felöl érkező „mercatores advenae"-ben nem keresünk feltétlenül örményeket, hanem különféle balkánilevantei kereskedő-elemeket; vö. IX. Bonifác pápa 1399-ben Rómában kelt okieveiével, amely szerint „in oppido de Corona seu vulgariter Braecho nuncupate . . . tam