Századok – 1975

Közlemények - Réti György: Olasz dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaságról 645/III–IV

660 RÉTI GYÖRGY lyet láttam és részben módosítottam, kitartva a figyelmeztetés mellett, hogy ne hajtsák végre a halálos ítéleteket, amelyek ellentétesek a humánum elveivel. Visszautasítja a Magyarország belügyeibe való törvénytelen beavatkozás vádját, mivel a szövetségeseknek a fegyverszüneti megállapodás 4. cikkelye szerint joguk van a rend védelmére Magyarországon. Kijelenti, hogy Olaszország rokonszenve és barátsága Magyarország és a magyar nép iránt nyilvánul meg és nem a kormány iránt, amelyet törvénytelennek tart (kiemelés tőlem — R. Gy.), mert nem képviseli valamennyi társadalmi osztály akaratát. Végezetül a jegyzék felhívja a figyelmet azokra a súlyos következményekre, amelyekkel a halálos ítéletek végrehajtása a jelenlegi kormány számára járhatnak. Romanelli jegyzéke kiváló benyomást tett antikommunista körökben és egyszerre eloszlatta azt az elterjedt nézetet, hogy Olaszország pártolja a kommunistákat. A nyilvános kivégzéseket — amelyeket egy központi téren akartak végrehajtani — felfüggesztették. Azt mondják, hogy néhányat végrehajtottak a külvárosokban. A hírt eddig még nem erősítették meg, mindenesetre bizonyos fenntartással kell fogadni. Közölni fogom a jegyzék szövegét." — Ezután az általános helyzetet ismerteti: „Egyik pillanatról a másikra várható egy olyan esemény, amely a kommunisták újabb balsikereit okozhatja. Mindenki egyetért abban, hogy lehetetlen a dolgok jelenlegi állásának fenntartása. Ezért szükséges, hogy az antant semmilyen ürügyet ne szolgáltasson a kommunistáknak annak elhitetésére, hogy élvezik a szövetséges hatalmak bizalmát. Megerősítem, hogy a szegedi arisztokrata kormány a franciák befolyása alatt áll. Úgy vélem, ha hatalomra jutna, Magyarországot más veszélynek tenné ki. Szerintem a szocialisták hatalomra jutását kellene szorgalmazni, a liberális elemek együttműködésével." (Már Cerruti eme első táviratából is kitűnik, hogy — feltehetőleg kormánya utasítására — elődjénél, Borghese-nél is ellenségesebb a Tanácsköztársaság iránt. Ugyanakkor jelentései alaposabbak, mint elődjéi voltak.) A még ugyanezen a napon elküldött másik táviratában Cerruti azt jelenti, hogy 240 ellenforradalmár monitorokon Bajára menekült, ahol az antant hatalmak flottillájának védelme alá helyezte magát. Június 29-én Cerruti Gödöllőn látogatást tett Böhm Vilmosnál, a Vörös Hadsereg főparancsnokánál, és Stromfeld Aurél vezérkari főnöknél, s az alábbi részletes jelentést küldte a beszélgetésről: „Böhmöt nem szabad összetéveszteni az azonos nevű osztrákmagyar tábornokkal. 6 gépipari munkás volt és egy munkásszakszervezet vezetője, majd államtitkár a Károlyi-kormányban. Stromfeld a magyar burzsoáziához tartozik, az osztrák-magyar hadsereg régi vezérkari tisztje. Ez utóbbi azt mondta nekem, hogy Magyarországnak a békekonferencia által megrajzolt határai olyanok, hogy halálra ítélik az országot, akárki uralma alatt álljon is. Magyarországot megfosztották ásványkincseitől, szenétől, vasától, mangánjától és olajától. Csak a textüiparát hagyták meg. A legfontosabb vasúti csomópontok a határain túl, a környező államokban találhatók. Csehszlovákiának, Jugoszláviának és Romániának egész körzeteket adtak át, amelyeket csak magyarok laknak. Az új határokat stratégiailag oly módon jelölték ki, hogy lehetővé teszik Magyarország invázióját. — Böhm megerősítette régi keletű pacifista érzelmeit, valamint egyetértését azzal, hogy a szomszédos államoknak románok, szerbek és szlovákok által lakott területeket adjanak át, de kijelentette: ha a békekonferencia nem változtatja meg határozatait, Magyarországon a háború újrakezdődik a lehető legrövidebb időn belül, mert minden magyar egyetért abban, hogy megengedhetetlen az ország igazságtalan feldarabolása. Hozzáfűzte, hogy az ő hadseregének nem voltak támadó szándékai, és csak a haza védelmében állította meg helytállásával a román hadsereget és vetette vissza a lapok". Cerruti hozzáfűzi, hogy a budapesti olasz misszió az ellenforradalmároknak nyújtott támogatásért az ellenforradalmi érzelmű budapestiek „megindító hála-demonstrációjában részesül". A teljes jegyzékváltást és körülményeit ismerteti G. Romanelli idézett műve 157—181. oldalán.