Századok – 1975

Közlemények - Réti György: Olasz dokumentumok a Magyar Tanácsköztársaságról 645/III–IV

OI.ASZ DOKUMENTUMOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRÓL 657 tevékenysége a románok ós magyarok közötti szövetség elősegítésére irányulna, anélkül azonban, hogy ez a tevékenysége bármiképpen kompromittáló lenne. így tehát szük­séges, hogy olyan ügyes megbízottakat használjon, akiknek kilétét szükség esetén le lehet tagadni. Végezetül hangsúlyozom: a siker alapja annak elérése, hogy a jelenlegi kormány utódai egyetértsenek a fentiekkel. Ezért felhívom a figyelmét annak szük­ségességére, hogy ne kötelezze el magát addig, amíg nincsenek kellő garanciái a kijelö­lendő személyeket illetően." Távirata végén Sonnino utasította bécsi és budapesti kép­viselőit, hogy egyeztessék akcióikat. Két nappal később kelt táviratában Sonnino Borghese azon javaslatára, hogy Wekerle legyen az ellenforradalmi kormány miniszterelnöke, ezeket válaszolja: „Wekerle jelölését Lovászynak9 a románok által történt jelölésével együtt kell megvizsgálni, vala­mint annak szükségessége mellett, hogy akár az egyik, akár a másik jelölt elfogadja a június 7-i táviratomban kifejtett programot." Június 9-én Sonnino engedélyezi, hogy a Magyarországon kitört diftória és malária járványra való tekintettel, fizetés ellenében, humanitárius megfontolásokból, kivételesen olyan gyógyszereket küldjenek Magyarországra, amelyekre „nekünk nincs szükségünk". Az erről szóló táviratában ugyanakkor ismételten utasítja bécsi és budapesti megbízottait a szövetségesek blokádjának betartására és mindenféle kereskedelmi tárgyalás beszünte­tésére a Tanácsköztársaság képviselőivel. Június 11-i táviratában Borghese ismertette a magyar külügyi népbiztosság alábbi nyilatkozatát: „A jelenlegi helyzetben Fiumét a magyar államhoz tartozónak kell tekin­teni." Borghese közli, hogy a vízumokat eddig „Olasz Fiúméba" adták, s utasítást kér a továbbiakban követendő gyakorlatot illetően. Három nappal később adott válaszában Sonnino külügyminiszter az addig követett gyakorlat folytatására utasította Borghese-t, tehát negligálta a tanácskormány döntését. Június 17-én Taeoli arról jelent: budapesti látogatása során a Vörös Hadsereg egy tisztje elmondta neki, hogy „Ausztrián keresztül 84 olasz ágyú és textília érkezett Magyar­országra, széna alatt elrejtve". Taeoli — aki, úgy látszik, Borghese vádaskodása ellenére nem vett részt az árucsempészésben, vagy éppen magát igazolandó — információt kér a „makacs híresztelések" hihetőségéről. Június 22-én Borghese jelenti Bécsből, hogy a bécsi sajtó nagy terjedelemben veszi át a francia sajtóban közölt cikket „állítólagos olasz machinációkról" Budapesten. Borghese meggyőződését fejezi ki, hogy e cikket a bécsi francia misszió inspirálta. Június 22-ón Borghese Bécsbe érkezett és Róma utasítására részletes jelentést küldött az olasz szállítások ügyéről. „Alkalmam volt beszélni (itt egy szócsoport kimaradt— R. Gy.) a kormány tagjaival, akik tagadták és kizárták annak lehetőségét, hogy Olasz­ország munícióit és más árukat küldött Magyarországra. Ezzel szemben Türr Stefánia asszony — aki állítása szerint az olasz Hadügyminisztérium speciális megbízatásával érkezett Budapestre — oly módon beszélt velem, hogy azt a benyomást keltette bennem, valójában tud valamit fegyverek és muníció megtörtént küldéséről. Kizárta, hogy az olasz királyi kormány felelős lenne érte; és bizonyos utalásaiból arra a meggyőződésre jutottam, hogy Trieszt és Fiume katonai hatóságai azok, amelyeket elsősorban kijelöltek az akció lebonyolítására, ami feltehetőleg sikeres lesz. Nem tudtam pontosabb információk­hoz jutni. Közben a hét elején amerikai és angol funkcionáriusok érkeztek Budapestre, s az a hír terjedt el, hogy az ő feladatuk éppen annak a megállapítása, mennyi igazság van az elterjedt híresztelésekben, valamint a fokozottabb ellenőrzés biztosítása a jövő­ben. Nem kerestek fel sem engemet, sem a katonai delegációt . . . Budapestre érkezett két cseh kereskedő is, hogy tárgyaljon a kommunista kormánnyal 200 millió (feltehetőleg 9 Lovászy Márton a bécsi ellenforradalmi szervezkedés egyik vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom