Századok – 1975
Tanulmányok - Frank Tibor: Magyarország az angol publicisztikában (1865–1870) 574/III–IV
610 FRANK TIBOR ként Eugene Oswald mutatta be olvasóinak a kiegyezés előtörténetét, Weinmann pamfletjére alapozva előadását. Részletesen beszámol az osztrákmagyar viszony alakulásáról 1848-tól kezdve, és különösen nagy figyelmet szentel a 60-as évek fordulójának, a Schmerling-korszak jellemzésének és a kiegyezési tárgyalások első, majd második menetének.242 A. Buddeus a North British Review hasábjain egészen a Pragmatica Sanctio-ig nyúl vissza elemzésében, kitér a Schwarzenberg-kormányzat alapos bírálatára, majd a Schmerling-korszak értékelését adja. Megállapítja, hogy míg Ausztriában a Februári Pátens az alkotmányos élet kezdetét jelentette, Magyarországon éppen az ellenkezője volt a helyzet. A kiegyezési tárgyalások első menetének sikertelenségéért Deák pártjának makacsságát teszi felelőssé. Különösen hosszan ismerteti a tárgyalások ez után következő, a háborút követő szakaszát, a tények meglehetősen alapos ismeretéről téve tanúságot.243 Űgy tűnik, hogy információi közvetlenül Bécsből származhattak. Henry de Worms, aki ugyancsak a Külügyminisztérium által rendelkezésére bocsátott adatok alapján rajzol képet, Belcredi kormányzásáig megy vissza az előzmények ismertetésében. Hibáztatja Belcredit és Esterházyt, és méltatja Beust koncepcióját. Alapos eseménytörténeti összefoglalást ad a kiegyezési tárgyalások menetéről, és dicséri a dualista rendszert, mint a helyzet egyetlen lehetséges megoldását.244 Néhány helyen ebben az időszakban is felmerül az ír—magyar párhuzam gondolata. A Cornhill Magazine-ben Russell — jóindulatú szépítéssel — így ír: „(Magyarország) volt az Írország, amelyre minden ellenség számított, de Írországtól eltérően Magyarország egy emberként egységes volt, és erőteljes nemzetként képes arra, hogy segítség nélkül is folytasson védekező jellegű háborút, segítséggel pedig bármely ellenséggel szembe tudna nézni."246 Pattersonban Erdély idézi fel Írország képét, amikor megállapítja: ez az országrész „Magyarország Írlandja, a megbékéltetés hasonló problémáit jelenti".24 6 A kiegyezés tekintetében nagyon sokan mondanak ítéletet a publicisták közül. Általában egybehangzó a vélemény, hogy Ausztria számára a kiegyezés kényszerítő szükség volt.24 7 Ami Magyarországot illeti, a vélemények megítélésénél talán a leghelyesebb ismét a forradalomnak, illetve Kossuth szerepének elbírálásából kiindulnunk. A kép, ami az írások nyomán kibontakozik, már ismerős. A sikerre vitt kiegyezés után nem is várhatunk változást a forradalmi út és Angliában legismertebb jelképe, az „agitátor" megítélése tekintetében. 1848-ból már eleve csak azt fogadják el (sőt: veszik tudomásul), ami belőle 1867-ben megvalósult. 1848 angol szemmel tehát egy fajta visszavetített 1867, s ezt az 1848-at azután örömmel „ismerik fel" és azonosítják 1867-tel. Mindezt a kiegyező Deák-csoport és az annak nézeteit a magyar véleményként számon tartó osztrák publicisztika nyomán építik be a maguk gondolatrendszerébe. Am ez a rendszer távolról sem egységes : ellentmondásos elemek ötvöződnek és öröklődnek benne. Elfeledkezve Kossuth 1848-ban — és éppen az angolok által is elfogadott mozzanatokban — játszott szerepéről, alakját leginkább a „trónfosztó diktátor" figurájával azonosítják. A radikális 212 Eugene Oswald: i. m. 11 — 29. 243 (A. Buddeus:) The Constitutional. . ., 138-63. 244 (Henry de Worms:) i. m. 1. kiad. 3 — 5, 12-30, 38 — 40. 245 (W. H. Russell:) i. m. 214. 246 A. J. Patterson: i. m. 11/335. 247 (W. H. Rxissell:) i. m. 213-4.