Századok – 1975

Krónika - Beszámoló a Károlyi Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakról (Pók Attila) 493/II

KRÓNIKA 497 adóit, így Károlyinak lehetősége nyílt határozottabb, kezdeményezőbb béke-politika folytatására. Károlyi optimális célja ekkor: a német szövetség felbontására, különbéke kötésére bírni a királyt. Ezért többször is audienciára jelentkezett nála, amit Ferenc József idején sohasem tett volna. Az együttműködés a királlyal ós Czernin közös külügyminiszterrel, az a tény, hogy szinte minden lépésről beszámolt nekik, akik ezen túlmenően gondosan figyeltették is, lefékezték Károlyi kezdeményező készségét. Ennél többet azonban csak akkor kérhetnénk tőle számon, ha Magyarországon olyan számottevő szervezett erő állt volna mögötte, amely bázist nyújthatott volna független magyar külpolitika kezdeményezésére. Miután sem saját pártja, sem a szociáldemokrata párt nem tekinthető ilyen erőnek, más kisebb békebebarát organizációkról nem is szólva, nem folytathatott más gyakorlati politikát, mint hogy megpróbált hatni a király jobbik énjére. Emlékirataiban önmagát vádolja, hogy nem követte Masaryk példáját: csakhogy Masaryk maga mögött tudta a cseh polgárság ós munkásság pártjait. Hogy Károlyiból nem a bátorság hiányzott a végső lépés megtételéhez, azt bizonyítják parlamenti és parlamenten kívüli beszédei, melyek a magyar nép békeakaratának legbátrabb ós legismertebb, külföldön is számontartott megnyilatkozásai voltak. Ezek közül Hajdú Tibor Károlyi 1917. június 24-i félegyházi beszédét idézte: „Nem bánom, ha megköveznek is érte, kimondom, hogy ezért a háborúért a felelősséget nem vállalom. . . ezt tartom a vízözön óta a legnagyobb csapásnak, amely a világot érhette. Át vagyok hatva attól a gondolattól, hogy nem lehet e borzasztó csapások után megteremteni az új Magyarországot, csak úgy, ha azokat, akik felelősek voltak ezért a háborúért, többé vissza nem engedjük a hatalomra." Részleteket olvasott fel az előadó Károlyi 1917. március 20-i, az orosz forradalmat köszöntő parlamenti beszédéből is, amelyből kitűnik: Károlyi üdvözölte az orosz forradalmat, de nem akart forradalmat Magyarországon; el akarta kerülni, ha elkerülhető, — de nem az elnyomás fokozásával, hanem a népjogok kiterjesztésével. A szociáldemokraták és Jászi Oszkár hatása mellett az oroszországi forradalom segítette Károlyit a nemzetiségi kérdés fontosságának, megoldása szükségességének felismeréséhez. Ez azonban 1917-ben még nem jelentette azt, hogy Károlyi felismerte volna a Monarchia felbomlásának elkerülhetetlenségét vagy tárgyalásokat kezdeményezett volna a nemzetiségek vezetőivel. Ekkor — nem is kevés fontolgatás után — az antant-hatalmakkal keresett kapcsolatot. Próbálkozásai nem jártak kézzelfogható eredménnyel, viszont a német vezérkar és ügynökei hajszát indítottak Károlyi ós hívei ellen. A külpolitikai kísérletek folytatása így lehetetlenné vált, Károlyi érdeklődése egyre inkább a belső problémák felé fordult. Támogatta az 1918 januári ós júniusi sztrájkmozgalmakat ós ezért ellentétbe került a szociáldemokrata párt Garami-vezette jobbszárnyával és saját pártjának a szociális problémákat nem értő képviselőivel is. Új „forradalmi környezetbe" kerül, „mely a szociáldemokrata Kunfi és Diener-Dénes mellett Jásziból, a polgári radikálisok és szociáldemokraták között álló független Fényes Lászlóból, Kéri Pálból, titkárából, Simonyi Henriből s másokból tevődött össze, ideértve a Károlyi-párt radikálisabb szellemű tagjait, Hock Jánost, Nagy Vincét, Búza Barnát, sőt ekkor még Friedrich Istvánt s haláláig Holló Lajost is". Az őszirózsás forradalmat megelőző napokról szólva kiemelte az előadó Károlyi emberi nagyságát és önzetlenségét: „ő, aki annyiszor utasította el. . . a felajánlott miniszteri széket, most szinte követelte a rá semmi jót nem hozó hatalmat, hogy legalább az utolsó percben mentse, ami menthető." Az utolsó pillanatig a legalitás keretei között akart maradni Károlyi, meg akarta nyerni a király bizalmát. Ebben az óvatosságban — hangsúlyozta Hajdú Tibor — a nemzeti katasztrófától való félelem játszott döntő szerepet. A végső elhatározáshoz Károlyinak szüksége volt arra, hogy az események, a forradalom előtti napok huzavonája meggyőzzék arról, hogy az uralkodó osztályok milyen süketek és vakok, ha nem közvetlen osztályórdekeikről van szó. Éreznie kellett: „a történelem parancsára vesz részt a régi rend romjainak eltakarításában." 1918 novemberének első felében a fegyverszünet megkötésére irányultak Károlyi erőfeszítései, melyek közül kiemelkedett Franchet d'Esperey-vel folytatott belgrádi tárgyalása. Hajdú Tibor értékelése szerint, ha csak a tárgyalások tényeit tekintjük, Károlyi a körülményekhez képest jó eredményt ért el: Franchet elismerte tárgyalófélnek a forradalmi kormányt, hangsúlyozta a győztesek bizalmát Károlyiban, akivel egyedül hajlandók tárgyalni; sikerült nyitva hagyatni bizonyos lehetőségeket. A magyar közvélemény viszont elkeseredetten fogadta a belgrádi tudósításokat: nyilván abban a hitben, hogy Franchet ünnepélyes fogadtatást rendez az „antantbarátnak" kikiáltott t Károlyinak, s a kedvéért elfelejti a négy ós féléves háborút, szövetségeseinek tett ígéreteit. I Ugyanazok, akik október végén még nemzeti katasztrófának hirdették Károlyi