Századok – 1975

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A Levante-kereskedelem erdélyi útvonala I. Lajos és Zsigmond korában 3/I

4 FACH ZSIGMOND l'il. 1. Bizonyítható-e hát forrásszerűen, pozitív adatokkal a keleti fűszereknek az erdélyi szász városok révén kelet felől, a Fekete-tenger mellékéről való közvetítése ? A XIX. század első felének nem egy historikusa mindenesetre igenlő választ adott erre a kérdésre. I. Lajosnak egyik, 1382-ben kibocsátott oklevelére hivatkoztak, amely Pray, majd Katona kiadása nyomán vált ismertté,4 és az idegen kereskedők (,,mercatores advenae") által Nagyszebenbe hozott „bors, sáfrány és más fűszerfajták" áruba bocsátását szabályozta, egyben az előírás ellen vétők megbüntetését Goblinus erdélyi püspökre bízta. Minden valószínűség szerint erre az oklevélre alapozta Engel János Keresztély azt az állítását, hogy Nagyszeben 1382 óta a Vöröstoronyi-szoroson át haladó havasalföldi forgalom lerakata volt;5 s kifejezetten erre az oklevélre utalt Horváth Mihály, aki a forrást — később még visszatérünk szövegéhez — részletesen ismertette, és ilyen értelemben interpretálta. „Szeben 1382 óta rakhelye volt az Oláhországon keresztül szállított áruknak. Igen sűrűen látogattaték ezen város az örményektől, kik sáfránt, borsot és egyéb keleti fűszereket hoztak piacára, onnét a magyarhoni kalmárok által az ország minden részére szállítandókat. Nevezetes e tárgyban Lajosnak egy oklevele,® melyben ezen örmények kereskedését szabályozza. Panaszkodott — miként az oklevél tudósít — a városi német közönség, miképpen az örmény kereskedők nem elégedvén meg azon haszonnal, mely áruiknak nagyban eladásából folyt, önmaguk kezdenek a városban kiskereskedést űzni, a városi kalmárság nagy sérelmére. Lajos tehát ezen visszaélésnek . . . gátat vetendő azt rendelé, hogy az örmények a kiskereskedéstől s a már egyszer odavitt áruiknak visszavételétől, azoknak elvesztése alatt eltiltassanak, s portékáikat azontúl csak nagy mennyiségben adják át a honi kalmároknak."7 A forrás hasonló értelmezését képviselték persze a levantei kereskedelem magyarországi áthaladásának más szószólói is; sőt — ellentmondásos módon, Friedrich Hann-tói való megemésztetlen átvételként8 — még Meltzl Oszkár is, aki pedig már szakított a korábbi felfogással, és okfejtésének fővonalába már éppen az erdélyi szászok dalmát kapcsolatát állította. ,,1382-ben — írta mégis a szóbanforgó oklevéllel kapcsolatban — kieszközlik a nagyszebeniek azt a királyi parancsot, hogy külföldi kereskedők a Nagyszebenbe hozott árukat, különösen borsot, sáfránt és egyéb fűszereket ne szállíthassák tovább, és még ott is csak nagyban árusíthassák el"; amikoris külföldieken itt maga is olyan „örmény, zsidó és görög" kereskedőket értett, akik révén Moldvából és Havasalföldről „fűszeráruk . . . eléggé gyakran [ !] hozathattak Erdélybe . . ."9 4 G. Pray, Specimen hierarchiae Hungarieae complectens seriem chronologicam archiepiseoporum et episcoporum Hungáriáé, II, Posonii et Cassoviae, 1779, 261 — 262; St. Katona, História critica regum Hungáriáé stirpis mixtae, ex fide domesticorum et exterorum scriptorum concinnata, tomulus III, ordine X, Budae, 1790, 713 — 714. 5 J. Chr. v. Engel, Geschichte des Ungrischen Reichs, II, Wien, 1813, 150—161. 6 A szerző itt Katona, i. m. X, 713.-ra hivatkozott. ' Horváth M., Az ipar és kereskedés története Magyarországon a XVI. század elejéig, Buda, 1842; a második kiadásban: Pest, 1868, 78. 8 (Fr. Hann,) Zur Geschichte des siebenbürgischen Handels vom Jahre 972 bis 1845, Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, III, Hermannstadt, 1848, 164. 8 Meltzl O., Az erdélyi szászok ipara és kereskedelme a XIV. és XV. században, Századok, 1892, 724 — 725. — Fejtegetéseinek ezen a pontján a szerző még lehetségesnek