Századok – 1975
Történeti irodalom - Helytörténeti tanulmányok és krónikák a felszabadult Magyarország történetéből (Ism. Sipos Péter) 455/II
456 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 valóságfeltáró tevékenységébe. Túlzás lenne azt állítani, hogy olyan méretű és népszerűségű társadalmi jelenségről van szó, mint az amatőr művészeti ágak esetében, de jellegét tekintve úgy véljük, ezekkel rokonítható, mint a művelődési mozgalom szerves része. Talán nem elfogultság, ha azt állítjuk, hogy a búvárkodás a levél- és irattárakban, a tallózás a régi újságokban, könyvekben, a fontos események részeseinek és szemtanúinak faggatása, majd az összegyűjtött adatok megformálása egységes egésszé a múlt valóságának egyik darabjaként az önművelés és önkifejezés egyik magasrendű formája, amelynek a haszna a közösség számára is kétségbevonhatatlan. „Maga a nép ez — írta a pályamunkák szerzőiről a könyv előszavában Erdei Ferenc —, amely tudatosan és kitartóan fordult önmaga történelme felé" (3. o.). Mindez indokolttá teszi a nyilvánossághoz szólás lehetővé tételét a nem hivatásszerűen történeti kutatással foglalkozók érdemes írásai számára. Ez a kötet a Hazafias Népfront és az Országos Népművelési Tanács által Magyarország felszabadulása 25. évfordulójára 1969. december hó 31-i határidővel meghirdetett pályázatra az országos bíráló bizottsághoz beérkezett 141 dolgozat közül 27 díjnyertes munkából közöl részleteket. A leggyakoribb típusok: egy helység történetének átfogó feldolgozása; valamely község mezőgazdaságának és termelőszövetkezetének bemutatása; visszaemlékezés a felszabadulásra és az új élet megindulására. Már jóval ritkább a művelődéstörténeti munka, s alig akad ipartörténeti feldolgozás. Ha összevetjük a díjnyertes írásoknak a függelékben közölt teljes címlistáját a könyv tartalomjegyzékével, akkor kitűnik, hogy a kötet tematikája arányosan tükrözi a pályázatra beérkezett művek tárgy választását. A válogatás azonban — helyesen — mégsem valamiféle statisztikai átlagra törekedett, hanem arra, hogy felhívja a figyelmet a helytörténeti tematika bővítésének lehetőségeire a pályaművek sorában egyedi sajtó-, társadalom- és ifjúsági mozgalom történeti feldolgozások közreadásával. A publikáció terjedelmi okokból a pályaművekből csak részleteket közölhetett. A dolgozatok jellemző vonásait — tartalmukat, szerkezetüket, forrásaikat — bemutató szerkesztői ismertetések mégis lehetővé teszik, hogy az olvasó képet nyerjen a teljes munkákról. Ezek a tömör bevezetők egyúttal összetartják az egész kötetet, a témában és színvonalban oly heterogén szövegrészleteket egy határozott publikációs elgondolás fonalára fűzik fel. A közel másfél száz pályamű értékelése alkalmat adott arra, hogy Glatz Ferenc „Legújabbkori történetírásunk néhány kérdése és a »helytörténeti« kutatás" c. bevezető tanulmányában foglalkozzék a történetírásnak mint szaktudománynak egyes aktuális problémáival, amelyek egyúttal tudatformáló társadalmi-politikai szerepét is érintik. A szerző joggal látja a helytörténeti kutatómunka egyik legnagyobb érdemét a helyi forrásanyag felszínre hozatalában: „Ha a helytörténeti tanulmány készítője a történeti kép országos méretű kiszélesítésének tudatos igényével közelít választott témájához, egyrészt új oldalról képes megragadni a történeti események menetét, másrészt új adataival gazdagítja vagy módosítja az eddigi szűkebb forrásbázisra épülő megállapításokat" (10. 1.). Ebből az is következik, hogy a helytörténet — önálló történeti studium. Elsődleges feladata nem az, hogy kimutassa a nemzeti történet jelentős fordulópontjainak tükröződését lokális szinten. A helytörténet akkor tölti be mind valóságfeltáró, mind tudatformáló szerepét, ha a helyi eseményeket, gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődési irányzatokat, bár az országos történetbe helyezve, mégis alapvetően az adott mikrokörnyezet sokoldalú elemzésével kutatja. Különösen fontos ez a módszer a dolgozó osztályok életformája változásainak vizsgálatában, valamint a politikai aktivitás (vagy esetleg annak hiánya) konkrét társadalmi gyökereinek feltárásában. A pályaművek tárgy választását vizsgálva tér ki Glatz Ferenc arra az egyoldalúságra, amely a munkásság történetét tárgyaló vagy érintő dolgozatok szinte teljes hiányában fejeződik ki. Utal a probléma historiográfiai hátterére, bár itt jobban rámutathatna történetírásunk, s különösen a munkásmozgalom-történetírás azon korábbi hibájára is, hogy a saját gyakorlatában sem érvényesítette eléggé a társadalmi-gazdasági alapok elsődlegességének elvét, s így kevésbé befolyásolhatta a helyes irányban a közvélemény történeti érdeklődését. Úgy véljük, még a bevezető tanulmány adta szűk keretek között is utalni kellett volna a munkásosztály története elhanyagolásának szemléleti okaira is, különösen arra a mindmáig élő felfogásra, amely „nép"-en csak a parasztságot érti ! Sőt, benyomásunk szerint a bevezető tanulmány is leszűkíti a nép, a dolgozó osztályok fogalmát, hiszen nem teszi szóvá az értelmiségi ós alkalmazotti rétegek kimaradását a helytörténettel foglalkozók érdeklődési köréből. Egyetértve a fentebb idézett megállapítással a helytörténeti kutatómunka jelentőségéről, a bevezető tanulmány egyes megfogalmazásai felnagyítják a helytörténet