Századok – 1975

Történeti irodalom - Szegfü László lásd Kristó Gyula - Tanulmányok Tolna megye történetéből (Ism. Degré Alajos) 457/II

TÖRTÉNETI IRODALOM 457 jelentőségét az országos történet témáit feldolgozó művek szempontjából. Nem a helyi eredetű források felhasználásának fontosságát vitatjuk, hiszen a kutatás — eltekintve egyes sajátos (pl. külpolitikai) témáktól — nem nélkülözheti a vidéki levél- és irattárak, pártarchívumok anyagát. Nem vagyunk azonban meggyőződve arról, hogy a szintetizáló munkának a sok helyi eseményből összeálló folyamatokra kell épülnie (12.1.). Az általános képhez az országos méretű történések feltárására alkalmas kútfők feldolgozásával lehet eljutni. A helyi források átnézésének szerintünk az ábrázolás ellenőrzésé ben lehet szerepe: a koncepciókat verifikálhatja, illetve esetleg módosításukra ösztönözheti vagy éppen teljes ellenvetésükre késztetheti a kutatót. Nem hiszünk abban sem, hogy a helytörténet „művelése megóv bennünket a legújabb kori történetírásunkban magát igen erősen tartó történeti-publicisztikaszerű megközelítésektől, a gyakran csak szellemes konstrukciók gyártásától" (12.1.). A felületességnek és ötletgyártásnak sok más, itt nem részletezhető ellenszere van, nem is szólva arról, hogy a helytörténet is művelhető az idézett sorokban joggal bírált módon. Számtalan példát hozhatnánk fel erre. Elgondolkodtató és tanulságos mind a közzétett anyag, mind a bevezető tanulmány. Hasznos volna, ha a közelmúltban lezárt, ill. jelenleg értékelés alatt álló (üzemtörténeti, társadalomtörténeti, a magyar ellenállási mozgalommal kapcsolatos stb.) pályázatok gondozói szintén megjelentetnének hasonló válogatásokat. Sípos Péter TANULMÁNYOK TOLNA MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL HL köt. 322 1., IV. köt. 488 1. (Szekszárd. 1972. Tolna megyei Levéltár kiadása) Két évvel a gyors egymásutánban megjelent első két kötet után egy fél éven belül két újabb kötettel gyarapodott a szép kiállítású, jó nyomású, jó papíron készült, szépen kötött tanulmány sorozat. De míg a III. kötet szerkesztési elve a régi, vagyis különböző korokra vonatkozó történelmi, sőt egy irodalomtörténeti tanulmányt is közöl, a IV. kötet a maga egészében az 1945. évi felszabadulással és az azt közvetlenül követő évekkel foglalkozik. A III. kötet kiemelkedően érdekes irodalomtörténeti tanulmánya, Сsányi Lászlónak Babits és Szekszárd című dolgozata. Fő problémája, milyennek látta Szekszárd — a szülőváros — Babitsot, és milyennek találta Babits Szekszárdot. Kimutatja, Babits mindig igényelte, hogy a város őt elismerje, befogadja, de a város őt nem értékelte, nem is értette meg. Ennek bizonyítására a szerző felméri Szekszárdot a költő életében, a századfordulótól 1940-ig. Ezt majdnem kizárólag helyi sajtószemelvényekkel oldja meg, melyeknek jó a tényanyaga, de sugárzik róla a konzervativizmus és kisszerű provincializmus. A szerzőnek nincsenek illúziói a helyi sajtóról. Rámutat, milyen szűkkörű közönség ízlését és érdeklődését szolgálta. Nem tesz kísérletet azonban arra, hogy a sajtóközlemények mögötti valóságot, a tényleges munka- és kereseti viszonyokat, a vagyonmegosztást, a város és lakóinak valóságos gazdasági helyzetét elemezze. A szociológiai feltárást nem pótolja a polgármester elleni támadások ismertetése. Mert lehet, hogy tényleg kicsinyes panamák folytak a városházán, de az is lehet, hogy csak igen éles személyes ellentétek voltak a polgármester és az ellenzék között, és az ellenzék jobb adatok híján nevetségesen kicsinyes visszaélésekkel vádolta őt. Nem bizonyítja a szerző, hogy a város által felvett kölcsönök a tisztviselők fizetésére és visszaéléseire mentek rá. Magam részéről valószínűbbnek is tartom, hogy a „nagy faluból" várost teremteni kívánó törekvések során a város erejét meghaladó terheket vállalt. Ilyen jelenségek ugyanis a századfordulón másutt is előfordultak. Szellemesen mutatja ki a szerző, hogy Babits „Halálfiai" c. regénye mennyire reális képe Szekszárd századelejei társadalmi viszonyainak. A kötet legterjedelmesebb tanulmánya Horváth Árpád dolgozata Tolna megye utolsó nemesi felkeléséről. Roppant lelkiismeretes és részletes forráskutatást végzett, elsősorban Tolna megye levéltárában, de az Országos Levéltár regnicolaris levéltárában, sőt a Hadtörténeti Intézet levéltárában is, és anyagát kitűnően rendszerezte. Bár a probléma jelentősége aligha van arányban az igénybevett terjedelemmel, a sok precíz adat teljes képet fest mind a felkelés elvi kérdéseiről, mind az anyagi alapok megteremtéséről, a felszerelésről, a felkelő csapat személyi összetételéről, a kivetés módjáról, a behívásról, a kiképzésről, a fegyelemről, szökésekről, de még a győri csatában való magatartásukról is.