Századok – 1975

Történeti irodalom - Palotás Emil: A Balkán-kérdés az osztrák-magyar és az orosz diplomáciában a XIX. század végén (Ism. Szász Zoltán) 425/II

426 TÖRTÉNETI IRODAT.OM 465 sebb bemutatásra kerül az angol orientáció felújításával kapcsolatos bécsi erőfeszítés, s ennek szükségszerű kudarca. A szerző részletesen ismerteti azokat a bolgár kísérleteket, amelyek révén végül is sikerült helyreállítani a bolgár—orosz diplomáciai kapcsolatokat. Új eredmény annak bebizonyítása, hogy a bolgár kormánykörök ebben az újraorientálódásban nemcsak az évtizedes küzdelemben formálódott belső önállóságot őrizték meg az orosz hegemón törekvésekkel szemben, hanem a Monarchiát sem idegenítették el maguktól, s végeredményben egy viszonylagos, de Bulgária számára fontos mozgásszabadsághoz jutottak. Az orosz — bolgár kibéküléssel végétért az a korszak, amikor a bolgár fejedelemség vagy kizárólag russzofil vagy kizárólag nyugatbarát (lényegében ausztrofil) vonalat volt kénytelen követni. 1896 tavaszától csillapulni kezdtek a keleti válság első szakaszának hullámai. Az Osztrák-Magyar Monarchia vezetőköreiben többen hajlottak a régi partnerrel és vetélytárssal, Oroszországgal való konzervatív-nagyhatalmi egyezkedésre. Az 1896 folyamán bekövetkező fejlemények (orosz — bolgár kibékülés, a krétai felkelés tanulságai, az orosz diplomácia azonos szellemű fellépése a makedón kérdésben) segítették a Ballhausplatz Szentpétervárral szembeni gyanakvásának enyhülését. A status-quo politikához való ragaszkodásukról az orosz politikusok is igyekeztek meggyőzni Bécset. Az összebékülés folyamata azonban a vártnál hosszabb volt. Jórészt azért, mert 1896 őszén meghalt Lobanov orosz külügyminiszter, elbizonytalanodott az orosz külpolitika irányítása. Egy ideig II. Miklós cár tulajdonképpen egymaga irányította az orosz diplomáciát, s ez természetesen kapkodáshoz vezetett. A két kelet-európai nagyhatalom megegyezésére a közvetlen előkészületek 1897 elején indultak meg. A szerző plasztikus képet ad mindkét fél szándékairól és a megegyezéshez fűzött távolabbi elképzelésekről. Ez utóbbiak lényegében hagyományos Balkánfelosztási tervek voltak, ezeket a hivatalos vezetők azonban nem hagyták jóvá. Ferenc József 1897 áprilisi szentpétervári látogatásakor született meg a megegyezés; ennek elemzése alkotja a mű zárófejezetét. Magát a szerződóst Palotás Emil az egy évtizeden át többkevesebb sikerrel folytatott közös balkáni status-quo politika nyitányaként értékeli. A szerző nem csupán az egyik ország külügyi levéltárára, illetve a másik ország kiadott külügyi irataira támaszkodik, hanem a balkáni ügyekben legórdekeltebb két nagyhatalom viszonyát eredeti forrásanyag alapján ábrázolja, s azt jól egészíti ki a bolgár iratokkal. Ausztria-Magyarország ós Oroszország viszonyát a diplomáciatörténet síkján követi ugyan végig, de magának a balkáni országok diplomáciájának alakulását már nem a diplomáciatörténetben szokásos vázlatossággal, hanem annál mélyebben vizsgálja. A nagy levéltári anyag felhasználása lehetővé teszi, hogy az érdekelt hatalmak külpolitikai tevékenységét, diplomáciai lépéseit úgy kövesse nyomon az olvasó, hogy azokat ne valamilyen „boszorkánykonyha" működésének tulajdonítsa, hanem a történelmi alaphelyzet alakulásából, a nagyhatalmak azonos célkitűzéseiből ós egymáshoz hasonló helyzetelemzéseiből természetszerűen következőknek fogja fel. Kétségtelen, hogy a munka az osztrák-magyar külpolitikáról nyújtja a legplasztikusabb képet. A címben szereplő Balkán-kérdésen túl benne van a Kálnoky bukását követő teljes külpolitikai újraorientálódás. A szerző a bolgár példán mutatja be, hogy a kis balkáni országok a XIX. század végén a nagyhatalmak játékszereiből önállóan cselekvő tényezőkké lesznek. Rendkívül nehéz feltételek mellett megpróbálják saját érdekeiket rugalmasan képviselni, a nagyhatalmak rivalizálását, féltékenységét kihasználni. Ha nem is lettek ténylegesen függetlenek, a századvégtől már nem lehetett az érdekelt kis országok rovására úgy alkudozni, mint korábban. Éppen ezért egy hatékony Balkán-politika a Monarchiától is új módszereket, új taktikát követelt. A meglevő állapotok befagyasztását célzó, de mind a török birodalom bomlását, mind a balkáni országok saját törekvéseit egyaránt szemelőtt tartó új osztrák-magyar külpolitika kialakulásának bemutatása képezi a munka gerincét. A munka tükrözi az önálló kutatásokra épülő magyar egyetemestörténetírás törekvését, hogy újabb, kevéssé látványos, de nagyjelentőségű problémaköröket vonjon be vizsgálódási körébe. E mű ismeretében méltán tarthat számot érdeklődésre a következő kötet is, melyben a szerző a 80-as évek Balkán-politikájának feltárását és elemzését végzi majd el. Szász Zoltán