Századok – 1975
Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II
382 JOHANNES IBMSCHER A fentiek megállapításával korántsem akarjuk kérdésessé tenni a demoszok politikai jelentőségét, amellyel helyi viszonylatban, főleg pedig a fővárosban, Konstantinápolyban bírtak. Ennek lakossága a szokásjog alapján, különösen válságos időkben, szervezetei révén a birodalom összlakosságának reprezentálójaként, cselekvésre jogosult képviselőjeként lépett fel. A Justinianus korában teljes kibontakozásra jutott császári abszolutizmussal szemben nem tudott sem a szenátus, amely egy fajta koronatanáccsá lett, még kevésbé a nép — az egyes szám kollektív értelemben gyakran jelenti a kékekés zöldek két pártját — mint egyenjogú partner fellépni, ez utóbbi legfeljebb csak javaslattal vagy kórelemmel élhetett. Amint azonban a császári hatalom gyengülése esetén — például Justinianus halála után — a szenátus érvényesíteni igyekezett lehetőségeit, ugyanezt megtették a démoszok is, amelyekben a párt zöme — amint a szovjet kutatás kimutatta — az alsó néprétegekből toborzódott, míg a vezetés a kékeknél a régi arisztokrácia és a hivatalnoki nemesség, a zöldeknél pedig a nagykereskedők és az ergasterionok tulajdonosai kezében volt. így a démoszok akciói szelepül szolgáltak, amelyen át a néptömegek reális igényei jelentkezhettek, persze legtöbbször csak azért, hogy az uralkodó osztályok saját érdekeiknek megfelelően, használják fel. A császári hatalom számára ez az intézmény minden esetre nem lebecsülendő lehetőséget nyújtott, amelyet okosan számításba is vett. Mommsen mondásának, hogy Bizánc a forradalom törvényes jogával enyhített autokrácia volt, megvan a maga értelme. De a démoszok intézménye — bármennyire is tágította a politikai cselekvés terét és növelte a politikai öntudatot — valójában a hippodrom ellenkező hatást gyakorolt, mint a római városi cirkusz, és egy másik, éppen ezért nem összehasonlítható síkon töltötte be az attikai dráma funkcióját —, bármennyire is a polgári szabadság és a kommunális autonómia illúzióját sugallta, sehol és sohasem állt a klasszikus polisz és a poliszt elsődlegesen jellemző demokratikus kormányzási forma jegyében. A források e múlthoz, mint az előzményekből kiviláglik, a dómosz-ideológusok számára elérhetők voltak, s ezért azt kellene várnunk, hogy ezt а szellemi fegyvertárat — éppen a megerősödő görögösödés folytán, amely a Birodalom 396-ben törtónt felosztása után következett be — felhasználják, ha politikai szándékaik szempontjából használhatónak ítélték volna. Ennek azonban az ellenkezője történt. Maga a polis = város szó fogalomköre egyre szűkül az alkalmazás során: a fővárost jelölik vele, valamint a görög városokat in partibus infidelium, vagyis a birodalom területén kívül, míg Bizáncban a város jelölésére a Castrum szó lesz általánossá. A hellén név már korábban kiveszett, pedig ennek éppen a polisz-polgárok tudatában rendkívüli jelentősége volt; helléneknek most a pogányokat nevezték, míg a bizánciak magukat rómaiaknak érezték: a római világbirodalom polgárai és törvényes képviselői akartak lenni, a klasszikus Hellas pedig eltűnt látókörükből és csak a bizánci feudalizmus összeomlása után kezdték ismét tisztelni a régi hellén nevet, sőt ekkor máiprogramot is jelölhetett. A római-keresztény egyetemes monarchia vált egyszerűen világrenddé, és ennek egyensúlyát fenyegette, ha a demoszok a rendelkezésükre álló eszközökkel a monarchiát és a szenátust maguk alá igyekeztek rendelni. „Demokráciának" nevezték ezt a folyamatot éppen azok a népies krónikások, akik a tömegek tudatát formálták, mint Malalas és Theophanes. Az ilyen „demokratikus" akciókat az említett szerzők következetesen államellenes bűnténynek bélyegezték, és Malalas teljesen rendjénvalónak találja, ha a hatóság képviselője ilyen esetben erőszakot alkalmazott és „úrrá lett a bizánciak »demokráciáján«". A megváltozott kor és a megváltozott társadalom megfosztotta becsétől, kivetkőztette méltóságából a hellén fogalomhoz hasonlóan a demokrácia fogalmát is és a szó szoros értelmében eretneknek, ördöginek minősítette. Ezért a korai bizánci demoszok, amennyiben a népakaratot egyáltalán képesek voltak érvényre juttatni, ezt a központi fogalmat, Valamint az egész polisz-ideológiát osztályharc-akeióikban nem használhatták.
