Századok – 1975

Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II

380 JOHANNES IBMSCHER Ha mégis más néprétegek is utat találtak a klasszikus műveltséghez, ez az eszmekincs nem volt képes mozgósítólag hatni, mert a klasszikus auktorokat csupán formailag tanulmányozták, olyannyira, hogy az intézményes keresztény egyház is megtűrte ezt a művelődési anyagot. Ahol pedig a paideia, amelynek alapjában véve arisztokratikus jellegét nem szabad figyelmen kívül hagyni, az ékesszólás mesterfogásainak oktatásán túl még tulajdonképpeni célját, az emberformálást sem tévesztette szem elől, ott ez az individuumra irányult és nem az államot szolgálta. Mégis válaszolnunk kell még arra a kérdésre, hogy vajon közvetve, a régi vagy az új intézményekben, nem élt-e tovább a hellén polisz, nem hatott-e tovább megváltozott feltótelek között — a kortársak számára alig tudatosultan. Ez a kérdés annál nagyobb nyomatékkal merül fel, mivel elismert tekintélyek a korai bizánci cirkuszi pártokat — hogy csak egy példát említsünk — olyan edónynak nevezték, amelyben az antik városok szabadság-tradíciói továbbéltek. Itt két szempontot kell tekintetbe vennünk: először a polisz-hagyomány kérdését a bizánci városok közigazgatásában, másodszor pedig a szabadság-hagyományt a birodalom irányításában. Kétségtelen az, hogy a görög államrendszer összeomlása után a városállamok továbbra is fennmaradtak, sőt a hellén területi-államok megalakulása következtében számuk még növekedett — több-kevesebb autonómiával és részben igen erőteljesen kifejeződő lokálpatriotizmussal. Nem szabad azonban azt a döntő különbséget figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a hellén városok, bármily messzemenő is volt önkormányzatuk, nem voltak már népjog szerinti alanyok, hanem bevonódtak az új, keleti jellegű központosított monarchiák közigazgatási rendszerébe. A hagyományos politikai terminológiát megtartották ugyan, de a használt fogalmak tartalma lényegében megváltozott. A „szabadság" már nem azonos az állami függetlenséggel és szuverénitással, hanem csupán a megszállás hiányát, saját községi alkotmányhoz való jogot (erre azelőtt a sokkal kifejezőbb autonómia terminust használták), valamint adómentességet jelentett. Hogy a politikai viszonyok ilyen változása hogyan hatott éppen a városlakók tudatára, azt szembetűnően mutatja a vígjáték fejlődése Aristophanestől egészen Menandrosig. Az előbbinek önbizalmat tükröző, határozottan politikus darabjait a polisz-közösség problémái ihlették, míg az utóbbi az individuális, a sors (tyche) kényétől függőnek vélt boldogság és jólét utáni vágyat helyezi a középpontba. És gondoljunk a filozófiára is, amelynek minden rendszerében az elmélkedés kifejezett célja az individuum lesz, az egyéni etika a szociális etikával szemben túlsúlyra jut, nem is szólva a filozófusok egyre süllyedő társadalmi rangjáról, amelyről már Marx és Engels a „Deutsche Ideologie"-ban oly találó szarkazmussal nyilatkozott. Az államelmélet hasonlóképpen alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz. Az állam felépítésének vegyes formájáról szóló, csírájában már a klasszikus Görögország gondolkodóinál fellelhető tan semmiképpen sem járult a népuralom gondolatának propagálásához, sőt éppen ellenkezőleg, erre támaszkodva igyekezett megokolni a demokratikus rend elutasítását és tudományosan igazolni a rabszogatartók korlátlan hatalmát. E tanítástól már logikusan vezet az út egy olyan törtónetszeméleti koncepcióhoz, amely a még teológiailag is alátámasztott egyetemes monarchiában látja az optimális, sőt egyedül lehetséges uralmi rendszert. Az előzőkben idézett bizánci krónikákban megtaláljuk ezt a bizonyára széles olvasóközönséghez szóló hatásosan terjesztett világképet. Ha ezt a hátteret vesszük tekintetbe, megértjük, mily keveset jelent az, hogy a hellén államrendszerben és az örökébe lépő Római Birodalomban megmaradt a görög államok démosz-szervezete, és a gimnázium, a színház és a templom az elsősorban kulturálisan értelmezett hellénizmus szimbólumaivá váltak. Korunk társadalmi rendszerei, a szocializmus és a kései kapitalizmus között felmerülő viták szinte naponként nyújtanak szemléletes példát arra, hogy azonosan hangzó fogalmak ellentétes dolgokat jelölnek és hasonló intézmények a legkülönbözőbb funkciókat töltik be ennek a társadalmi rendszernek megfelelően, amely alkotta őket és amelynek szolgálnak. Egyébként a Római Impéri-