Századok – 1975

Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II

A HELLÉN POLISZ-IDEOLÓGIA ÉS A BIZÁNCIAK 379 Hypereidest, Deinarchost és Lykurgost azzal a megjegyzéssel nevezi meg, hogy nem akadt keze ügyébe minden szónoklatuk (Lykurgoséi közül egy sem). Behatóan ismerte ezzel szemben Ailios Aristeides császárkori retort; dehát mi mást meríthetett volna a római hatalmi rendszer és a római világbéke dicsőítőjétől a klasszikus Hellásra vonatkozóan, mint néhány retorikai példaként felhasznált tényt ? Figyelemreméltó végül még a 37-es kódexként jelölt, dialógus formában megírt anonim traktátus, nyilvánvalóan a korai bizánci időkből. A legjobb államformát kutatja, amelyet ,,igazság-uralom"-nak nevez: alkotmányának monarchista, arisztokratikus és demokratikus elemekből kell összetevődnie. Photios nem foglal állást e kérdésben, csak a kritikát fogadja el, amit a névtelen szerző Platon „Államán" gyakorol. A Photiosra vetett pillantás lényegében azt mutatja, hogy a nagyműveltségű főpap, politikus és író természetesen sokkal gazdagabb információs anyaggal rendelkezett, mint a világkrónikák sokszor naivan korlátolt szerzői, de politikai alapállása miben sem különbözött azokétól. Ez az eredmény akkor sem változik, ha a X. századból származó Suda-t tanulmányozzuk, azt a terjedelmes lexikont, amely a legkülönbözőbb forrásokból merít és a már említett VII. Konstantinos kezdeményezésére jött létre. Számtalan személyi szócikk mellett, amelyek legtöbbnyire Hesychios Illustrios (VI. század) „Névjegyzék"-éből származnak, találunk itt címszóként néhány olyan terminust, amelyeket dolgozatunk elején a görög polisz jellemzőiként értelmeztünk. Megtalálható pl. — egy Polybiostól származó idézettel — az „autarkia", amelytől felvilágosítást lehetne várni. Az adott fogalmi magyarázat azonban filozófiai (és nem politikai) és az idézet nem is Polybiostól való, hanem a hozzá képest későbbi Halikarnassosi Dionysiostól. A „demokrácia" címszóban is Polybiosra történik hivatkozás; ha a demokrácia úrrá lett ellenségein, akkor szabadságát már nem zsoldosok segítségével őrzi meg, mondja a szócikk, nem éppen meggyőző világossággal. Fordítsuk végül figyelmünket a késő-bizánci polihisztorra és prehumanistára, Theodoros Metochites-re (f 1332), aki — legmagasabb rangú hivatalnok, császárok tanácsadója — Bizáncban a természettudományokat érvényre juttatta és ennek megfelelően az akkoriban divatos újplatonizmussal szemben Aristotelest választotta filozófiai vezérévé. „Miscellanea philosophica et historica" című művében laza formában foglalja össze kutatásainak és elmélkedéseinek eredményeit, anélkül, hogy zárt filozófiai vagy tudományos rendszerre törekedett volna. Híven példaképéhez — bár számára a monarchia minden tekintetben a legjobb államformát jelentette — elmagyarázza a különböző alkotmányformákat és a demokráciának szenteli könyve egész terjedelmes 96. fejezetét. De ha mégoly átfogó is történelmi áttekintése, mindenütt csak az „értelmetlen démoszt" képes felfedezni, egészen a saját koráig, amikoris számára a „tiszta demokráciát" Genua képviseli, ahol 1339-ben, tehát már Metochites halála után, a néptömegek elégedetlensége megdöntötte a patriciuszi oligarchiát. „Tiszta demokráciának" tekintette Athént, „minden művelődés és tudomány hírneves kincsestárát" is, amelynek államrendjét a 99. fejezetben tárgyalja, de Metochites itt is csak kóros állapotot, kiéleződött helyzetet és indokolt hanyatlást képes felfedezni. II. Az előadottak bizonyára elegendőképpen rávilágítottak arra, hogy Bizáncban szó sem lehetett tudatos polisz-hagyományról, sőt arra is, hogy Keletróma polgárai számára a népuralom és a polgári szabadság polisz-eszményei érthetetlenek és idegenek maradtak. A klasszikus műveltség pedig, amely ezen elképzelések és órtékfogalmak ismeretét közvetíthette volna, csaknem kizárólag az uralkodó osztály, a szenátori rangú nagybirtokosság privilégiumát képezte, és így szükségszerűen arisztokratikus beállítottságú volt. 6 Századok 1975/2