Századok – 1975
Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II
A HELLÉN POLISZ-IDEOLÓGIA ÉS A BIZÁNCIAK 375 is megtalálható ilyen kitételekkel: „Atyáink a polisz-szal átmentették számunkra a demokráciát; ennek feltételei között élve és működve élvezzük a jót, kerüljük a visszást és élünk azon törvények szerint, amelyek kizárják, hogy bárki erőszakot alkalmazzon embertársa ellen. A bule kidolgozza a határozati javaslatokat, a démosz megvitatja azokat a népgyűlésen, a bíróságok segítenek, ha igazságtalanság történik és megbüntetik a gonosztevőket. Nem az uralkodik, aki éppen akar, hanem az, akit arra a sorsolás vagy a démosz karemelése feljogosít... A demokrácia megadja, ami megillet, és méltányolja, ami igazságos; korlátozza a nyerészkedést és száműzi, ami ellenséges; mindenkinek egyformán nyújtja javait... Észszerűen élnek tehát a demokratikus rendszerben, mert nincs semmi olyan, ami önkényre ösztökélne; úgy élnek, amint az szabad emberhez illik." Ugyanezen irányba mutat, ha az egyik deklamációban, a költött vagy valódi mintaeseteket tárgyaló szónoki gyakorlóbeszódek egyikében, Demosthenes-szel azt mondatják, hogy ha ő Makedoniába menne, kénytelen lenne „a demokrácia után zsarnokságban" élni; vagy egy valószínűleg költött beszédben Solont úgy aposztrofálják, mint aki a „görögök között a legbölcsebb, az athéniek között a legdemokratikusabb", vagy egy harmadik ilyen gyakorlatban a mizantróp Timon Alkibiadesnek szemére veti: „Te becsmórlőleg ítélsz a demokráciáról és a soloni törvényekről, lekicsinyled Perikiest és ócsárolod a példamutató Themistoklest, lebecsülöd az Akropoliszt, acsarkodsz Peisistratosra, a zsarnokuralmat tiszteled". Ha ezeket a deklamációkat összevetjük a valódi beszédekkel, kiviláglik, hogy Libanios személyes meggyőződósét csak az igazi orációk árulják el, mert hiszen a retorikai iskolai gyakorlatokban a trójai háború, a mitológiai történetek vagy a néprajzi témák minden kapcsolat nélkül és azonos súllyal sorakoznak fel a történelmiek mellé. E meggondolásokból azonban az következik, hogy Libaniostól, akinek opuskulá-i Bizáncban iskolai olvasmányok voltak, sőt az általános műveltséghez is hozzátartoztak, bensőleg távol állt a klasszikus görög államforma, bármennyire is jól ismerte annak szabályait, kiváló képviselőinek életét, sorsát; számára az állameszme a monarchiában öltött testet és ezt nem csupán róla állíthatjuk egészen bizonyosan, hanem mindazokról a társadalmi csoportokról, amelyeknek szószólója volt: a városi lakosság felső rétegéről, a kuriálistákról és Julianus híveiről. A Libaniost és Themistiost követő nemzedékhez tartozott az V. század elején Johannes Stobaios, aki saját művével közvetlenül, és annak a florilegiumokba átvett szemelvényeivel közvetve hatott a bizánci olvasóközönségre. Az ő Anthologium-a, amelyet nem utolsósorban a szónokok szolgálatára szánt, a legtágabb értelemben vett filozófiai kérdéseket tárgyalja és a második könyvben „A filozófia etikai oldaláról" című részben tér ki a politikára. Itt — Aristoteles „Politika"-jából kiindulva — a királyságot, az arisztokráciát és a demokráciát mint egyenértékűeket, vagyis mint egyaránt „jogosultakat" állítja egymás mellé, míg az oligarchiát és az ochlokráciát hitványnak minősíti és utal egy, a pozitív irányzatokból összevegyített alkotmány lehetőségére. Nem szükséges szót vesztegetni arra, hogy egy ilyen, minden értékelésről lemondó felsorolás aligha volt alkalmas arra, hogy állásfoglalásra késztessen valamely államforma vagy eszme mellett, amely régmúlt idők sajátjának tűnt, és pedig annyival kevésbé, minthogy ugyanaz a szerző más helyen, hogy a monarchia fölényét demonstrálja, antik költőktől és íróktól gyűjtött össze idézeteket ós ezzel a maga részéről nagyon is jól foglalt állást. Hála nyilvánvaló szilárdságának, az Impérium Romanum vált ugyanis egyszerűen „Birodalom"-má, amely az egész ökumené-t átfogta, vagy legalábbis erre a feladatra hivatottnak tűnt. A népesség minden rétegében, az ógörög hagyományhoz kötődő uralkodó osztályokban éppenúgy, mint a nincsteleneknél, és a provinciák lakossága körében is, egyre inkább egy olyan monarchikus beállítottságú szemlélet lett úrrá, amelyből hiányzott a görög polisz, vagy akár a római respublika iránti történelmi megértés. Ezt leg-
