Századok – 1975

Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II

376 JOHANNES IBMSCHER meggyőzőbben a világkrónikák bizonyítják azzal, hogy amennyire csak lehetséges, mindkét említett történelmi korszakot kirekesztik látókörükből és előadásukban a bibliai, ókori keleti és a perzsa történelemről Nagy Sándor és a diadochosok korára, innen ismét Caesar ós a császárok korszakára igyekeznek áttérni. Vonultassuk fel hát a világkrónikák legmarkánsabb képviselőit ! Mint oly sok irodalmi műfaj, a krónika-írás is az alexandriai grammatikusok iskolájában gyökerezik; az athéni Apollodoros krónikájával jelenik meg első ízben. A mű ránkmaradt töredékei, éppen a polisz-korszakra vonatkozóan, túl gyérek ahhoz, hogy érdemleges véleményt mondhatnánk, mindenesetre azt a filozófia- és tudománytörténeti adatok iránti szembetűnő érdeklődést bizonyítják, amellyel ilyennemű későbbi munkákban ismételten találkozunk. A Justinianus uralkodása kezdetét még megérő Hesychios Illustriosnak világtörténeti műve is, amely az asszír királyokkal kezdődött és Anastasios császárig (518) terjedt, csak töredékesen maradt fenn és így a mi témánkhoz mit sem nyújt. Már két évszázaddal előbb megszerkesztette azonban Eusebios, Caesarea tudós püspöke táblázatos világkrónikáját, amely örmény fordításban, valamint Hieronymus latin feldolgozásában hozzáférhető. Eusebios osztja az Apollodorosnál tapasztalt érdeklődést az irodalom, filozófia, a színház iránt; a politikai történelem adatai ezzel szemben szűkre fogottak s inkább személyekhez, semmint eseményekhez kapcsolódnak. A klasszikus Hellas po.itikai struktúrájának megértését e mű nem segítette elő, nem is szólva arról, hogy érte való kiállásra lelkesített volna. Mégis, ami Eusebiosnál megtalálható, az tartalmilag kifogástalan. Nagymértékben torzítja ezzel szemben az események ábrázolását a Justianus korában élt Johannes Malalas, aki a népszerű keresztény-bizánci világkrónikák első nagyhatású példáját alkotta meg. Az V. századi Athénból megemlíti a „filozófus-pedagógus" Platónt, aki „Timaios"-ában állítólag a Szentháromság-tan hívének vallotta volna magát, megnevezi még kortársaként Xenophont, Aischinest ós Aristotelest, mint akik hittek a lélekvándorlásban. Ez volt minden, amit a bizánci olvasók jelentős tömege Perikies koráról megtudhatott ! De a későbbi krónikások sem nyújtanak kielégítőbb ismeretanyagot. A röviddel 628 után megírt Húsvéti Krónika, amely nevét a húsvéti időszakról szóló bevezető elmélkedésről nyerte, megemlíti — az Eusebios-hagyományra támaszkodva — Herodotos hírneves voltát, Bakchylides fénykorát és Sokrates születését; Perikiest éppenúgy hallgatással mellőzi, mint Eusebios tette. Részletesebb, bár ugyanazon hagyományhoz ragaszkodik, Georgios szerzetes „Történeti Kivonat"-a. Georgiost Synkellos, azaz a patriárka titkára járuléknóvvel említik; ezt az állást Tarasios alatt (784 — 806) töltötte be. Anekdotákat beszőve beszél a perzsa háborúkról, de a peloponnesosi háborút is ebben a formában találjuk nála: akkor tört ki — meséli —, amikor Perikies a népgyűlésen kiharcolta azt a döntést, hogy az athénieknek a megaraiakkal semmiféle közösséget ezután fenntartaniuk nem szabad, mert azok megsértették Aspasiát, Perikies nejét (sic !); a megaraiak erre Spártában kerestek támaszt. Ez a történet semmiképpen sem eredeti, hiszen már Aristophanesnél megtalálható. Magát Aristophanest Euripides és Herakleitos vélt kortársaként mutatja be Georgios, „akiknek élete folyamán született állítólag Sokrates filozófus is". Néhány anekdotát mond el továbbá Platon szicibai tartózkodásáról; ezek közül egyedül arra az utalásra érdemes felfigyelnünk, miszerint a filozófus remélte, hogy a tirannisz arisztokráciára változtatható át. Az a kronológiai lista pedig, amelyet Nikephoros, a patriárka méltóságban Tarasios utóda (806 — 815), állított össze, egyáltalán nem veszi tekintetbe a görög történelmet, hanem a perzsa királyokról közvetlenül Nagy Sándorra tér rá. Az elsődlegesen egyházi-teológiai irányzatú Georgios Monachos-nál (IX. század második fele) eleve nem számíthatunk elmélyült vizsgálódásra, és valóban ő is csak a bibliai történetekkel kapcsolatban álló perzsa birodalmi eseményeket tekinti történelmi jelentőségűeknek. Csupán Artaxerxes Makroeheir-rel (464 — 424) összefüggésben mutat be egy listát az Achaimeni-