Századok – 1975
Közlemények - Irmscher; Johannes: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak 373/II
KÖZLEMÉNYEK Johannes Irmscher: A hellén polisz-ideológia és a bizánciak* A föld magántulajdonán és a rabszolgaságon nyugvó antik görög városállam, a polisz, amelyet olyan fogalmak és elképzelések jellemeztek, mint szabadság, demokrácia, autonómia, autarkia, s ennek megfelelő saját ideológia és patriotizmus hordozója volt, megteremtette Perikies idejében — Karl Marx szavaival élve — „Görögország legszebb virágkorának feltételeit". Aranykornak, saeculum aureumnak tűnt az elkövetkező nemzedékek számára az a korszak, amelyben Athén, a polisz-államtípusnak e legimpozánsabb és különösen jellegzetes képviselője, „Hellas Hellasává" emelkedett, és az újkor perikiesi korszakról szólt, ha az államhatalom kibontakozásának egybeesését a tudományok és művészetek virágzásával akarta érzékeltetni. Ehhez járult még az állami élet formáinak és fogalmainak olyan, az egész utókorra kiható kialakulása, amely minden osztálytársadalomban messzeterjedő általános érvényt nyert, s amelyet részben — új tartalmakkal töltve — még a szocialista társadalom is felhasznál. E határozott világtörténelmi jelentőségre való tekintettel szinte kínálkozik a kérdés, hogy vajon tovább élt-e s milyen módon a görög polisz eszméje ós konkrét megvalósulási formája az antik termelési mód megszűnte után azon a területen, ahol kialakult, vagyis Bizáncban, a középkori görög államban. Itt elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy a bizánciak történetszemléletében milyen helyet foglalt el a klasszikus polisz, milyen formában használták terminológiáját; másik célunk pedig a polisz közvetlen és konkrét hatásának kutatása a politikai ideológiában, politikai hagyományokban, valamint a társadalmi szervezeti formákban. E kérdések vizsgálatánál külön figyelmet kell szentelnünk egyfelől a korai bizánci városnak, amely a communis opinio következtében az egykori polisz-szabadság maradványait megőrizte, másfelől pedig a már teljes mértékben kifejlett feudalizmus centrifugális tendenciái nyomán bekövetkezett városi ellenmozgalmaknak a hanyatló Bizáncban, amelynek legjobb teoretikusai tudatosan nyúltak vissza az antik múlthoz. I. A bizánci történe'em kezdetéről sokféle felfogás van; a modern kutatás mindinkább hajlik azon nézet elfogadására, hogy a III. századi válság után a Diokletianus reformjaival elért viszonylagos stabilitást tekintse a protobizánci korszak kezdetének. A mi kérdésfeltevésünk szempontjából mindenképpen figyelembe kell vennünk a IV- század gazdag irodalmát — gondoljunk csak az újra kibontakozó szofista retorikára és a keresztény iro*Fejtegetéseim a „Hellén poliszok. Válság — változás — hatás" (Hellenische Poleis. Krise — Wandlung — Wirkung) című gyűjteményes műben szereplő tanulmányomon alapulnak. A mű Elisabeth Charlotte Welskopf szerkesztésében a berlini Akademie-Verlag-nál a közeljövőben fog megjelenni. A dokumentumokra és az irodalomra való utások ott találhatók.
