Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
368 PINTÉR ISTVÄN feloszlatásával fenyegetőzött. Érdemes Mónus érvelését részletesen is ismertetni : 1. A munkásosztály szervezeteit Gömbös törekvései valóban létükben fenyegetik, de ezekkel szemben ma erős szociáldemokrata párt áll. Ha a KMP-vei az egységfrontot megkötnék, ez a párt széthullana. „2. Gömbös-kormány belső nehézségekkel küzd — az uralkodó osztályok belső ellentétei, Bethlen, Éckhardt és az úgynevezett polgári ellenzék permanens támadásai akadályozzák a kormányt diktatórikus törekvései megvalósításában. 3. A magyar fasizmusnak nincs tömegbázisa. Ha létrejönne az egységfront, akkor a bolsevizmus elleni harc jelszavával a fasizmus tömegbázist tud magának teremteni és a széthúzó erők, amelyek akadályozzák Gömböst diktatórikus törekvéseiben, mind összefognának, hogy legyűrjék a szocdemeket, megmentsék az országot a bolsevista veszélytől."11 6 Amikor pedig az OIB ezek után sem mondott le a tervezett akcióegységről, a pártvezetés először a Népszavában denunciáló figyelmeztetést jelentetett meg,11 7 majd sor került az OIB feloszlatására. A történtek heves vitát váltottak ki a kommunisták között is. Miközben — helyesen és jogosan — a kommunisták elítélték az MSzDP vezetőségének döntését és a szociáldemokrata párt- és szakszervezetekben is mozgósítottak ellene, a kommunisták körében is erősödött az a meggyőződés, hogy a saját egységfront-taktikájukban még mindig meglevő hibák is szerepet játszottak a feloszlatásban. Erősítette ez azt az álláspontot, hogy a további együttműködés elmélyítésének feltétele, a kommunistákkal közösen harcolni akaró szociáldemokraták bizalmának tartós megnyerése csak a még meglevő hibák kiküszöbölésével lehetséges.11 8 Antal János és Rózsa Ferenc — mindketten tartósan az egységfront ügyének sikeres megoldásán, az OIB és KIMSz akcióegységén is munkálkodva, — sok kommunista társuk meggyőződését is kifejezve fogalmazták meg 1935 őszén külön-külön írott jelentésükben az együttműködés helyes elveit. A két párt közötti akcióegység állandó hangoztatásáról ideiglenesen le kell mondani, fejtette ki véleményét Antal János, — később bizonyos formában állást lehet majd mellette újból foglalni. Nem helyes az az érv sem, hogy az MSzDP-ben való munkálkodásunk a KMP-vel szemben az MSzDP-t általában erősíti, ellenkezőleg, „csak azt a részét és azt a tendenciát benne, amely az egy-116 PI Arch. 500. f. 2/523. Mónus negatív magatartása ellenére a KMP változatlanul nagy figyelmet fordított a főtitkár minden megnyilatkozására. Ezt tükrözi az a tény is, hogy a szociáldemokrata vezetőkkel való kapcsolat alakulását rögzítő évi összefoglaló jelentésben külön kitérnek a főtitkárnak 1935 október végén a vasasszakszervezet budapesti konferenciáján tartott felszólalására. Mónus ismételten kijelentette: „nemzetközi méretekben az egységfront híve"; ennek keretében üdvözölte a francia egységfrontot. Üdvözölte továbbá a Szovjetunió ós Franciaország között létrejött antifasiszta együttműködést. Külön is aláhúzta a Szovjetunió megnövekedett jelentőségét a világbéke megőrzésében: ,,a Szovjetunió az egyedüli konzekvens harcosa a békének" — mondotta. A jelentés még megjegyzi: hasonló szellemben beszélt Kabók Lajos is, aki Mónus álláspontját még megtoldotta azzal is, hogy a magyar fasisztáknak a szakszervezetek elleni támadásait, főként ezek likvidálására irányuló kísérleteit a szakszervezeteknek radikális fellépésekkel kell megakadályozniuk (PI Arch. 500. f. 1/190. őe. 1935. dec. 12-i — német nyelvű — jelentós). 117 Népszava, 1935. szept. 29. 118 Az OIB-vel való akcióegység „legfőbb akadálya a mi egységfronttaktikánk hibáiban rejlik" — írja Antal János. „Az akcióegység tényleges összekovácsolása érdekében a legmesszebbmenő engedményeket kell megtennünk, — folytatódik tovább fejtegetése —, ha nem akarjuk, hogy a szociáldemokrata ifjak ránk süssék az ifjúsági mozgalom szétzüllesztésének bélyegét."
