Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
366 PINTÉR ISTVÄN munistákban, meggyőződjenek arról, hogy itt nem manőverről, hanem tényleges együttműködésről van szó.10 8 A KI VII. kongresszusán részt vett magyar delegáció az egységfront kérdésében megerősítette nemcsak Kun Béla felszólalását, hanem a kongreszsus e vonatkozásban hozott határozatait is. Természetesen a KMP egész vonalán a helyes elvekkel értelmileg és érzelmileg is azonosulni és a gyakorlatban alkalmazni nem ment máról holnapra, már csak azért sem, mert a magyar jobboldali szociáldemokrácia felismerte a veszélyt, amely őt a helyesebb kommunista módszerek alkalmazása folytán fenyegeti, ezért változatlanul harcolt az egységfront ellen. S így nem véletlen, hogy a Komintern VII. kongresszusát „értékelő" Népszava, Szocializmus cikke, a vezetők különböző megnyilatkozásai változatlanul manőverről, olyan törekvésekről írtak, amelyeknek célja a szociáldemokrácia szétrobban tása. 1935 őszén a szakszervezeti vonalon fokozatosan tért hódított a KMP helyes egységfront-taktikája. Megszűnt, illetőleg megszűnőben volt az egységfront-ajánlatok hibás módszere.10 9 nem a forma, az elnevezés volt már fontos, hanem mindinkább a tartalom. A kommunisták a kezdeti bizonytalankodás, elutasító állásfoglalás után gyorsan felismerték, milyen nagy lehetőségek nyílnak a kommunisták és szocialisták közös fellépésere és a tömegek mozgósítására a Gömbös-kormány bejelentett szociálpolitikai intézkedései nyomán. Belátták, milyen veszélyeket rejtene magában, mekkora hiba volna, ha ezeket elutsítva, a kormánynak és a szélsőjobboldali erőknek, a „reformnemzedéknek" engednék át a munkásság és más dolgozó tömegek szociális helyzetének javítását. Ezért módosult pl, a kommunisták álláspontja néhány heti ingadozás után olyan kérdésekben is, mint a 48 órás munkahét és a minimális munkabérekről szóló törvényjavaslat elfogadása, amelyet a kormány a szakszervezetek kemény harca után volt kénytelen napirendre tűzni.11 0 Felismerték, hogy a szociális vonatkozású törvények legális kereteket biztosítanak az azok valóra váltásáért folyó harchoz, egyben lehetőséget a kormány demagógiájának leleplezéséhez. A KI kongresszusa és a magyar delegáció helyes állásfoglalása után a KMP ve -zetői és az ellenzék tagjai között talált egyértelmű helyeslésre az ESzE megszüntetésére vonatkozó javaslat. Az utóbbiak — az e kérdésben folyó közel egy éves vita után is — úgy vélték, hogy az ESzE az ellenzéki szakszervezeti munka összefogásának nélkülözhetetlen eszköze. Ezzel szemben a párttagság nagyobb része is megszüntetését sürgette. Kun Bélának 1935. november 25-én a KB-hoz írott levele az ESzE-t megszüntetni akarók oldalán foglalt állást, kifejtve, hogy e szervezet az utóbbi időben mindinkább a szakszervezeti egység megteremtésének akadálya lett és az ellenzék a szakszervezetekben „nem politikáját, hanem szer-108 A beszédet lásd: Kun Béla: Válogatott írások és beszédek. Kossuth, 1966. 346 — 364. 109 „Az akcióegységért folytatott küzdelmet egyáltalán nem helyettesithetik azok a levelek — olvashatjuk a Pártmunkás számára készült kéziratban —, amelyeket az MSzDP, a szakszervezetek vezetőségeihez intéznek, hanem éppen fordítva", kiegészíthetik ós alátámaszthatják a szakszervezetekben, üzemekben végzendő tömegmunkát (PI Arch. 500. f. 2/636. Lásd még PI Arch. 600. f. 1/194). 110 Kezdetben a KMP KB a törvényjavaslat ellen foglalt állást és élesen támadta a szociáldemokratákat, mivel azok első lépésként elfogadhatónak tartották és minél gyorsabb megoldásáért harcoltak. Néhány hónap után a KMP is a törvényjavaslat, illetve a rendelet és bérmegállapító bizottságban való részvétel mellett szállt síkra.
