Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
AZ ANTIFASISZTA MUNKÁSEGYSÉG PROBLÉMÁI 355 ahol a kommunista és szocialista pártok helyzete politikailag és jogilag is azonos, megvan a lehetőség az egységfrontra. Magyarországon az egységfront elutasításának oka nem az elv helyességének tagadásában, hanem a két párt alapvetően eltérő helyzetében van. Ezt az álláspontot a KMP 1934-ben még nem „honorálta", 1935 elején azonban már ezeket a vezetőket mint lehetséges tárgyaló partnereket vette számításba.5 7 A nagy nyilvánosság előtti hivatalos állásfoglalásban azonban nyoma sincs — a már említett — pártvezetőségen belüli változás jeleinek. Sőt, éppen 1934 vége az az időszak, amikor az egységfront híveivel szemben a párt-és szakszervezeti vezetés a legdurvább eszközökhöz ; a párt- és szakszervezetekből való tömeges kizáráshoz, sőt több alkalommal is a pártkongresszus elhalasztásának eszközéhez nyúlt. Ennek alapja kétségtelenül az egységfront elutasítása volt, de más okok is közrejátszottak. Az 1934 őszén megélénkült sztrájkharcokat, s általában a szocialista mozgalom felélénkülését a Gömbös-kormány, s még inkább a rendőrség — részben joggal — az egységfront-mozgalom sikerének tekintette. Ismét erősödött az a felfogás, hogy a szociáldemokrácia a bolsevizmus előfutára. Ezért a rendőrség sorozatban indított akciókat azon szakszervezetek és szociáldemokrata szervezetek ellen, ahol a kommunisták, szociáldemokraták együttműködése politikai és esetenként szervezeti formában is jelentkezett.58 Peyer az 1934. október 5-i Szakszervezeti Választmány ülésén kénytelen határozottan tiltakozni a már a szakszervezeti vezetőkre is kiterjedő rendőri brutalitások miatt. Ezért a rendőrség, nem mondva le az újabb és újabb zaklatásokról, ismét eddig már jól bevált módszereket újít fel. November hónapban a főkapitányság egymás után figyelmezteti azokat a szakszervezeti vezetőket, ahol a kommunisták befolyása erős, hogy — ha nem történik változás — kénytelenek lesznek a Belügyminisztériumnak javasolni e szakszervezeteknek a feloszlatását.5 9 November 24-én pedig, hogy a fenyegetésnek nagyobb nyomatékot adjon, feloszlatta a kommunista befolyás alatt álló Nemesfémipari Szakszervezetet.6 0 Ezzel „betelt a pohár". A Szakszervezeti Tanács, a Népszava, majd a Szakszervezeti Választmány ez alkalomból összehívott rendkívüli ülése, miközben határozottan elítélte a Belügyminisztérium eljárását, amely alapot szolgáltathat bármely, vagy akár minden szakszervezet feloszlatására, a szokásosnál is élesebben lépett fel a szakszervezetek falai között folyó minden olyan tevékenység ellen, amely „az összesség célkitűzéseivel nem egyeztethető össze".61 Hogy ez alatt mit értettek, néhány nappal később a napnál is világosabbá vált. Az egységfront legerősebb bázisa a MÉMOSz volt, s itt a kőműves és más szakosztályokban nem kevesebbről volt szó ezekben a napokban, mint arról, hogy a tisztújítás során a vezetés többsége kommunistákból került ki. A pártvezetés úgy vélte: ez egyrészt újabb alkalmat szolgáltatna a rendőrségnek a beavatkozásra, az esetleges siker pedig szinte kihívás lenne a néhány nappal később összeülő pártkongresszuson az egységfront ellen fellépő vezetőséggel szemben. A kommunisták egy része meg volt győződve arról, hogy ebben a helyzetben nem «' PI Arch. 500. f. 1/190. 58 1934 júliusában pl. az Óbudai Munkásotthont körülzárta a rendőrség, razziát rendelt el, fegyverek után kutatva (Népszava, 1934. júl. 15.). 59 Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből 1929 — 35. •245-247. 60 Népszava, 1934. nov. 21. 41 Uo. 1934. nov. 23.
