Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
AZ ANTIFASISZTA MUNKÁSEGYSÉG PROBLÉMÁI 341 pése és ezekben a pártból kilépettek vezető szerephez jutása sürgette, hogy a pártvezetés a mozgalom stabilitása érdekében lépéseket tegyen. Számos más tényező mellett egyesek úgy vélték, hogy a kommunistákkal való egészségesebb kapcsolat megteremtése is hozzájárulhat a párt helyzetének megjavításához, a pártvezetés Mónus-csoportja pedig azzal a hátsó szándékkal támogatta 1933 őszén ezt a javaslatot, hogy bebizonyísodjék: a kommunistákkal együttműködésre nincs lehetőség.6 Az MSzDP vezetősége 1933 nyarán, éppen az egységfront hatásának mérséklésére, meghirdette a magyar szervezett dolgozók MSzDP-n belüli egységének megteremtését. E jelszó kiadásánál a pártvezetőség abból az antikommunista álláspontból indult ki, hogy nálunk nincs két munkáspárt, amellyel pártok közötti egységfront megteremthető lenne, csupán egy párt van, s az ebben megtalálható különböző irányzatok között kell az együttműködést, a pártegységet megteremteni. Ez a reformista álláspont átmenetileg mégis kedvező feltételeket teremtett a kommunisták és szociáldemokraták együttműködésének kibontakozására, mert egybe esett a KMP által ebben az időben kiadott „Be a szakszervezetekbe !" jelszóval. A KMP a Komintern többi pártjaihoz hasonlóan 1933 áprilisában fordult egységfront-javaslattal a szocialista munkásszervezetekhez és első ízben magukhoz az MSzDP és szakszervezetek vezetőihez is. Ez a javaslat - bár benne az alulról és felülről való egységfrontról volt szó,7 s így jelentős eltérés volt a korábbi, csak a szociáldemokrata tömegekkel való együttműködés álláspontjától — , a gyakorlatban alig jelentett változást. Az egységfront kérdésében a a tényleges előrelépést a KMP 1933 őszén kiadott „Be a szakszervezetekbe !" jelszava jelentette. A jelszó kiadásával a KMP jobban figyelembe vette azt a tényt, hogy Magyarország sajátos viszonyai közepette a fasizmus elleni harc egyik, ha nem a legfőbb területe, bázisa a több, mint 100 ezer szervezett, politikailag érett és öntudatos munkást tömörítő szakszervezetek. Helyesen ismerte fel: nem véletlenül irányítja Gömbös éppen a szakszervezetek ellen a fő tüzet. A KMP szakszervezeti politikájában történt változást a kommunisták nagy többsége azonnal kedvezőtlen fogadta és találkozott a szociáldemokrata szakszervezeti vezetők egy részének rokonszenvével is. Erősítette utóbbiak arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az MSzDP vezetőségét rábírják: hagyjon fel a kommunisták denunciálásával és a szocialista szervezetekből való kizásárával. A kommunisták közötti viták eddig nem arról folytak, mint egy évvel előtte: lehet-e a nem osztályharcos alapon álló szakszervezetekbe visszalépni, bár még ilyen kérdésfeltevés is akadt, hanem a visszalépés mikéntjéről, főként pedig a szakszervezetekben végzendő munka tartalmáról.8 A vitában gyakran felmerült a KMP-nek a szociáldemokráciáról alkotott — részben ugyan már módosított és nem, vagy legalábbis nem mindig az egész pártra vonatkozott — hibás „szociálfasiszta" elmélete és a „Be a szakszervezetekbe !" jelszó gyakorlati megoldása között feszülő ellentmondás. 1933 őszén az útkeresést, a vitákban az előrelépést a gyakorlati munka bizonyos részeredményei is segítették. Ilyen volt pl. az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék két legerősebb és a reformista szakszervezetektől különálló csoportjának — építők és bőrösök kedvező feltételek között a szakszervezetekbe való visszavétele, és az ezt követően, 1933 októberé-6 Pl Aroh. 651. f. 1933-4 — 8806. ' Pl Aroh. Röpiratgyűjtemény III. 1933. 30/65. e PI Arch. 500. f. 1/175.
