Századok – 1975
Tanulmányok - Pintér István: Az antifasiszta munkásegység problémái Magyarországon az 1933–36-ös években 337/II
342 PINTÉR ISTVÄN ben lezajlott építő, bőrös és más, a kommunisták és szociáldemokraták által közösen szervezett sztrájkok kezdeti sikere. Éppen a szakszervezetekbe való visszalépés és méginkább a szakszervezetekben végzett aktív munka, a közösen kidolgozott és elfogadott sztrájkfelhívások, a sztrájkok bizonyították, hogy lehetőség van a szakszervezeti „bürokraták" — így nevezték a szociáldemokrata vezetőket a kommunisták — egy részével tárgyalások útján az együttműködésre, sőt a közös harcra is. A, ,bükorkatákkal" való tárgyalások útján a szakszervezetekbe történt visszalépések és más kompromisszusom megállapodások aionban újabb gondokat vetettek fel. így azt, vajon ezek az eredmények összeegyeztethetők-e a KMP azon elvi álláspontjával, hogy „nem szervezünk a bürokratáknak !", „nem tárgyalunk a bürokratákkal!"; nem lehetséges, de nem is volna helyes célul tűzni a szakszervezeti apparátus megnyerését. A KMP elvi álláspontján túl lépő törekvéseket a KMP vezetősége és a tagság kisebb része opportunista megnyilvánulásnak tartotta.9 A fentiek ellenére agyakorlat, az 1933-as őszi első eredmények a kommunisták egy részét — s ez fokozatosan erősödött — arról győzték meg, hogy a továbblépés feltétele a szakszervezeteken belüli közös munka és nem a külön fellépés, nem a szakszervezeteken belüli szervezeti elkülönülés. Az együttes munka — az elért sikerek is azt bizonyították a szakszervezeteken belüli közös fellépés, nem a „bürokraták", hanem az osztályharcos erők, mindenekelőtt a kommunisták pozícióit erősíti. Ez nem csupán a gazdasági követelésekért folyó harc erősödésében, a politikai befolyás növekedésében mutatkozott meg, hanem a kommunistáknak egyes — építők, bőrös, szabó, textiles stb. — szervezetekben vezető pozíciókhoz jutásában is megnyilvánult. Rövid idő után éppen a gyakorlat bizonyította, hogy korrigálni kell a KMP KB-nak a szakszervezeteken belüli szervezeti különállására, a tárgyalások és a szakszervezeti vezetés meghódításának elutasítására vonatkozó állásfoglalását. 1933 végén, 1934 elején bár a gyakorlati munkában, éppen e területen, további előrelépések történnek - elvi síkon éles vita bontakozott ki a fenti kérdésekben. Ennek a KMP általános politikája és a konkrét tevékenysége közötti ellentmondás mellett más okai is voltak. Az egyik nemzetközi vonatkozású. Az SzMI párizsi konferenciája, 1933 augusztusa után a szociáldemokrata pártok többsége, köztük az MSzDP is éles egységfrontellenes propagandába kezdett. A kommunista párok többsége is - részben joggal — úgy értékelte a konferenciát, hogy nincs lehetőség a szociáldemokrata vezetőkkel az egységfront létrehozására, és vissza kell térni a korábbi álláspontjukhoz. Ezt a felfogást a Komintern 1933 végén megtartott XIII. plénuma azzal is megerősítette, hogy változatlanul fenntartotta a szociáldemokráciáról alkotott korábbi hibás álláspontot, a „szociálfasizmus" elméletét. A bécsi munkások 1934-es februári felkelésének kudarcát a kommunisták többsége egyoldalúan a jobboldali szociáldemokrata vezetők árulásával magyarázta és ez ismételten alátámasztani látszott a szociáldemokráciáról alkotott téves nézetet. 9 „Vannak elvtársak — frja a Kommunista 1933 novemberi száma —, akik olyan otromba nézeteket vallanak, hogy ha mi egységfrontot csinálunk, nem szabad olyan élesen támadni a szociáldemokratákat, nem szabad őket szociálfasisztáknak nevezni. Ez az értelmezése az egységfrontpolitikának tiszta opportunizmus... Ha mi egységfront-ajánlatot teszünk a bürokratáknak — írja tovább a lap —, úgy azok pozícióit erősítenénk,mert olyan illúziókat keltenénk a munkásosztályban, hogy a bürokraták is harcolni akarnak az б érdekükben, hogy azok, ha talán néha »tévedtek« is, de mégis becsületes emberek, becsületes elvekkel. Nekünk pedig nem célunk a bürokrácia befolyását erősíteni."
