Századok – 1975

Történeti irodalom - A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Bibliográfiája 1945–1971 (Ism. Szilágyi János) 304/I

304 HERMANN ZSUZSANNA egyedül ennek leírását vétette el, 87 077-et adva meg helyette, s így a publikációval, a közreadó tévedéséből, amelyet természetesen az irodalom is átvett, már 5077 forintra nőtt a különbség a kiadások tényleges és az okmányban megjelölt összege között. A kiadások első, valójában tehát 82 072 forintos rovatában a költségvetési előirányzat a végvárak fenntartásáról gondoskodni köteles tisztségviselők fizetségét regisztrálta. E tételről bővebb felvilágosítással is szolgál a jegyzék vagy annak függeléke, egy különálló levél, amelyen részletezve, de összegezés nélkül sorolták fel az egyes tisztségviselőknek (az erdélyi vajdának, a temesi ispánnak, a horvát, a jajcai és a Szörényi bánoknak) járó pénzösszegeket. Ha ezeket összeadjuk, az eredmény kerek 82000 forint lesz, eltűnik tehát az ellenőrzésnél kapott 72 forintos többlet. Nem lehetetlen, hogy hasonló jellegű tévedés, tudatos megfontolás vagy véletlen elírás okozta a bevételek összegezésébe csúszott hibát is, de sokkal valószínűbbnek látszik, hogy ez esetben egyszerűen arról, a középkori számadásokkal és számításokkal foglalkozók előtt nagyon jól ismert tényről van szó, hogy e korszak emberei nem számoltak pontosan. A középkori számítások ellenőrzésénél — J. Rosennak, a baseli városi számadáskönyveket tanulmányozó svájci történésznek találó megfogalmazásában — „némi túlzással azt lehet mondani, hogy mindig örülni kell, ha a számítás történetesen helyesnek bizonyul".7 Mielőtt valaki, számolási készségére büszkén, megvetéssel illetné a hajdaniakét, próbáljon meg összeadni egy hosszú, római számjegyekkel írott oszlopsort — dehogy oszlopsort: hiszen nem Írógéppel kopogták pontosan egymás alá a számokat!—vagy római számjegyekkel egyéb aritmetikai műveletet elvégezni. Márpedig a római számjegyek használata még a XVI. században is egészen általános volt Európa-szerte, mind a városi, mind az állami följegyzésekben, s ettől a gyakorlattól a költségvetési előirányzat készítője sem tért el. Ugyancsak némi túlzással a fenti megállapítás úgy is megfogalmazható, hogy ebben az időben — a csillagászokon kívül — csak a kereskedők, közülük is csupán a legnagyobbak számoltak jól (és arab számjegyekkel!), az pedig minden túlzás nélkül is leszögezhető, hogy ők viszont oly fölényes biztonsággal mozogtak a pénz- és mértékrendszerek dzsungelében, oly könnyedén és hibátlanul váltottak át az egyik rendszerből a másikba, hogy az, aki ellenőrizni, jobban mondva, hosszas fejtörések árán, botladozva, követni kívánja számításaikat, kénytelen mélységes tisztelettel adózni képességeiknek. Gazdagságukat nem csekély részben e tudásuknak köszönhették. Az utóbbi két mondattal egyáltalában nem kanyarodtunk el eredeti témánktól. A gazdag kereskedők és a Mohács előtti magyar államháztartás kapcsolata, legalábbis általánosságban, eléggé ismert, az az okirat pedig, amelyre az Országos Levéltár Mohácselőtti Gyűjteményében bukkantam, nemcsak e kapcsolatot világítja meg újabb adalékkal, hanem dokumentumunk vizsgálatánál felvetődő némely kérdés tisztázásának reményével is kecsegtet. Ez a német nyelvű (és arab számjegyeket alkalmazó) irat formailag levél, tartalmában számadás — olyan híradás ugyanis gazdag kereskedőkről és uralkodói jövedelemekről, amely a költségvetési előirányzatot is érinti. A levél 1523. április 14-én Budán kelt, irója Hans Alber, a kor leggazdagabb kereskedő családjának, az augsburgi Fuggereknek budai faktora, azaz ügyvivője, címzettje Beth-7 J. Rosen: Der Staatshaushalt Basels von 1360 bis 1535. = Öffentliche Finanzen und privates Kapital im späten Mittelalter und in der ersten Hälfte des 19. Jh. Hrsg. von H. Kellenbenz. Forschungen zur Sozial- und Wirtschaftsgesch. 16. Bd. Stuttgart, 1971. 29.