Századok – 1975

Történeti irodalom - Csapodi Csaba: The Corvinian Library. History and Stock (Ism. Fügedi Erik) 195/I

196 TÖRTÉNETI IKODALOM (9. 1.). A látszólag korlátozott kutatási cól tehát alapvető a tovább' történeti (és természetesen művészettörténeti) munka valóságos bázisa, amely nélkül sem a könyvtár fejlődése, sem távolabbi hatása a magyar és az európai humanizmusra nem ítélhető meg. A Corvina állományának jegyzéke teszi ki a kötet túlnyomó részét (111—467. 1.). Nemcsak azt kell elmondani, hogy kereken ezer (pontosan 1018) tételt tartalmaz a jegyzék, még csak azt sem, hogy minden egyes tétel a szerző nevét, műve címét, a kötet lelőhelyét, eddigi tulajdonosait, anyagát, írásmódját, a másolóról található bejegyzéseket, illuminációját, a benne levő címert, a munka kötését, esetleges reprodukcióit, a rávonatkozó bibliográfiai adatokat, és az eddigi katalógus-számokat tartalmazza, hanem nemegyszer kisebb értekezésre menő megjegyzést is. Ez a szerényen megjegyzésnek nevezett utolsó rovat árulja el a munka egyik legfontosabb vonását. Csapodi személyében történész nyúlt a rendelkezésre álló és általa újonnan felkutatott anyaghoz és a történész eszközével, a forráskritika kegyetlenül fáradságos, de egyedül célravezető módszerével. S ha az ismertetés olvasója kissé különösnek találja ennyi ismérv vagy olyan látszólag távoli ismérv bekapcsolását, mint amilyen pl. a könyvben található címer, akkor meg keil mondani, hogy éppen a Mátyás ós Ulászló uralma alatt a címerben beállt változások segítenek hozzá kronológiai megállapításokhoz, nem is szólva arról az esetről, amikor az eredeti Mátyás címert festették át, s lett a Hunyadiak fekete hollójából Jagellókra utaló lengyel fehér sas. A forráskritika eredményeképpen az ezer tétel több csoportra bomlik. A meglévő, kétségtelen Corvinákon kívül elveszett corvinákra, olyan művekre, amelyek biztosan megvoltak (vagy nagy valószínűséggel meglehettek) a könyvtárban, a Buda 1686-i visszafoglalásánál a volt királyi palotában talált (de biztosan nem a Corvina állományába) tartozókra ós helytelenül corvinának tartott kötetekre. Ha összesen ezer tétel szerepel a kritikai jegyzékben, akkor nyilvánvaló, hogy — főképpen az 1686-ban jegyzékbe vett könyvek ós helytelenül corvinának tartottak levonása után — niég ennyi sem marad, s ismételten felvetődik a kérdés: hány kötet lehetett Mátyás könyvtárában T A kortársak írásai, de még a Corvináról szóló dicsőítő költeményt író Naldi sem ad konkrét számot, a Jagelló-kori humanistáktól sem lehet ilyet várni, a Heltai által fenntartott évi 33 000 aranyforint ráfordítással sem jutunk semmire. Az állomány számának megállapítása mégis olyan fontos, hogy Csapodi az összehasonlítást veszi igénybe. Megállapítja egyrészt a korabeli humanista könyvtárak gyarapodási ütemét és kötetszámát (26 — 29. 1.), másrészt a könyvtár elhelyezését (30 — 34. 1.). A végső eredmény 2000 — 2600 kötet (66. 1.), s ennek a számnak megítéléséhez azt is tudnunk kell, hogy ennél nagyobb csak a vatikáni könyvtár volt a XV. század vége felé. A módszer iránt annál nagyobb tiszteletet érez az olvasó, mennél jobban érzi a kérdés egészével tisztában levő szakember hűvös tárgyilagosságát és — a történészeknél olyan sokszor hiányzó — egészséges arányérzéket. Az eredmény kidolgozásánál Csapodi még egy eszközt igénybe vett, s ez a mű címében ígért Corvina-történet. Ennek során felvázolta a fejlődós szakaszait, megkísérelte megállapítani az egyes szakaszokban a fejlődési ütemet. Kevés ilyen izgalmas olvasmány jut manapság a történész kezébe. Mert ahogyan Mátyás könyvei gyűlnek — (elődeitől, a magyar királyoktól nem sokat örökölt) —, úgy rajzolódnak ki a nagy uralkodó életének állomásai, munkatársainak sorsa, úgy érzi az olvasó Csapodi sorai mögött a XV. század második felének magyar történetét. 1467 (a pénzügyi reform !) után indul meg a nagyobbmérvű könyvszerzés, Vitéz János, az atyai barát az egyik legnagyobb segítőtársa a fiatal uralkodónak; az eredeti királyi könyvtár 200 — 250 kötete 500 — 600 kötetre nőtt fel. Vitéz összeesküvése negatív befolyást gyakorolt Mátyásra, de az érsek és Janus Pannonius gyűjteménye végül mégis a Corvinát gazdagította, 1484-re ezer kötetből állhatott. Ekkor áll be a gyűjtő tevékenység fénykora, nemcsak az évi növekedés üteme nőtt meg, a kiállítás bámulatot keltő művészi színvonalat ért el, a király halálakor 1500—1600 kézirat, 400 — 1000 nyomtatott mű alkotta a könyvtárt, s ebben nem Beatrix hatását kell keresnünk, nem is Mátyás pompaszeretetót, mert az olvasmány és könyv nem a reneszánsz uralkodó jellemzője, hanem Mátyás legszemélyesebb ügye volt. A magyar történet tükröződésének a nagy király halálával éppúgy nem volt vége, mint ahogyan a Corvina története sem vele ért véget. Az Italiában megrendelt kódexek árának kiegyenlítését Ulászló csak ígérte, az állomány egy része Bécsben maradhatott, egy része Csontmezőnól a belső harc áldozatává vált (az egyik hadvezér az írástudatlan Báthory István volt !), a könyvtárnak őre sem volt. Valami javulás állt be II. Ulászló nősülése után, de Anna királyné halálát követően a könyvtárban is úrrá lett a letargia, művelt humanista fosztogatók prédájává ós fényes királyi ajándékok tartalékává lett. A pontot Szulejmán tette a történet végére, amikor 1526-ban a könyvtárt Isztambulba vitette.