Századok – 1975

Történeti irodalom - Teleki Sándor: Emlékezzünk régiekről. Emlékezések és levelezések (Ism. Kovács József) 1150/V–VI

1162 TÖRTÉNETI IRODALOM elevenednek meg írásaiban, melyeket Teleki szelleme és képzelete szivárványos-szeszélyes játékával hol megindító, sőt megrázó módon ábrázol, hol elpusztíthatatlan és kiapadhatatlan kedélyességgel, tréfakedvvel, anekdotázva. Formai oldalról nézve Teleki Sándor emlékezései a szépirodalomhoz közelednek, de tartalmuk révén mégis a történeti memoárok sorában van a helyük." * Az 1870-es évek végéig, mikor Teleki Sándor emlékezéseit publikálni kezdte, a köztudat szerint mintegy két évtized telt el írói próbálkozásokban. Valójában írói kísérletei jóval korábban kezdődtek. Már 1848-49-ben ú- a Március Tizenötödikében politikai cikkeket. A Jersey-emigráció éveiben tovább melengette szívében az írás gondolatát, s itt a V. Hugo köré csoportosuló emigráns írógárda tagjaként a L'Homme évkönyvében (Almanach de l'exil pour 1866) történelmi momeárjai első darabját közölte francia nyelven ,,Les suppliciés d'Arad" címen. Csetri Elek a címet helytelenül írja; az Emlékezésekbe pedig a tanulmánynak csak befejező részét vette át a források közt megjelölt „Nagybánya és vidéke" c. lapból, amely az aradi vértanuk kivégzésének 30. évfordulója alkalmából jelentette meg. (Teljesebb szövegközlése a Századok 1974. évi 5 — 6. számában történt meg — K. J.). Csetri világosan látja feladatát. Teleki Sándor emlékezéseit és levelezését a szerző és kora alapos megismerése érdekében részletes vizsgálatnak veti alá; munkaprogramját lényegesen meghaladta — szélességében és mélységében is. Óriási anyaggal rendelkezett. Sokfelől indokolhatnánk, hogy miért nem mondhatott le rengeteg adatáról. Teljességre törekvésének megvalósításáról van szó: a fontosnak ítélt részek, részletek rangra emelése már a kutatás mozzanatában megtörténik. Ezek összefüggéseinek, valamint a korabeli emigráns, irodalom egészéhez való viszonyuk szerint való értelmezése az elemző-értékelő szerkesztés feladata. Csetri nagy szerkesztői bravúrral oldja meg a mondanivaló formába öntését. Könnyed és érzékletes stílusával, olykor tudatos ellenpontozással teszi élővé nem kis fajsúlyú tanulmányát. Az anyag kifejtésének rendszerében benne van a veszély, hogy egy-egy problémát megismételjen, de biztos anyagismerete, a kérdések egyre mélyülő feltárásának módszere segítségével ezeket a buktatókat eleve elkerüli. Amit a tanulmány írójának feldolgozási módjáról eddig elmondottunk, az a munka ismertetésének egyik leglényegesebb eleme. A Teleki Sándorra és korára vonatkozó források és irodalom feltárása és műveinek az ismertetett munkamódszerrel történő értékelése Csetri műhelymunkájának sokoldalúságára mutat. Figyelme az egyes részkérdések felvetésekor a további megoldásokra vonatkozóan is irányt ad. A terjedelmes kötet áttekinthető megszerkesztése igen reális problémaérzékenységű szervezőre vall. A Teleki Sándor életútjáról és életművéről megszerkesztett könyv — az Emlékezzünk régiekről — olvasmánynak is élvezetes. A közreadó Csetri Elek bevezető tanulmánya és jegyzetei a konkrét adatok valóságos enciklopédikus halmazát nyújtják. Ezek jelentőségét az életmű és a Teleki-portré kibontásakor értjük meg. Életmű és portré egységes szemléletét meggyőzően bizonyítja a tanulmányíró. Teleki Sándor hazatérése után (1867) a beilleszkedés bizonyos nehézségein viszonylag könnyen túljutott, mert politikai elveit nem adta fel. Szemében Kossuth Lajos a magyar nép szabadságának és függetlenségének szimbóluma, életfogytiglani száműzetése pedig mártiromság. Elvhűsége alapján Teleki Sándor kapitulációnak tekintette az 1867-es kiegyezést és ezért szembenállott az osztrák-magyar dualizmussal. A Victor Hugo és Garibaldi közelségében megszilárdult republikanizmusa korábbi keletű, s a Habsburg-dinasztia gyűlöletében gyökerezett. A „vörös republikánus" Táncsics és Petőfi adták hozzá az indítást. Amnesztia és kiegyezés nem változtatnak rajta, sem birtokainak visszakapása. Érdekesen fejti ki Csetri Teleki Sándornak a kapitalizmus technikai haladásáról, vallott nézeteit: a kapitalizmust mint gazdasági-társadalmi formációt elkerülhetetlennek tartja. 1851-ben Londonban megcsodálja a világkiállítást, „melynél korunkban nagyobbszerű dolog" nincs. Különösen a „gazdászati gépek és eszközök előhaladása" tesz rá nagy hatást. Teleki a tőkés fejlődést Í867 után is elfogadja. Látja és fájlalja, sőt leleplezi a népnyomort, de mint sok kortársa, ő sem jut el az országos bajok forrásáig, nem juthat túl a liberális demokrata állásponton... Élete utolsó szakaszában gazdálkodik és emlékiratait írja. A múltját felidéző írásokból hat kötet állt össze, — valóságos életregény. Az írással szívesen élt, kárpótolta a kiegyezéssel elejtett közéletiségért. S ha tetteiben és Írásaiban kivirágzó eszmeiségét vizsgáljuk, megbizonyosodhatunk róla, hogy „az ezredes tiszta forrásból merített". Életműve, alkotása az egymást követő nemzedékek előtt lassan megfakult ugyan mint régi templomok freskói, de az elhomályosult képnek egyes részleteit az utókor