Századok – 1975

Történeti irodalom - Taylor; A. J. P.: The Second World War (Ism. Ránki György) 1130/V–VI

1130 TÖRTÉNETI IRODALOM A Somogyi—Bacsó gyilkosságot tévesen tulajdonítja a Prónay-különítménynek, a tettesek az Ostenburg-különítmény tisztjei közül kerültek ki, akik tulajdon parancsnokukat is kész helyzet elé állították. A tiszántúli hadműveletek kapcsán kiemeli, hogy a Szolnoknál készített hadihíd volt az első, amelyet a nemzeti hadsereg produkált. Tapintatlanságnak tartja, hogy Horthy éppen az 1849-es trónfosztás évfordulóján, 1920. április 14-én vonult be Debrecenbe. 1921-ben IV. Károly király kétszer is megkísérelte a magyar trón visszaszerzését. A két restaurációs kísérletnek Lehár szintén igen fontos koronatanúja. A húsvéti királylátogatás eseményeivel részletesen foglalkozik, míg az októberi eseményeket elnagyolja. Horthy 1921. március 30-án kelt hadparancsa után — amelynek következtében gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök leköszönt — Lehár kijelentette Hegedűs altábornagy előtt, hogy ilyen hadparancs kiadása után nem fog többé szolgálni. Ezt a kiáltványt Lehár szerint Hegedűs is rosszallotta. A legitimisták azon véleménye, hogy a húsvéti restaurációs kísérlet alkalmával fenyegető kisantant katonai akció Magyarország ellen csak blöff volt, nem felel meg a tényállásnak. A történelmi irodalom — közte Vëra Olivová cseh történésznőnek a prágai külügyminisztérium aktáira támaszkodó tanulmánya — ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Lehár nyugdíjazása — a hivatalos lap bizonysága szerint — csak 1921. szeptember 1-én történt meg, addig nyilván fizetett szabadságon volt. Az októberi királypuccsról általában ismert dolgokat közöl. Arról is tud, hogy Hlinka-párti politikusok egy csoportja (neveket, dátumot nem említ) Budapestre érkezett és legitimista körökkel keresett összeköttetést. Bizonyítja, hogy IV. Károly Sopronban Rakovszky Istvánt szabályosan kinevezte (ós nemcsak dezignálta) miniszterelnökké, Lehár vezérőrnagyi előléptetését szabályos miniszterelnöki ellenjegyzéssel kapta meg. A szerző kitér a nyugat-magyarországi eseményekre is. Az azóta közzétett levéltári kutatási eredmények alátámasztják és kiegészítik Lehár megállapításait, mint pl. e sorok írójának a dolgozatai a Soproni Szemle 1971-es évfolyamában és a debreceni Déri-Múzeum 1973-as évkönyvében. Lehár ugyanis a burgenlandi kérdéssel kapcsolatban eléggé szűkszavú. Tény az, hogy Lehár Antal legitimista alapon szervezte a burgenlandi lakosság magyarbarát részének ellenállását, az általa kiépített keretek viszont nem állottak a felkelés irányítását magához ragadó Etelközi Szövetség rendelkezésére, amely lényegében szabad-királyválasztó alapon állott. Ezért volt csekély a bennszülött burgenlandiak száma a szabadcsapatokban. Amikor Prónay, Hir György és Héjjas felkelőit azért támadja, mert a helyi német lakosságot az anyaország ellen hangolták, meg kell jegyezni, hogy a témát jól ismerő kutató tudja, hogy a felkelőcsapatok állománya nemcsak különítményesekből állott. Az sem volt különítményes, akinek jóvoltából Lehár hírt tudott adni arról, hogy Prónay Felsőőrött letartóztatta, amikor Bethlen miniszterelnök megbízásából bejárta a vasmegyei részeket. A második királypuccs összeomlásával Lehár közéleti pályafutása véget ért. Pinkafői származású segédtisztjével együtt Neszmélynél átevezett a Dunán és sikerült neki eljutnia Csehországba a legitimista Beaufort herceghez anélkül, hogy útközben bárki igazoltatta volna. Beaufort herceg azután Bajorországba szöktette Lehárt, aki végül Bécsben telepedett le, nyilvánvalóan felesége és fivére kedvéért. Külön figyelmet érdemel a könyv gazdag jegyzetanyaga olyan történelmi szereplők legfontosabb életrajzi adataival, amelyek semmilyen magyar- vagy németnyelvű lexikonban még nem találhatók. FOQARASSY LÁSZLÓ A. J. P. TAYLOR: THE SECOND WORLD WAR (London, 1975. 254 1.) „Despite all the killing and destruction that accompanied it the Second World War was a good war." — fejezi be az ismert angol történész, A. J. P. Taylor 250 oldalas népszerű összefoglalóját a második világháború történetéről. Jó háború, vagy úgy is fogalmazhatnánk, igazságos háború, olyan háború — és ez nem gyakori a háborúk történetében —, mikor az erkölcsi, katonai fölény egyazon oldalra került. Talán ezért is érezni, hogy a témához bizonyos szeretettel közeldik a szerző.