Századok – 1975
Beszámoló - Kerekes Lajos doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 1104/V–VI
1110 К HEEKES LAJOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 1110 Ezt a kérdést a disszertáció egészében gondosan és aprólékosan vizsgálja, megvilágítja társadalmi, politikai tartalmát, gazdasági hátterét, s megvilágítja kudarcának okait. Tekintettel arra, hogy ez kulcskérdés volt, az opponens helyeselte központba állítását, s a szerző érdemének tudta be feldolgozását. Altalános diplomáciatörténeti szempontból az Anschluss-kérdés teljes kibontása teszi különösen értékessé a disszertációt. Az e kérdésben érdekelt országok közül elsőrendű jelentősége volt Németország álláspontjának. Ezt a disszertáció sokoldalúan, a főbb német politikai irányzatok állásfoglalására is kitekintve mutatja be. Az Anschluss-kérdés a német külpolitikában igen fontos helyet foglalt el különösen 1919 nyaráig-őszéig, a versaillesi, illetve a saint-germaini békeszerződések aláírásáig. Erre az időre tulajdonképpen minden politikai csoportosulás állást foglalt az Anschluss mellett, a Hugo Haase vezette Független Szociáldemokrata Párt amellett, hogy kész volt elismerni Ausztria önállóságát, kijelentette, hogy e tényből természetszerűleg következik: Ausztria — amennyiben óhajtja — bármikor csatlakozhat Németországhoz. Az e kérdésben kialakult egység arra mutat — hangoztatta az opponens —, mint azt Kerekes Lajos is aláhúzza, hogy a német politikai irányzatok a wilsoni pontokra hivatkozva a nemzeti elvet tették külpolitikai törekvéseik alapjává. Az opponens egyetértett a szerzővel abban, hogy az első világháború utáni Anschluss-mozgalmakat megkülönbözteti a későbbiektől, kihangsúlyozva az előbbiek progresszív jellegét, de Tokody Gyula szerint a kép teljességéhez tartozik, hogy Ausztria csatlakozása nem jelentette volna a progresszió erősödését nemzetközi ill. közép-európai szinten. Egyrészt azért, mert ebben az időszakban Ausztria politikai struktúrája nem volt haladóbb, vagy kedvezőbb mint Németországé, másrészt a csatlakozás feltehetően erősítette volna a német birodalom föderatív jellegét, mert az osztrák szociáldemokraták és a keresztény szociálisok egyaránt a centralizáló törekvésekkel szemben foglaltak állást. Ilymódon Ausztria csatlakozása a túlsúlyt gyengítette volna, de nem lett volna képes megszüntetni. „Végül az Anschluss esetleges megvalósulása a várható nemzetközi reagálás miatt sem eredményezhette volna a progresszió erősödését Európában" — hangsúlyozta az opponens. Kerekes Lajos a disszertációban részletesen kitér arra, hogy mely országok ellenezték határozottan az Anschlusst, tehát annak erőltetése egész Európában a nacionalista és jobboldali irányzatok befolyását növelte volna és tulajdonképpeni kudarca ellenére ebben az irányban hatott — mutatott rá Tokody Gyula. Az opponens a maga részéről kijelentette, hogy a konföderációs formák feleltek volna meg leginkább az itt lakó népek érdekeinek, s a progresszió gyengeségét lehet abban látni, hogy a Habsburg-birodalom népeinek ezt nem sikerült megvalósítani. A Duna-konföderáció megvalósítására irányuló kísérletek — mondotta az opponens — „...rendre meghiúsultak részben a cseh hegemóniatörekvósek, részben az érintett országok egymás iránti bizalmatlansága, mindenekelőtt pedig a nagyhatalmak közötti ellentétek következtében". A megvalósultnál rosszabb megoldást Közép-Európa népei csak akkor találhattak volna, ha rekonstruálják a megdöntött politikai viszonyokat, vagy ha tétlenül nézik az Anschluss megvalósítását." — jelentette ki Tokody Gyula. Befejezésül az opponens a disszertáció legfőbb erényeiként a témáról adott összefoglaló képet és a részletes anyagfeltárást jelölte meg. A disszertáció minden vonatkozásban megfelel az akadémiai doktori disszertációkkal szemben támasztott követelményeknek, ezért elfogadását javasolta. Kerekes Lajos az opponensi véleményekre válaszolva először Berend T. Iván azon észrevételére reflektált, melyben az opponens elismerte, hogy a disszertáció „in statu nascendi" ragadja meg azokat a történeti problémákat, amelyek nélkül a modernkori Ausztria fejlődése érthetetlen lenne. Elmondotta: a kutatói kíváncsiság bírta rá, hogy a 30-as évek korábban kutatott időszakát elhagyva visszatérjen az osztrák köztársaság megszületését követő évek külpolitikájának vizsgálatára. A kutatói kíváncsiság mellett természetesen szükség volt arra is, hogy a korábban zárt levéltári anyagokat kézhez kapja, amivel kapcsolatban köszönetét fejezte ki Prof. Mikoletzkynek ós Anton Németnek, akik az osztrák külügyminisztériumi anyagokat egészükben a rendelkezésére bocsátották. A tárgyalt időszakról elmondotta, hogy az természetszerűleg nemcsak az osztrák
